KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kieślowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Solo: Egy Star Wars-történet

Andorka György

Solo: A Star Wars Story – amerikai, 2018. Rendezte: Ron Howard. Írta: Jonathan és Lawrence Kasdan. Kép: Bradford Young. Zene: John Powell. Szereplők: Alden Ehrenreich (Han Solo), Emilia Clarke (Qira), Woody Harrelson (Beckett), Paul Bettany (Dryden Vos), Donald Glover (Lando), Joonas Suotamo (Chewie). Gyártó: Walt Disney Pictures / Lucasfilm. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 135 perc.

 

Félő volt, hogy az új Star Wars-opusz, amelynek koporsójában a figurát túlságosan lazára vevő Lord–Miller rendezői duó célegyenesben történő menesztése tűnt az utolsó szögnek, leginkább a produkció mostoha sorsa miatt fog bekerülni a történelemkönyvekbe; a váltásként érkező Ron Howard előtt azonban, aki a színtiszta eszképizmusban megmártózva rég nem használt izmokat melegített be, kalapot lehet emelni: a rutinos mesterember végül kitűnően sikerült, szerethető alkotást hozott össze.

 Mintha csak a munka utolsó hónapjait fémjelző „ne vacakoljunk”-hozzáállást tükrözné, a Solo amolyan B-filmes feszességel bíró, üresjáratokat nélkülöző darab lett: a „menekülő szerelmesek”-motívummal indító, nagyívű heist-sztoriban kiteljesedő űrponyvában energikus akciószekvenciák követik egymást, a fináléban egy szellemesen megírt, leginkább fékezett habzású Tarantino-etűdre emlékeztető standoff-szituációval. A koréliai sikátorokból a birodalmi lövészárkokba pottyanó, majd tolvajok bandájához csapódó Han karakteríve mindeközben átgondoltan épül, ahogyan a kalandok végére a figurában rejlő idealizmus óhatatlanul megtörik az árulások és csalódások szirtjein – a hideget-meleget kapó Ehrenreich vállát lehetetlen feladat nyomta, mégis hamar a szívünkbe lopja magát. A Zsivány egyes és Az utolsó Jedik grandiózus drámái mellett a közönségkedvenc csibész eredettörténete éppen visszafogottságával és fókuszáltságával nyerheti el a szimpátiánkat: hiába a kismillió kikacsintás és a franchise-állandók (kizökkenne a világ egy fárasztó beszólásokat pufogtató robotszereplő vagy szűk járatokban manőverező Sólyom nélkül), mégsem nyög társfilmjei terhe alatt; saját meséjébe fog, amelynek a végén úgy érezzük, bármerre vihet az út – a társbérletes univerzumok pókhálójába gabalyodott évtizedben pedig ennyi is elég, hogy egy pillanatra a szabadság illata csapja meg az embert.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/07 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13737