KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kieślowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Tomb Raider

Baski Sándor

Tomb Raider – amerikai, 2018. Rendezte: Roar Uthaug. Írta: Geneva Robertson-Dworet és Alastair Siddons. Kép: George Richmond. Zene: Tom Holkenborg. Szereplők: Alicia Vikander (Lara Croft), Walton Goggins (Vogel), Daniel Wu (Lu), Kristin Scott Thomas (Ana), Dominic West (Richard). Gyártó: MGM / Warner Brothers. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 118 perc.

 

A hollywoodi közhangulat és a filmes trendek változásainak regisztrálásához aligha kínálkozik tökéletesebb alkalom egy játékadaptáció felújításánál. Minden idők egyik legnépszerűbb kalandjáték-karaktere, a popkulturális ikonná lett Lara Croft 2001-ben költözött át először a filmvászonra, magával hozva fegyvertárának két legfontosabb kellékét, a forrónadrágot és a dupla d-kosaras melltartót. Tizenhét évvel később már szó sem lehet róla, hogy az Angelina Jolie-t váltó, nála jóval filigránabb alkatú Alicia Vikander kizárólag a testi adottságaival próbálja meg elvarázsolni a célközönséget. Az ő Larája illedelmesen felöltözve futja, mássza és ugrálja végig a játékidő nagy részét, ráadásképpen nem is luxuskastélyokban üti el a két egzotikus bevetés közti időt, hanem Észak-Londonban biciklifutárkodik, sőt még a küzdősportokban sem verhetetlen.

Az új Tomb Raider kétségkívül földközelibb elődjeinél, műfajrevízióról azonban szó sincs. Croftot már a reboot alapjául szolgáló 2013-as játékban is szolidabbra dizájnolták, de ott egy komplett expedíció keretében, társakkal együtt jut el a távoli Yamatai szigetére. A filmverzióban a dramaturgiailag egyszerűbb, de praktikusabb megoldást választják, Lara a játékidő nagyrészében egyedül száll szembe a konkurens sírrablókkal, ami tökéletes alkalmat kínál a játékmenet emlékezetesebb állomásainak reprodukálásra. Croft apakomplexusa már a 2001-es adaptációban is hangsúlyos volt, most még fontosabb szerep jut neki abban, hogy a nézőt meggyőzze róla, nem egy csinos pixelavatár tét nélküli kalandjait követi, hanem egy sebezhető, hús-vér emberért drukkolhat. A norvég Roar Uthaug filmje annyival sikeresebb az első két adaptációnál, amennyivel Vikander tehetségesebb Jolie-nál, de ez csak arra elég, hogy a „felesleges Indiana Jones-epigonok” toplistáján eggyel előkelőbb helyen szerepeljen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/04 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13654