KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kieślowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Hétköznapi pár

Kovács Kata

Perfect Sense – brit, 2011. Rendezte: David Mackenzie. Írta: Kim Fupz Aakeson. Kép: Giles Nutgens. Zene: Max Richter. Szereplők: Ewan McGregor (Michael), Eva Green (Susan), Connie Nielsen (Lucy), Stephen Dillane (Samuel). Gyártó: Sigma Films / Subotica / Zentropa Entertainment. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 90 perc.

Két magának való ember reménytelennek tûnõ románcát egy megállíthatatlan, világméretû fertõzés bonyolítja: az emberek groteszk rohamok kíséretében, lépésrõl lépésre veszítik el összes érzékszervüket. A kallódásra és lelki bénultságra hajlamos hõsöket megéneklõ David MacKenzie másfél évtizede tartó pályájának viszonylag szerényebb, realista történeteihez (Young Adam, Asylum, Hallam Foe) képest az univerzálisabbnak ígérkezõ Hétköznapi pár látszólag jelent csak irányváltást. Csupán lírai narrációval kísért áldokumentarista szekvenciái és néhány utcai nagyjelenet révén rokonítható ugyanis a tágabb perspektívát és teljesebb emberi természetrajzot felmutató apokalipszis-filmekkel, mint amilyen a Vakság.

MacKenzie ismét szûkebb fókuszú, személyes, ezúttal intenzív szubjektivitást is alkalmazó történetet mond el, melynek hõsei nem a hétköznapi életkörülmények széthullásának áldozataivá váló átlagemberek, hanem eleve kisiklásra hajló útkeresõk: a szoknyapecér sztárséf (Ewan McGregor) és a dekadens, nárcisztikus epidemiológus (a megszokott eszköztárával dolgozó Eva Green) találkozása a meghittséget nélkülözõ ön- és egymás-marcangolás felõl vezet a végsõ egymásra találásig. A film nem enged a sci-fi vagy a horror mûfaji csábításának, ahogyan a testi tapasztalás vezérmotívuma jegyében a szereplõk hivatásai közül sem a science fiction irányába terelõ járványkutatást, hanem a textúrák, illatok és ízek élményhármasán alapuló szakácsmûvészetet emeli ki. A melodrámai hangvétel és az ösztön-motivációk révén a Hétköznapi pár szépen belesimul MacKenzie életmûvébe, ugyanakkor az érzelmi túlfûtöttség, valamint az események fokozott kiszámíthatatlanságának és groteszkségének együttese révén hátborzongatóbb is összes eddigi filmjénél. Kár, hogy elmélyültebb gondolatok híján csak egy üresen optimista megoldást tud a nézõ szemébe vágni: az elesettek egyetlen esélye az egymásba kapaszkodás.

Kovács Kata


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/09 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10783