KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kieślowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Veronika meg akar halni

Tosoki Gyula

Veronica Decides to Die – amerikai, 2009. Rendezte: Emily Young. Szereplők: Sarah Michelle Gellar, David Thewlis, Jonathan Tucker. Forgalmazó: Intersonic. 98 perc.

Paulo Coelho 1998-ban megjelent regényének adaptálása az ezredforduló óta terítéken volt amerikai függetlenfilmes körökben, de a tervet végül csak 2009-ben sikerült megvalósítani. A szépirodalom és lektűr határsávjába helyezhető könyvet nem csak azért nehéz filmre fordítani, mert története soványka, valamint a bulvárpszichologizálás ballasztjával terhelt, hanem azért is, mert a papíron valamelyest még működő monológok és dialógusok kimondva már sutának tűnnek, sőt a szentenciaszerű megjegyzések – ha tetszik: falvédőbölcsességek – kifejezetten anyagidegennek mutatkoznak az új médiumban.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a forgatókönyvírók nem végeztek jó munkát: egyrészt megfosztották a mesét az egzotikumától azzal, hogy a történet helyszínét Szlovéniából az Egyesült Államokba helyezték át, másrészt kigyomlálták a regény önreflexivitását, harmadrészt pedig tovább trivializálták az amúgy sem rétegzett cselekményt (lásd például a címszereplő öngyilkosságának ostoba motivációit a filmben). A rendezőválasztás sem volt szerencsés, a brit Emily Young a Veronika előtt mindössze egyetlen, visszhangtalanul maradt játékfilmet rendezett (Az élet csókja).

Márpedig ez a munka minimum egy kortárs Bergmant kívánt volna. A történet a halálvágyról és az élettudatról szól, középpontban a jósorsa által látszólag elkényeztetett – szép, okos, sikeres – fiatal lánnyal, aki azonban kórosan boldogtalan. Veronikát ugyan megmentik öngyilkossági kísérlete után, de a napjai meg vannak számlálva, visszafordíthatatlanul roncsolódott ugyanis a szíve a beszedett gyógyszerektől. A lány egy magánklinikára kerül, és itt – az idő és a páciensek szorításában – próbálja megtalálni a boldogságot.

Néhány szép pillanat is akad a filmben (ilyen, hangozzék bármily furcsán, Veronika halála a napfelkeltében), továbbá a finálé fordulata is a padlóhoz vágja az embert (már persze csak azokat, akik nem olvasták a könyvet), ámde ezek nem kárpótolnak a végeredményben slampos történetért, a sótlan figurákért és a hervadt vizuális ötletekért (lásd például a vízmetafora sulykolását). A film Bergman munkái helyett sokkal inkább hasonlít James Mangold problémás Észvesztőjére és Arthur Hiller még problémásabb Love Storyjára – egyszerre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10706