KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kieślowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Zongoramánia

Kolozsi László

Pianomania­ – osztrák-német, 2009. Rendezte: Lilian Franck, Robert Cibis. Kép: Robert Cibis, Jerzy Palacz. Zene: Matthias Petsche. Szereplők: Stephan Knüpfer, Pierre-Laurent Aimard, Alfred Brendel. Gyártó: Oval Filmemacher. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 93 perc.

 

A Zongoramánia egyik főszereplője a 245-ös, egy másik fontos szereplő pedig a 780-as. A számok mögött nem egy robotot, vagy intelligens szerkezetet kell sejteni, hanem egy zongorát. Mindkettő, a 245-ös és a 780-as is a Steinway és fia cég koncertzongorája, és mindkettő a bécsi Konzerthausban áll az ott koncertet adók rendelkezésére. A Zongoramánia nem sci-fi, de nem is melodráma, hanem dokumentumfilm, amelynek főszereplője Stefan Knüpfer sem tagadná, hogy a film valódi főszereplői a zongorák, ezek a csodálatos, hatalmas jószágok, melyek tisztesen helytállnak a legdurvább előadó vegzálása közepette is. A Konzerthausban a világ legjobb zongoristái lépnek fel. Az, aki nem lép fel itt, tulajdonképpen nem is számít igazán beérkezett művésznek. Ennek ellenére nem állítható, hogy csak a valóban a legmagasabb művészi színvonalat képviselők kapják meg a 245-ös mellett a kisszéket. Knüpfer rendkívül alázatos – már-már túlontúl is az – sosem tolja magát előtérbe, a zongoristák minden kérését teljesíti, de érezhető, hogy megvan a véleménye: ő a világ egyik, ha nem a legjobb zongorahangolója, a Steinway zongorahangoló-sztárja. Igenis tudja – úgy ahogy más alig – ki a valóban kiváló, ki érdemli meg a 780-ast. Csöndben kiszolgál mindenkit, de kevesek azok, akiket valóban tisztel ez a rendkívüli munkabírású, roppant kreatív – ha kell, vattát igazít a hangzás tompaságát csökkentendő a zongora falához – technikus.

Hogy az izgalmat sem nélkülözi e látszólag unalmas film, az A fúga művészete felvételére készülő Pierre-Laurent Aimard-nak köszönhető, aki rigorózusságával, perfekcionizmusával bárkit kikészítene, csak Stefant nem. Magam többször hallottam élőben Aimard-t: Schumann-koncertje nem győzött meg annyira, mint ez a film, arról, hogy nagy zongorista. Olykor egy hangolás is lehet olyan izgalmas, mint egy gladiátorpárbaj. A legmegdöbbentőbb valójában az, hogy Lilian Franck és Robert Cibis filmje csak a végén ül le, nem unalmas, sőt nem nélkülözi a humort sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/06 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10171