KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: John Gielgud (1904–2000)
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Filmek fakamerával Paradoxonok Szőke Andrásról
• Reményi József Tamás: Szőke-körkép Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele
• Mihancsik Zsófia: Filmek a föld alatt Beszélgetés Gulyás Gyulával
• Gervai András: Bartók-kozmosz Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Varga Balázs: Sok rövid sokra megy Mediawave tizedszer
• N. N.: Mediawave 2000

• Schubert Gusztáv: A vad szem Gladiátor
• N. N.: Peplum-filmek
• Beregi Tamás: Róma virtuális öröksége Gladiátorok a számítógépen
• Varró Attila: Szebb tegnap Hongkongi filmtriád
• Barabás Klára: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Tamás Amaryllis: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Borkesz Andrea: Lex film vagy nem lesz film? Visegrádi filmtörvények
MULTIMÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Új idők új dalnokai Virtuális sztárok
• Vasák Benedek Balázs: A technika rítusa Jancsó CD-ROM
• Muhi Klára: Az aranyfej tükröződése Mozgóképtár
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Az érzelmek színe Michelangelo Antonioni: Írások, beszélgetések
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Stílgyak Életbevágó
• Bakács Tibor Settenkedő: Légy Tilos! Pol Pot megye punkjai
LÁTTUK MÉG
• Kömlődi Ferenc: A kilencedik kapu
• Kis Anna: A repülés elmélete
• Pápai Zsolt: A bűnös
• Köves Gábor: Ég velünk
• Varró Attila: Pitch Black – Huszonkét évente sötétség
• Mátyás Péter: Péntek esti gáz
• Hungler Tímea: A múzsa csókja
• Vidovszky György: Az én házam, az én váram
• Máriássy Vanda: Tűzforró Alabama
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling II.

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Rambo 4.

Varró Attila

Rambo – amerikai, 2008. Rendezte: Sylvester Stallone. Írta: Art Monterastelli és Sylvester Stallone. Kép: Glen MacPherson. Zene: Brian Tyler. Szereplők: Sylvester Stallone (John Rambo), Julie Benz (Sarah), Graham McTavish (Lewis), Jake La Botz (Reese), Paul Schulze (Michael Burnett). Gyártó: The Weinstein Company / Lionsgate. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 93 perc.

 

Ha létezik az akciófilm szűkszavú világában hamisítatlan, jóformán vallomásos szerzői alkotó, az kétségtelenül Sylvester Stallone, aki kérészéletű alkalmi alakításai (Kobrától Dredd bíróig) mellett két sikerszériában is elvitte vérverejtékes műfaját a lehető legközelebb Ingmar Bergmanig. Rocky Balboa és John Rambo a 80-as évek legnyilvánvalóbban önreflektív akcióhősei, kemény előadóművészek mindketten, akik az önként vállalt magányból pár évente előlépnek a rivaldafénybe, hogy újabb magánszámmal bizonyítsák tehetségüket, állóképességüket és nem utolsó sorban szikár életfilozófiájukat. Érthető tehát, ha közös megformálójuk majdnem két évtizednyi alkotói válság és kudarcsorozat után felelevenítésükkel búcsúzik el a pályájától: a Rocky-Rambo páros friss visszatérése a vásznakra épp úgy hattyúdalt jelez, mint Johan és Marianne találkozása 30 évvel a Jelenetek egy házasságból után.

Stallone idei Sarabandja nem csupán késői folytatásnak tekinthető, de gyakorlatilag remake-je a Rambo-széria legnépszerűbb darabját jelentő második résznek: a délkelet-ázsiai helyszín (Vietnam helyett ezúttal a polgárháborús Burma párás őserdői) és a rabszabadítási feladat (hadifoglyok helyett katonai táborba zárt amerikai misszionáriusokkal) kísértetiesen egyező, ismét felbukkan egy csírájában elfojtott szerelmi szál, a cselekményvonal újra az Apokalipszis most folyami útját követi a sötétség mélyére, sőt olyan örökzöld motívumok is előkerülnek a fiók aljáról, mint az íjas mészárlás vagy a legendás elszaladás a megabomba elől. Rambo figurája csupán izomzatában lett természetellenes, 60 esztendős korára is megőrizte izolációs „Fuck the world” hippi-hitvallását (szimbolikus beköszönő jelenetében tányéraknák helyett mérges kígyókat gyűjt, nyelőcsövek helyett pisztrángokat nyilaz), Vietnamban tett ígérete szerint napról napra él és – kontrasztba állítva a mellé rendelt nemzetközi zsoldoskommandóval – pontosan tisztában van arctalanságával és feláldozhatóságával. Ez utóbbi jelenti a film manapság ritka erényét is, ami nem próbál sem nagyképű összegzés (Feltámad a Halál), sem aktualizált újraértelmezés (Die Hard 4) lenni, egyszerűen és rendíthetetlenül azt teszi, amihez évtizedek óta ért, nyíltan felvállalva, hogy annak sem értéke, sem jelentősége saját szűkös határain kívül. Az áldozatok száma nőtt, a CGI-testek jobban robbannak, de a puritán szigorú John Rambo minden más tekintetben megőrizte egymondatos ars poeticáját: „Live for nothing, die for something”, azaz a tömegfilm nyelvére lefordítva, két akció között akcióhős és akciósztár egyaránt jelentéktelen, értelmetlen kacat.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/03 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9364