KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: John Gielgud (1904–2000)
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Filmek fakamerával Paradoxonok Szőke Andrásról
• Reményi József Tamás: Szőke-körkép Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele
• Mihancsik Zsófia: Filmek a föld alatt Beszélgetés Gulyás Gyulával
• Gervai András: Bartók-kozmosz Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Varga Balázs: Sok rövid sokra megy Mediawave tizedszer
• N. N.: Mediawave 2000

• Schubert Gusztáv: A vad szem Gladiátor
• N. N.: Peplum-filmek
• Beregi Tamás: Róma virtuális öröksége Gladiátorok a számítógépen
• Varró Attila: Szebb tegnap Hongkongi filmtriád
• Barabás Klára: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Tamás Amaryllis: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Borkesz Andrea: Lex film vagy nem lesz film? Visegrádi filmtörvények
MULTIMÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Új idők új dalnokai Virtuális sztárok
• Vasák Benedek Balázs: A technika rítusa Jancsó CD-ROM
• Muhi Klára: Az aranyfej tükröződése Mozgóképtár
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Az érzelmek színe Michelangelo Antonioni: Írások, beszélgetések
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Stílgyak Életbevágó
• Bakács Tibor Settenkedő: Légy Tilos! Pol Pot megye punkjai
LÁTTUK MÉG
• Kömlődi Ferenc: A kilencedik kapu
• Kis Anna: A repülés elmélete
• Pápai Zsolt: A bűnös
• Köves Gábor: Ég velünk
• Varró Attila: Pitch Black – Huszonkét évente sötétség
• Mátyás Péter: Péntek esti gáz
• Hungler Tímea: A múzsa csókja
• Vidovszky György: Az én házam, az én váram
• Máriássy Vanda: Tűzforró Alabama
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling II.

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Suksin-évforduló

„Mindegy, ki fog lőni a trónörökösre”

Csala Károly

 

Vaszilij Suksin 1967-ben írta a film és az irodalom eszközeinek különbségéről, a forgatókönyvírás követelményeiről azt az alapos elemzéssel érvelő, izgalmas cikkét, amelyet az Iszkussztvo Kino az öt éve elhunyt író-színész-rendező ötvenedik születése napjára időzítve tett közzé a számos kiadatlan írást tartalmazó hagyatékból. A magyar televízió is megemlékezett Suksin évfordulóiról: filmes életmüvének bemutatásával. A tévénéző olvasó tehát könnyűszerrel elhelyezheti az alábbi kiragadott idézetek tartalmazta gondolatokat Suksin alkotói világában.

A cikk alapgondolata egyszerű: „Ideje... meggyőzőbb szóval elmondani, miért nem építkezhet a film az igazi, nagy irodalomra. S miért az igazi nagy filmirodalomra építkezhet a film.” Vagyis azt tagadja – néhány kivétel mint kivétel elismerésével! –, hogy az irodalmi művek megfilmesítése előbbre vihetne a filmművészetet.

Amikor Suksin e sorokat leírta, még csak első két filmjét készítette el. Egyebek között saját munkáinak tanulságait is tartalmazza a cikke:.....az elbeszélések, amelyekből ezt a két filmet rendeztem – jobbak... Mostantól fogva nem rendezek több filmet a novelláimból, megpróbálok kizárólag a film számára írni (már amikor a film számára írok). Lehet, hogy előbb-utóbb kialakul belőle valami. Az ilyesminek roppant hajlékony irodalomnak kell lennie, amely nem idomítja magához a rendező és a színészek egyéniségeit, hanem ő maga idomul hozzájuk. De akkor aztán azt követeli: a rendező, a színész – művész legyen! És ez így is van rendjén.’’

„A forgatókönyv a cselekvés vezérfonala kell hogy legyen, a forgatókönyvíró pedig – társrendező. Lehet, hogy az úgynevezett szerzői filmről beszélek, de hát szerintem a filmművészet épp arrafelé tart. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a rendezőnek mindig magának kell írnia a forgatókönyvet. De az embereknek, akik azért álltak össze, hogy filmet csináljanak, úgy kell cselekedniük, mint az összeesküvőknek: mindegy, ki fog lőni a trónörökösre, mindannyian egyformán felelősek lesznek érte, és mindannyiuknak egyformán meg kell ölniük a trónörököst.

Így tehát a forgatókönyvíró nem akkor lesz csakugyan (jó vagy rossz) forgatókönyvíró, amikor odaírja művéhez: „Vége”, hanem amikor a vásznon megjelenik a „Vége”. Addig írhat akár regényterjedelmű művet, akár novellánál rövidebbet, nem ez a lényeg, hanem hogy mindennek egyszer valamikor a leendő filmet kell szolgálnia, s aztán mint önálló művészi értéknek – meg kell halnia.”

„Bizonyára eljön az idő, amikor ők ketten – a forgatókönyvíró és a rendező – csakugyan gazdájukká lesznek sorsuknak és munkájuknak. Ehhez az egyiknek fel kell hagynia az irodalom „ismétlésével”, – s fel kell hagyni a másik végeláthatatlan gyámolítgatásával és ellenőrizgetésével. Eljön ez az idő. Arrafelé haladunk.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/09 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8163