KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: John Gielgud (1904–2000)
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Filmek fakamerával Paradoxonok Szőke Andrásról
• Reményi József Tamás: Szőke-körkép Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele
• Mihancsik Zsófia: Filmek a föld alatt Beszélgetés Gulyás Gyulával
• Gervai András: Bartók-kozmosz Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Varga Balázs: Sok rövid sokra megy Mediawave tizedszer
• N. N.: Mediawave 2000

• Schubert Gusztáv: A vad szem Gladiátor
• N. N.: Peplum-filmek
• Beregi Tamás: Róma virtuális öröksége Gladiátorok a számítógépen
• Varró Attila: Szebb tegnap Hongkongi filmtriád
• Barabás Klára: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Tamás Amaryllis: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Borkesz Andrea: Lex film vagy nem lesz film? Visegrádi filmtörvények
MULTIMÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Új idők új dalnokai Virtuális sztárok
• Vasák Benedek Balázs: A technika rítusa Jancsó CD-ROM
• Muhi Klára: Az aranyfej tükröződése Mozgóképtár
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Az érzelmek színe Michelangelo Antonioni: Írások, beszélgetések
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Stílgyak Életbevágó
• Bakács Tibor Settenkedő: Légy Tilos! Pol Pot megye punkjai
LÁTTUK MÉG
• Kömlődi Ferenc: A kilencedik kapu
• Kis Anna: A repülés elmélete
• Pápai Zsolt: A bűnös
• Köves Gábor: Ég velünk
• Varró Attila: Pitch Black – Huszonkét évente sötétség
• Mátyás Péter: Péntek esti gáz
• Hungler Tímea: A múzsa csókja
• Vidovszky György: Az én házam, az én váram
• Máriássy Vanda: Tűzforró Alabama
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling II.

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Prognózis

Schreiber László

A modern társadalmak zárt közösségeiben, csoportjaiban, melyeket valamiféle kényszer vagy szükség hoz létre és tart fenn, az életet egy speciális szabályrendszer koordinálja, pontosabban egy speciális is, s a deviancia vagy az átlagtól elütő sors, az összezártság, a társadalomban egyébként funkcionáló korlátrendszertől eltérő szabályozás sosem látott összeütközéseket produkál. Nem csoda hát, hogy az elmúlt tíz-húsz évben számos film foglalkozott börtönök, gyógyintézetek életével. Az öregek otthona talán a legellentmondásosabb a hasonló intézményes közösségek közül. Elvileg a legszabadabb, legnyitottabb közösség, ahová senki sem közvetlen kényszerrel került, különös módon mégis a legzártabb, a legvéglegesebb: életfogytig szól. A lehetőségek tartományának összezsugorodása erre a legjobb garancia; végül is börtönben lenni sem feltétlenül azért rossz, mert ott lenni nem jó, hanem azért, mert nem lehetni máshol. Ezért aztán a szociális otthonok öreg, beteg lakói ritkán lázadnak.

A lengyel rendező, Krauze új filmjében azonban fellázadnak egy otthon öreg lakói, hasonlatosan egy hetvenes évek eleji belga film, az Egyezség hőseihez, igaz, hogy ők a lázadás egy passzívabb formáját, a szökést választják. Krauze öregjei nem is elégedetlenek igazán. Morognak ugyan „tisztességesebb ételért” és „melegebb szobákért”, de hát az emberiség nagyobbik felének évezredek óta megrögzött, konok szokása tisztességesebb ételért és melegebb szobáért morogni. Akkor vajon mégis mi kell ahhoz, hogy harminc-negyven idős ember egy éjszaka fölkerekedjék, és nekivágjon a világnak? Egy tragikus félreértés, egy kedvezőtlen meteorológiai előrejelzés és Közép-Európa XX. századi történelme. Egy meteorológiai előrejelzés, amelynek végén közlik, hogy az ország a legenyhébb télre sincs fölkészülve, és aki biztosan meg akarja érni a tavaszt, az költözzön cserépkályhával fűtő rokonaihoz. Aztán az öregek még aznap éjszaka szemtanúi lesznek annak, hogy egy teherautónyi koporsót hordanak föl az otthon padlására. Bár erre csak a közeli koporsókészítő üzem raktározási gondjait enyhítendő kerül sor, az otthon lakóin úrrá lesz a rémület. Eluralkodik rajtuk a halálfélelem. Ez ugyan első látásra lehetetlenségnek tűnik, de hát első látásra lehetetlenségnek tűnt a világháború is, a varsói felkelés utáni mészárlás is, lehetetlenségnek tűntek a gettók is, meg a fekete autók is. Minthogy ezek valahogy mégis lehetségesek lettek, sőt a filmbeli öregek számára nagyon is valóságosak, hiszünk Krauzénak.

A félreértés lehetne akár vígjátéki is, s azért nem az, mert ezúttal nem az a lényeg, hogy valami helyett hisznek valamit, hanem az, hogy ezt a valamit elhihetik. Ez a formai komikum-tragikum ellentét végig jelen van a szökés és a menekülés első szakaszában. Pocakos, ősz öregurak, hátizsákos, napszemüveges, idős hölgyek elszántan kapaszkodnak át a kerítésen. A rikító őszi erdőben siető kis csapat akár – ha lenne ilyen – egy partizánfilmvígjáték hősei. Később a feszültségek fokozatosan föloldódnak, a menekülő gomolyag forgása lelassul, szétválnak a színek és az eddig csoportba olvadt öregek is visszanyerik arcukat, mód nyílik egyéneket, egyéniségeket is bemutatni. A film legérdekesebb, legmozgalmasabb része következik: a maguk zárt rendszeréből a „kinti” világba vezetett öregekkel valóban izgalmas dolgok történnek, bár Krauze, sajnos, kötelességének érzi, hogy minden egyes kis „történet”, esemény középpontjába egy-egy nem igazán jelentős, de aktuális társadalmi problémát állítson.

Néhány nap múlva a keresésükre indult rendőrök becserkészik a tisztáson önfeledten vodkázó, éneklő, a tűz körül eufórikus boldogságban táncoló öregeket. Ezzel véget is érhetne a film,de a rendező még tartogat számunkra egy meglepetést: az otthonigazgató színeváltozását. Valami elkeseredett reménykedést mutat ez, csakúgy, mint a film záró képsora, az igazgató víziója. A fákról leszedett, bokrokból előhúzott, udvariasan buszba tessékelt és elszállított öregek megjelennek a tüzet éleszgető igazgató előtt, szelíden mosolyogva állják körül. A kép meghatóan szép: Krauze biztosan tud valami jó megoldást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/03 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6173