KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: John Gielgud (1904–2000)
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Filmek fakamerával Paradoxonok Szőke Andrásról
• Reményi József Tamás: Szőke-körkép Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele
• Mihancsik Zsófia: Filmek a föld alatt Beszélgetés Gulyás Gyulával
• Gervai András: Bartók-kozmosz Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Varga Balázs: Sok rövid sokra megy Mediawave tizedszer
• N. N.: Mediawave 2000

• Schubert Gusztáv: A vad szem Gladiátor
• N. N.: Peplum-filmek
• Beregi Tamás: Róma virtuális öröksége Gladiátorok a számítógépen
• Varró Attila: Szebb tegnap Hongkongi filmtriád
• Barabás Klára: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Tamás Amaryllis: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Borkesz Andrea: Lex film vagy nem lesz film? Visegrádi filmtörvények
MULTIMÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Új idők új dalnokai Virtuális sztárok
• Vasák Benedek Balázs: A technika rítusa Jancsó CD-ROM
• Muhi Klára: Az aranyfej tükröződése Mozgóképtár
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Az érzelmek színe Michelangelo Antonioni: Írások, beszélgetések
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Stílgyak Életbevágó
• Bakács Tibor Settenkedő: Légy Tilos! Pol Pot megye punkjai
LÁTTUK MÉG
• Kömlődi Ferenc: A kilencedik kapu
• Kis Anna: A repülés elmélete
• Pápai Zsolt: A bűnös
• Köves Gábor: Ég velünk
• Varró Attila: Pitch Black – Huszonkét évente sötétség
• Mátyás Péter: Péntek esti gáz
• Hungler Tímea: A múzsa csókja
• Vidovszky György: Az én házam, az én váram
• Máriássy Vanda: Tűzforró Alabama
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling II.

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Éden

Árva Márton

Eden francia, 2014. Rendezte: Mia Hansen-Løve. Írta: Sven és Mia Hansen-Løve. Kép: Denis Lenoir. Szereplők: Félix de Givry (Paul), Pauline Etienne (Louise), Vincent Macaigne (Arnaud), Hugo Conzelmann (Stan). Gyártó: CG Cinema / France 2 / Blue Film. Forgalmazó: Vertigo Media. Feliratos. 131 perc.

A 90-es évek hajnalán egy maroknyi francia fiatal kiemelkedett a füstös bulik mámorából, világhírig ívelő dj-karriert futott be, és úgy formálta át az elektronikus zenét, hogy ennek hatása máig érvényes. Az Éden majdnem róluk szól. Mia Hansen-Løve negyedik egészestése a zenei pályát elhagyó testvére élményeit rendezi az alter-egóként fellépő fiatal dj, Paul hullámvasút-történetévé, emellett bő másfél évtizedet felölelő hangulatkép-kollekciót is kínál a színtérről. A kétfajta vállalás csúfosan szétszakítja a munkát, ami ráadásul egyik fronton sem meggyőző. A rendezőnő megőrzi sajátos attitűdjét: a drámai tetőpontokat apró gesztusokká lapítja, az egyszerű cselekményt felmorzsolva mutatja be, és a heves érzelmeket is hosszan leülepedve vizsgálja. De míg ezek a megoldások többé-kevésbé érzékletessé tették az életmű korábbi, családi-párkapcsolati fókuszú darabjait, itt a nézői átélés útjában állnak. Hiába rakódik egymásra pénzügyi csőd, drogprobléma és szerelmi csalódás, ha a kölyökképe mögött agg lelket cipelő főhős is csak fáradt buborék a barátnők és művésztársak visszafogott pezsgésében, ahol még Greta Gerwigre is bántóan jellegtelen szerep jut. Hiába nyerünk közvetlen betekintést a garage („mint a house, csak diszkósabb”) stílus múlandó diadalába, ha a zenészi motivációk felkutatása helyett puszta logisztika keretezi a fellépéseket, a nemzedéki eufória-élményt pedig főként a nyomasztóan ötlettelen buli-jelenetek szállítják.

Ahogy a főhőst és társait lépten-nyomon kísérti a közös startvonalról indulva mindenkit leköröző Daft Punk duója (már-már arcátlanság, ahogy a Paul karriercsúcspontjaként tündöklő New York-i szereplés jelenetében felcsendül a One more time), úgy lebeghet a néző szeme előtt a Llewyn Davis világa, ami a művészi és emberi kudarcok ábrázolásában is könnyedén leiskolázza az Éden erőtlen példameséjét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/06 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12272