KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: John Gielgud (1904–2000)
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Filmek fakamerával Paradoxonok Szőke Andrásról
• Reményi József Tamás: Szőke-körkép Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele
• Mihancsik Zsófia: Filmek a föld alatt Beszélgetés Gulyás Gyulával
• Gervai András: Bartók-kozmosz Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Varga Balázs: Sok rövid sokra megy Mediawave tizedszer
• N. N.: Mediawave 2000

• Schubert Gusztáv: A vad szem Gladiátor
• N. N.: Peplum-filmek
• Beregi Tamás: Róma virtuális öröksége Gladiátorok a számítógépen
• Varró Attila: Szebb tegnap Hongkongi filmtriád
• Barabás Klára: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Tamás Amaryllis: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Borkesz Andrea: Lex film vagy nem lesz film? Visegrádi filmtörvények
MULTIMÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Új idők új dalnokai Virtuális sztárok
• Vasák Benedek Balázs: A technika rítusa Jancsó CD-ROM
• Muhi Klára: Az aranyfej tükröződése Mozgóképtár
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Az érzelmek színe Michelangelo Antonioni: Írások, beszélgetések
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Stílgyak Életbevágó
• Bakács Tibor Settenkedő: Légy Tilos! Pol Pot megye punkjai
LÁTTUK MÉG
• Kömlődi Ferenc: A kilencedik kapu
• Kis Anna: A repülés elmélete
• Pápai Zsolt: A bűnös
• Köves Gábor: Ég velünk
• Varró Attila: Pitch Black – Huszonkét évente sötétség
• Mátyás Péter: Péntek esti gáz
• Hungler Tímea: A múzsa csókja
• Vidovszky György: Az én házam, az én váram
• Máriássy Vanda: Tűzforró Alabama
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling II.

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Jonathan Levine: Eleven testek

Fél-élet

Sepsi László

A zombifilm és a románc metszéspontjában különleges helyet foglalnak el azok a műfajhibridek, amelyek az élőhalott-invázió külső fenyegetése (Hullajó, Haláli hullák hajnala) helyett a párkapcsolat egyik szereplőjévé emelik a göröngyök közül előkúszó újraéledt korpuszt. A halálból visszahozott szerető szinte klasszikusnak tekinthető alapsémája (Re-animátor 2: Az újraélesztő menyasszonya) mellett az ezredforduló után számos alacsony költségvetésű függetlenfilm lelt felkavaró metaforát az élőhalott-tematikában, a zombi-fertőzéssel járó lassú fizikai leépülést érzékenyen megfeleltetve egy párkapcsolat visszafordíthatatlan szétrohadásának. A Shadow of the Dead vagy a Zombie Honeymoon filléres önmarcangolásaiban az érzelmek múlandósága ölt testet a folyton éhes, lassan szertepotyogó hősszerelmesekben, ahol egy idő után eldönthetetlen, hogy mi volt előbb: a csendes elidegenedés vagy az immár kellőképpen indokolt fizikai undor. A szintén élőhalottakkal és romantikával bűvészkedő Eleven testek azonban a másik végletből indít: nem a test leépülésében tükröződő lelki pusztulás vet véget egy virágzó szerelemnek, hanem utóbbi állítja meg a hullafoltok terjedését.

A Szépség és a Szörnyeteg történetének nagyfokú variálhatósága mindig is fontos ihletforrás volt a horrorszerzők számára, hiszen a monstrum különösebb nehézségek nélkül behelyettesíthető óriásgorillától a vámpírig szinte bármely kreatúrával (remélhetőleg egy Cthulhu-variációra sem kell már sokat várni). A zombik nem túl szerencsés testi adottságaik miatt eddig viszonylagos hátránnyal indultak a tömegfilmes párválasztásban és Jonathan Levine (Majd meghalnak Mandy Lane-ért, Fifti-fifti) regényadaptációja is inkább szemérmesen megfeledkezik a fizikai inkompatibilitásról (meghagyva azt a fent részletezett horrordrámáknak és a Porn of the Dead-féle sokkprodukcióknak). Ehelyett az Eleven testek családbarát módon az élőhalott létet a kora-felnőttkori elidegenedés metaforájaként használja – hasonlóan a Zombielandhez vagy a zombik helyett evilági limbóban ragadt holtakkal operáló Dead Like Me-hez –, ezáltal megszabadulva a téma minden olyan aspektusától, ami túlontúl zsigeri lenne a PG-13-as besoroláshoz. A főszerepbe emelt hulla, R (ejtsd: Romeo) ugyanazokkal az ironikus riposztokkal reflektál a körülötte lévő világra, amik általában a Jesse Eisenberg alakította élhetetlenek sajátjai (különös hangsúllyal a monoton hétköznapok visszásságain): mint arra a film szinte összes humorpatronját eldurrantó nyitójelenet rávilágít, a céltalan csoszogással töltött zombi-lét lényegében alig különbözik a világvégét megelőző állapotoktól. Így annak ellenére, hogy tessék-lássék felsorakoztatja a zombifilm számos állandó motívumát, agyevéstől a kihalt városok panorámaképeiig, az Eleven testekben a feltámadt hullák okozta világégés mindvégig másodlagos kulissza marad, miközben a vígjátéki alapötleten is rendre felülkerekedik a Majd meghalnak Mandy Lane-ért csendes melankóliája.

A Fifti-fifti után Levine ezúttal rák helyett zombikórral vitte vászonra egy helyét kereső fiatal felnőtt megváltástörténetét, akinek élet és halál mezsgyéjéről kell visszatalálnia a teljes szívvel átélt mindennapokhoz. De míg a két éve készült dramedyben precízen egyensúlyozott romantikus komédia és keserédes dráma között, a műfajparódia háttérbe szorulásával az Eleven testeken eluralkodik az Alkonyat-filmeket idéző szentimentalizmus – lásd az érzelmeiket visszanyerő holtak vérvörösen dobbanó digitális szíveit –, ezzel az alapkoncepció játékosságát is alárendelve a banális sablonmegoldásoknak. Levine szerelmi leckéje a kezdeti lendület után szinte észrevétlenül adja meg magát a románcok legnagyobb ellenségének: a rutinból fakadó unalomnak.

 

Eleven testek (Warm Bodies) – amerikai, 2013. Rendezte: Jonathan Levine. Írta: Isaac Marion regényéből Jonathan Levine. Kép: Javier Aguirresarobe. Zene: Marco Beltrami, Buck Sanders. Szereplők: Nicolas Hoult (R), Teresa Palmer (Julie), Dave Franco (Perry), John Malkovich (Grigio). Gyártó: SummitMake MoviesMandeville Films. Forgalmazó: Pro Video. Feliratos. 98 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/04 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11394