KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Szájtépés filmszakadásig 2.

• Kovács András Bálint: Sötét filmek A film noire és a modernitás
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Teremtés, lidércnyomás Noteszlapok
• Székely Gabriella: Együttműködik-e a kultúra? Beszélgetés Sára Sándorral
• Mihancsik Zsófia: A bűn iskolái Gyereksorsok és dokumentumok
• Tamás Amaryllis: Nem kor-szerű történet Beszélgetés Almási Tamással

• Schubert Gusztáv: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• Tatár György: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• Tillmann József A.: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• N. N.: New Age mozi
• Kriston László: Lelkek szélesvásznon New Age a moziban
• Kriston László: New Age és profit
• Altorjay Gábor: Leni és Balázs Egy film vázlata
• Márton László: Mozgó és be van tiltva Weimari tabuk
• Turcsányi Sándor: Ismeri Ön Turzonovovát? Szlovák filmek
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Médiaforradalom Ost-West Internet

• Fáber András: Magritte-dimenziók Alain Robbe-Grillet A szép fogolynőről
• Nánay Bence: A vízcsepp ráér Bill Viola mozgó festményei
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Félkegyelem Kelj fel Jancsi
• Ágfalvi Attila: Terelgetni, visszalépni Beszélgetés Fonyó Gergellyel
• Békés Pál: Devon szirtek Hadszíntér
• Varró Attila: Kamera-színház Férfitársaságban; Barátok és szomszédok
LÁTTUK MÉG
• Ágfalvi Attila: A lé meg a Lola
• Ádám Péter: Az évszázad gyermekei
• Bíró László: Doktor zsiványok
• Pápai Zsolt: A Mars-mentőakció
• Ardai Zoltán: Minden héten háború
• Máriássy Vanda: Az új Éva
• Hungler Tímea: Női vonalak
• Tosoki Gyula: Erin Brockovich – Zűrös természet
• Vidovszky György: Hulla, hó telizsák
• Illés Mária: Tök alsó
• Nyírő András: Brókerarcok
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Özönvíz

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Anifest – Rövid rajzfilmek

Animált világok

Vincze Teréz

Szellemes ötlet, másodpercre pontos dramaturgia, eredeti kézjegy: a pár perces animáció nagy kreativitást kíván.

 

Az animációs rövidfilmekben – és az AniFestben is – az a jó, hogy az alig néhány perces kis gyöngyszemekben megcsillanni látjuk az egész (film)világot. Bár a fesztivál versenyprogramja idén is „csak” (a tágan értelmezett) Európából válogatta össze a (20 percnél nem hosszabb) filmeket, a 24 finalista alkotás a kultúra minden szegletét, az animáció és általában is a filmművészet minden területét, formáját elhozta, felidézte közönségének. A legklasszikusabb tárgyanimációtól a bábanimációig, a kézzel rajzolttól a kompjúter generálta képekig, és a mindezeket fotografikus elemekkel keverő vegyes technikákig ívelő filmválogatást nézve ámulhattunk az animáció varázslatos képességén, ahogy mindent átlényegít, megtölt lélekkel.

A technikák sokszínűsége mellett lenyűgöző volt a filmek szerteágazó ihletanyaga is: láthattunk a bevándorlók és menekültek sorsát játékos formában, ugyanakkor rendkívüli éleslátással megvilágító gyurmaanimációt (Kaja Wright Polmar: Oltalomkeresők); a Quay fivérek modorában készült, egzisztencialista bábanimációt (Joseph Feltus: Szólóduettek); lírai hangvételű, fekete-fehér történelmi emlékezést (Szilágyi Varga Zoltán: Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére); ’50-es évekbeli matricák segítségével életre keltett társadalomkritikát (Run Wrake: Nyúl); valamint súlyos, éjfekete humort Finnországból bábokkal (Antti Laaksoo: Vacsorára jöttek) és rajzolva (Samppa Kukkonen: Akiért a csengettyű szól).

A filmek mind eredetiek és figyelemre méltóak voltak, így aztán a változatos mezőnyből a zsűrinek (és a közönségnek) – természetesen – nem volt könnyű dolga kiválasztani a nyerteseket. Azonban végigtekintve a díjazott filmeken mégis az az érzésem, ez az öt film valamiképpen remekül reprezentálja a versenyprogram egészének jellegét és azt, milyennek mutatta a 4. AniFest versenyszekciója az animáció mai állását.

A fesztivál fődíjas alkotása, Pawel Weremiuknak a krakkói művészeti egyetemen készített diplomafilmje, a Lapok felvonultatja az animációhoz kapcsolható legalapvetőbb asszociációinkat. Legfőbb erénye a játékosság – ami minden bizonnyal az animáció legfontosabb tulajdonsága, hiszen a tárgyakkal, vagy a rajzolt, fotografált képekkel való kreatív, a fantázia képeit életre keltő szöszmötölés, az emberi tevékenységek közül leginkább a játékhoz hasonlítható. Weremiuk filmjének kerettörténetében egy nyugdíjas tornatanárnő életébe kukucskálhatunk be, ahol a nappali szőnyegének mintáit követő dinamikus bemelegítő futás után az idős hölgy még az erkélyládában cseperedő virágoktól is elvárná, hogy sípszóra növekedjenek. A viráglocsolással és szunyókálással telő napfényes délután egyhangúságát azonban egy rejtélyes csomag érkezése zavarja meg, benne egy csomó üres rajzlappal, melyek közül az egyikre egy játékos kiskutyát rajzoltak. Ezzel aztán kezdetét veszi a film valóban frenetikus és egyedien ötletgazdag játéka a rajzolt kutya és a papírlapok kétdimenziós, valamint a tornatanárnő, egy labda és egy macska – a rajzolt kutyához viszonyítva – háromdimenziós világának ütköztetésével. Az üres papírlapokat életre keltő és macskaüldözésre használó kutyus kalandjaiban az animáció magasiskoláját láthatjuk: szellemes variációkat egy rendkívül egyszerű (rajzolt) alapötletre. Ehhez képest a kerettörténet lezárása már csak (humanista) hab a tortán: játékos kutyusunk a tornatanárnő férjét ábrázoló faliképen lel megértő, szerető gazdára.

A zsűri különdíjainak nyertesei egymástól nagyon eltérő alkotások, melyek mind a technikai megvalósításban, mind pedig témájukban különböznek egymástól, azonban a maguk nemében ismét csak lenyűgöző darabok. Az öt perces Pingpong című rajzanimáció George Gendi diplomafilmje volt a londoni Royal College of Art animációs programján. A minimalista vizuális megoldásokkal (kontúrrajzok, melyek néha csak bizonyos képelemeket jelenítenek meg) kivitelezett filmje sajátos módon ötvözi a dokumentarizmust, az improvizációt és az animációs technikát. Gendi a szüleit kérte meg, hogy beszélgessenek szabadon, bármilyen általuk kitalált témáról. A rögzített hanganyagot előbb megszerkesztette, majd ehhez készítette el a rajzokat. Az idős házaspár beszélgetése a szürreális témáktól (hogyan lehetne pingponglabdával kosárlabdázni) vezet el a mélyebb, kettőjük kapcsolatának árnyoldalait is egy villanással megragadni képes pillanatokig. A minimalista vizualitás rendkívüli élettapasztalattal és igen egyedi humorral párosul – a két figurában és a film hangvételében tulajdonképpen benne rejlik a Simpson család angol-európai változatának lehetősége. A rendező egy ilyen jellegű tévésorozat elkészítéséről már tárgyal is egy brit televíziós társasággal – reméljük, siker koronázza a tárgyalásokat és az eredményt alkalmunk lesz majd látni későbbi AniFesteken, esetleg a televízióban.

A második különdíjas alkotás az Edgar Allan Poe azonos című írása nyomán készült német rajzanimáció, Anette Jung munkája, Az áruló szív. Figuráinak dinamizmusa, a kézi rajz egyedi hangulata a Lapok kutyusának szertelenségét idézi, ugyanakkor a történet horrorba hajló, rémisztő eseményei a rendkívül torzult rajzolt világban és sötét tónusokban öltenek testet a képernyőn. A film groteszk humorával, egyedi gegjeivel és a történet főhősén eluralkodó őrület igencsak élénk vizuális ritmusú ábrázolásával nyűgözi le nézőit.

A harmadik különdíjat – egyik személyes kedvencem – Joanna Quinn tíz perces rajzfilmje, a Családi kötelék kapta. A pasztell-technikával rajzolt, sodró lendületű film az animáció válasza a Dogma mozgalomra. A képi világ a kézikamerával készült felvételek zaklatottságát idézi. Főhőse Beryl, egy idősödő hölgy, aki kis, ajándékba kapott kamerájának megszállottjává válik, tanulmányozza a filmes szakirodalmat és a nagyoktól kölcsönzött kreatív ötletekkel próbálja feldobni a családi eseményekről készített amatőr felvételeit. A film hősünk egyik esküvői videójába enged betekintést, melynek felvételei során a filmtörténet jelentős újítóinak felfedezéseit követi. A látványos kameramozgások kitervelésekor Leni Riefenstahl és Az akarat diadala lebeg a szeme előtt – még ha a megvalósításhoz egyetlen tolószék áll is rendelkezésére. Az esküvői parti sodró lendületének megragadásához Dziga Vertov elképzeléseit hívja segítségül és az extrém pozícióban elhelyezett kamera gondolatát „kutya a felvevőgéppel” változatban alkalmazza – nem kis kalamajkát okozva. A rajzolt világ őrült tempója, szellemes filmtörténeti hivatkozásai és nem mindig kifejezetten illedelmes humora egyaránt emlékezetes darabbá teszik Beryl esküvői (dogma) videóját.

A díjazott filmek listáját végül (de nem utolsósorban) a közönségdíjas film remekül egészítette ki: Till Nowak A küldemény című kilencperces filmjével a kompjúter-animáció is helyet kapott a díjazott filmek között. A film legnagyobb erénye és vonzereje azonban nem annyira vizualitása volt, hanem – ami a rövidfilmek, és a rövid animációs filmek esetében talán még hangsúlyozottabban fontos: – az ütős geg. Egy olyan ötlet, mely látványos és nagyon koncentrált formában tud valamilyen nagyon határozott, fontos és lehetőleg globális üzenetet közvetíteni. Till Nowak filmje márpedig a globális pozitív üzenet tekintetében valóban nehezen túlteljesíthetőt nyújtott. A futurisztikus történet főhőse rejtélyes küldeményt kap, amiben egy dobozt talál. A doboz segítségével lehetőséget kap arra, hogy saját világát, amiben él, a kezei között tarthassa és dönthessen annak sorsáról. Nem nehéz kitalálni, hogy a film a Föld és az emberiség jövőjének animált metaforája. A filmbeli hős jól választ: új hatalmának segítségével a füstöt okádó, technicizált metropolis helyére egyetlen mozdulattal egy gigantikus virágot telepít.

A 4. AniFest látogatói tehát már letették a voksukat a pozitív jövőkép mellett, és biztos vagyok benne, hogy az 5. AniFestre is érdemes lesz eljönni (ami addigra új néven jelentkezik majd – az új név kiválasztásába egyébként bárki beleszólhat, részletek a fesztivál honlapján – www.anifest.hu – olvashatóak), mert pozitív jövőképben, sok friss, eredeti ötletben és üdítő kreativitásban bizonnyal akkor sem lesz hiány.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/02 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8886