KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Szájtépés filmszakadásig 2.

• Kovács András Bálint: Sötét filmek A film noire és a modernitás
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Teremtés, lidércnyomás Noteszlapok
• Székely Gabriella: Együttműködik-e a kultúra? Beszélgetés Sára Sándorral
• Mihancsik Zsófia: A bűn iskolái Gyereksorsok és dokumentumok
• Tamás Amaryllis: Nem kor-szerű történet Beszélgetés Almási Tamással

• Schubert Gusztáv: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• Tatár György: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• Tillmann József A.: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• N. N.: New Age mozi
• Kriston László: Lelkek szélesvásznon New Age a moziban
• Kriston László: New Age és profit
• Altorjay Gábor: Leni és Balázs Egy film vázlata
• Márton László: Mozgó és be van tiltva Weimari tabuk
• Turcsányi Sándor: Ismeri Ön Turzonovovát? Szlovák filmek
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Médiaforradalom Ost-West Internet

• Fáber András: Magritte-dimenziók Alain Robbe-Grillet A szép fogolynőről
• Nánay Bence: A vízcsepp ráér Bill Viola mozgó festményei
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Félkegyelem Kelj fel Jancsi
• Ágfalvi Attila: Terelgetni, visszalépni Beszélgetés Fonyó Gergellyel
• Békés Pál: Devon szirtek Hadszíntér
• Varró Attila: Kamera-színház Férfitársaságban; Barátok és szomszédok
LÁTTUK MÉG
• Ágfalvi Attila: A lé meg a Lola
• Ádám Péter: Az évszázad gyermekei
• Bíró László: Doktor zsiványok
• Pápai Zsolt: A Mars-mentőakció
• Ardai Zoltán: Minden héten háború
• Máriássy Vanda: Az új Éva
• Hungler Tímea: Női vonalak
• Tosoki Gyula: Erin Brockovich – Zűrös természet
• Vidovszky György: Hulla, hó telizsák
• Illés Mária: Tök alsó
• Nyírő András: Brókerarcok
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Özönvíz

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Szabadság, szerelem

Pál utcai póló

Reményi József Tamás

A bukott forradalom és a győztes pólómeccs párhuzamos montázsából sematikus hőstörténet született.

Amíg egy korszak nem termi meg a maga ünnepeiről, historikus hivatkozási pontjairól a nagyközönséghez szóló kulturális kommerszeit, addig azok az ünnepek és hivatkozások áhítatos unalomba és illedelembe fúlnak. Nem az ideológia, nem a politikai kurzus hamisságától vagy tisztességétől függ, hogy átélhetővé tehető-e az irányított emlékezet, hanem attól, hogy a tömegkultúra megcsinálja-e azokat a mutatványait, amelyekkel sokan, legalább átmenetileg, azonosulni tudnak. Egy egész nemzedék számára például a Tizedes meg a többiek közvetítette először (és egyetlenként) a „felszabadulás” fantáziaképét (természetesen a filmváltozatra gondolok): hosszú évek iskolai szavalatai és zászlódíszei nem értek el annyit, mint egyetlen vígjáték, amely a ’45 utáni rettenetes fejlemények legitimációjának, bizony, jelentős tényezőjévé lett. 1956-tal sincs másképp, hiába finnyáskodunk, szórakoztató dramaturgia, az egykori ifjúsági regények vizuális változatai nélkül (hisz a gyerekek nemigen olvasnak) tíztől huszonötig nem lesznek hívei egy történelmi pillanatnak. Tíztől huszonötig: ők járnak moziba, nekik szólhat az élvezhető, a látványos forradalom.

A Szabadság, szerelem című ifjúsági film azon bukik meg, hogy stábja az élvezethez vezető úton nem válogat az eszközökben. E kifejezés mindkét értelmében elmarasztalható: sem indulatilag, sem kivitelében nem jut túl a legkézenfekvőbb és legsematikusabb megoldásokon, azokat viszont számolatlanul, szelektálatlanul ontja, nincs szíve kihagyni egyet sem.

Már a cím szavai is bombasztikusan semmitmondóak, Petőfi mint allúziós reklámelem nem váltja meg a témamegjelölés ürességét. Ami a „szabadság”-ot illeti, a film igen egyszerű érzelmekkel operál: az oroszokat és a komcsikat utálni kell. Az előbbiekkel szemben a nézőtéri gyűlölet felcsigázásához a tankokban ülő arctalan ellenség képe személyes gonoszsággal társul a magyar vízilabdázókat ütlegelő orosz pólósok révén. A pesti utcákon és a moszkvai, majd melbourne-i medencében zajló ütközetek párhuzama, a filmet ihlető nagy ötlet sajnos primitív ösztönöket szolgál, a gonosz hatalom gonosz fiainak torzképét veti oda néhány vonással. Igen, minden birodalom állampolgárainak szánalmas terhe a felsőbbrendűségi tudat, még ha a feneke kinn van is a nadrágból, de ezt az agresszív pszichózist, hogy megértsük, csak árnyaltan szabad megfogalmazni. És az is igaz, hogy a sport egy-egy nemzet kultúrájának (!) részeként joggal szolgálhat az elnyomottak elégtételéül, ám örök vágykiélésként nem kevésbé szánalmas és veszélyes életprogram. Marad a primér drukkolás az ’56-os Pál utcaiaknak a szemét vörösingesek ellen – egy Molnár Ferencénél jóval redukáltabb képletben (hogy az „ifjúsági regény” lehetőségeinek körében maradjunk).

Az egyik oldalt a szadista ávósok és a mézes-mázos főgonosz, a másikat, ennek megfelelő érzelmi szinten a főhős nagypapája képviseli: „Így kell ezt, gyerekek, meg kell mutatni a rohadt komcsiknak!”. Még cowboy-filmben sem hagynak benne ilyen mondatokat, miért kéne egy magyar mesében ezzel beérni? (Amúgy pedig a film határozottan törekszik a megcélzott közönség nyelvi világához igazodni, a „kicsik a golyóid, legalább passzolnak a farkadhoz” típusú humor a hétköznapok magánbeszédével veszi körül a nagypapai lelkesültséget, érzékeltetendő egyén és történelem, egyéni sors és történelmi kataklizma egyvelegét – lásd előbb „sport és szabadságharc” –, mindebből azonban csupán a poénok falvédős ornamentikája bomlik elő.)

A „szerelem” sem jár jobban. A fiúk csak azt akarják, a lányoknak eszményeik vannak, a szerelem pedig e disszonanciát feloldja – a bármelyik tinifilmből untig ismerős képlet forradalomba, azaz kosztümös akciófilmbe mártva is működhet. Működik, megfelelő ritmusban, de mindennemű nagy műfajok kopár sablonjaival, a mozgalmi eposzok tömegjeleneteitől a frontfilmekben látott bolyongás-motívumokon át a családi zsánerek, a sportfilmek, a fogadalmi tragédiák gépies koreográfiájáig.

 „Két klisé nevetséges. Száz klisé megható” – magyarázza Umberto Eco a Casablanca sikerét. Hasonlóan építkezik a Szabadság, szerelem is, azzal a jelentékeny különbséggel, hogy nem Hemingway- vagy Fritz Lang-reminiszcenciákra, hanem immár végletekig elhasznált, kizsarolt mozihagyományok műanyagmásolataira formáz. „Amikor minden archetípus szemérmetlenül beront a színre, homéroszi mélységek tárulnak fel” – mondja Eco. Itt azonban a tiszteletadás illusztrációja mögött semmit sem találunk.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/12 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8805