KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Szájtépés filmszakadásig 2.

• Kovács András Bálint: Sötét filmek A film noire és a modernitás
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Teremtés, lidércnyomás Noteszlapok
• Székely Gabriella: Együttműködik-e a kultúra? Beszélgetés Sára Sándorral
• Mihancsik Zsófia: A bűn iskolái Gyereksorsok és dokumentumok
• Tamás Amaryllis: Nem kor-szerű történet Beszélgetés Almási Tamással

• Schubert Gusztáv: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• Tatár György: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• Tillmann József A.: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• N. N.: New Age mozi
• Kriston László: Lelkek szélesvásznon New Age a moziban
• Kriston László: New Age és profit
• Altorjay Gábor: Leni és Balázs Egy film vázlata
• Márton László: Mozgó és be van tiltva Weimari tabuk
• Turcsányi Sándor: Ismeri Ön Turzonovovát? Szlovák filmek
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Médiaforradalom Ost-West Internet

• Fáber András: Magritte-dimenziók Alain Robbe-Grillet A szép fogolynőről
• Nánay Bence: A vízcsepp ráér Bill Viola mozgó festményei
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Félkegyelem Kelj fel Jancsi
• Ágfalvi Attila: Terelgetni, visszalépni Beszélgetés Fonyó Gergellyel
• Békés Pál: Devon szirtek Hadszíntér
• Varró Attila: Kamera-színház Férfitársaságban; Barátok és szomszédok
LÁTTUK MÉG
• Ágfalvi Attila: A lé meg a Lola
• Ádám Péter: Az évszázad gyermekei
• Bíró László: Doktor zsiványok
• Pápai Zsolt: A Mars-mentőakció
• Ardai Zoltán: Minden héten háború
• Máriássy Vanda: Az új Éva
• Hungler Tímea: Női vonalak
• Tosoki Gyula: Erin Brockovich – Zűrös természet
• Vidovszky György: Hulla, hó telizsák
• Illés Mária: Tök alsó
• Nyírő András: Brókerarcok
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Özönvíz

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy hulla, egy falafel és a többiek

Kolozsi László

 

Az Ember, aki falafellel a kezében halt meg (maradjunk az eredeti címnél, ami sokkal inkább illik a film stílusához) főhőse, Danny (Noah Taylor) Nick Cave-re hasonlít. Mivel ausztrál filmről van szó, talán nem véletlenül. Elvégre Nick Cave lúzer-kinézetű, nem megalkuvó ausztrál sztár. Danny léhűtő, igazi semmittevő, súlyos ezrekkel tartozik minden szolgáltatónak, évek óta keresik fizetési meghagyásokkal ausztrál városok bíróságai. De az Ember, aki falafellel a kezében halt meg hősei közül még ő a legnormálisabb. Danny albérletről albérletre költözik idióta barátaival. Normális kapcsolat kialakítására képtelen, igazi vesztes, annyi erkölcsösség sincs benne, mint egy békában, nem tud és nem is akar a jólfésült ausztrál társadalom polgára lenni.

Az ausztrál film nem csak Mel Gibsont és Nicole Kidmant adta a világnak, hanem – annak köszönhetően, hogy enyhült az egyébként könyörtelen ausztrál filmcenzorok szigora – a hetvenes években az ocker filmeket is. Az Ember, aki falafellel a kezében halt meg tipikus ocker film. Ennek az Ausztráliában divatos filmtípusnak (amely egyébként előzménye a Farelly testvérek nehezen minősíthető munkásságának) a jeles képviselője volt, bármilyen hihetetlen, A Gyűrűk ura trilógiát alkotó Peter Jackson ugyanúgy, mint a Zöld kártya alkotója, Peter Weir. Az ocker filmek hősei lenézik az átlagos, langymeleg ausztrálokat, és legfőképpen az értelmiségieket. Közönségesek, és az egyetlen vágyuk, hogy minél több szexuális aktust folytassanak, minél több emberrel. Az ocker filmek olyan filmszatírák, amelyek az átlagpolgárt, a füvet nyíró, teniszező, martinit kortyolgató kertvárosiakat teszik nevetségessé. Sajnos hazánkban – tudomásom szerint – mindössze kettőt mutattak be. Holott viccesebbek, és urambocsá, kedvesebbek, mint a népszerű Torrente-filmek, vagy az említett Farrelly testvérek végtermékei. Richard LowensteinJohn Birmingham kultregényéből készült – filmje, sajnos nem a legjobbak közül való; kései darab. Azoknak, akik viccesnek találják, ha valaki egy békával golfozik, vagy hogy annyit maszturbált, hogy szerelmes lett a kezébe, nyugodtan lehet ajánlani ezeket a filmeket, ahogy azoknak is, akik azt hitték, hogy az ausztrál filmek és a Mad Max-filmek közé egyenlőségjelet lehet tenni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4831