KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Szájtépés filmszakadásig 2.

• Kovács András Bálint: Sötét filmek A film noire és a modernitás
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Teremtés, lidércnyomás Noteszlapok
• Székely Gabriella: Együttműködik-e a kultúra? Beszélgetés Sára Sándorral
• Mihancsik Zsófia: A bűn iskolái Gyereksorsok és dokumentumok
• Tamás Amaryllis: Nem kor-szerű történet Beszélgetés Almási Tamással

• Schubert Gusztáv: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• Tatár György: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• Tillmann József A.: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• N. N.: New Age mozi
• Kriston László: Lelkek szélesvásznon New Age a moziban
• Kriston László: New Age és profit
• Altorjay Gábor: Leni és Balázs Egy film vázlata
• Márton László: Mozgó és be van tiltva Weimari tabuk
• Turcsányi Sándor: Ismeri Ön Turzonovovát? Szlovák filmek
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Médiaforradalom Ost-West Internet

• Fáber András: Magritte-dimenziók Alain Robbe-Grillet A szép fogolynőről
• Nánay Bence: A vízcsepp ráér Bill Viola mozgó festményei
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Félkegyelem Kelj fel Jancsi
• Ágfalvi Attila: Terelgetni, visszalépni Beszélgetés Fonyó Gergellyel
• Békés Pál: Devon szirtek Hadszíntér
• Varró Attila: Kamera-színház Férfitársaságban; Barátok és szomszédok
LÁTTUK MÉG
• Ágfalvi Attila: A lé meg a Lola
• Ádám Péter: Az évszázad gyermekei
• Bíró László: Doktor zsiványok
• Pápai Zsolt: A Mars-mentőakció
• Ardai Zoltán: Minden héten háború
• Máriássy Vanda: Az új Éva
• Hungler Tímea: Női vonalak
• Tosoki Gyula: Erin Brockovich – Zűrös természet
• Vidovszky György: Hulla, hó telizsák
• Illés Mária: Tök alsó
• Nyírő András: Brókerarcok
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Özönvíz

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Stranger Things

Elvarázsol a múlt

Pernecker Dávid

A Stranger Things a ‘80-as évek iránti egyre népszerűbb nosztalgiában fogant ugyan, de mégsem ezért lett az év legszerethetőbb sorozata.

 

A ‘80-as évek nem múltak el. A 2010-es évek filmtermését szemlélve ugyanis szembetűnő, hogy egyre több film próbálja megfejni ennek a dicsőséges filmévtizednek a legmarkánsabb motívumait, narratív fordulatait, stilisztikai elemeit és ikonográfiáját, sajátos naivitását és emlékezetes, harsány nyersségét. Az olyan filmek láttán, mint például a Rideg világ, a Turbo Kid, a The Guest, a Ping Pong Summer, tapinthatóvá válik ez a nosztalgia. A múltba révedt alkotások azonban csak akkor válhatnak igazán értékelhetővé, ha a másolás fetisiszta vágyálmán túl tudnak lépni. Ellentétben az olyan nosztalgikusnak szánt pénzeszsákokkal, mint a Jurassic World, az új Terminátor-, Die Hard-, és Star Trek-filmek, vagy akár az új Csillagok háborúja, a fenti filmek alkotói úgy hajtották meg fejüket a ‘80-as évek előtt, hogy közben nem áldozták fel saját kreativitásukat a „bezzeg a régi szép idők” lózungjainak és ötlettelen replikakényszerének oltárán. Ismerősségükben is sajátos történeteikben a múltidéző hódolat csak körbelengi a cselekményt és az azt benépesítő figurákat, de nem emészti fel azokat. Matt és Ross Duffer is így tapintott rá a nosztalgikus filmkészítés ütőerére sorozatukkal. A Stranger Things 1983-ban játszódik és négy tizenéves kissrác kalandját öleli fel, akik – mint akkor szinte minden tizenéves kissrác – napokat töltenek intenzív alagsori szerepjáték-maratonnal, mindenhova bringával járnak porfészkükben, szobafalukon sci-fi- és horror-plakátok sorjáznak, a suliban pedig rendre megalázzák őket. Az egyik fiút egyszer csak elragadja az ismeretlen. A természetfeletti rémségek, bizarr események és megmagyarázhatatlan tragédiák pedig apránként elkezdenek beférkőzni a városka zugaiba. A közeli erdőben működő titkos és nyilván gyanús kormánylaborból közben megszökik egy nem mindennapi tettekre képes kislány, aki hatalmas szerepet fog játszani az eltűnt fiú komoly családi- és egyéni drámákkal átszőtt felkutatásában. A Stranger Things nem eredetiségéről híres, hiszen a Duffer-testvérek által citált forrásfilmek tucatjai szétbombázzák a sorozat minden egyes epizódját, melyek első blikkre csupán olyan örökéletű művek tárházának tűnnek, mint a Poltergeist, a Videodrome, az X-akták, A dolog, a Harmadik típusú találkozások, az E.T. – A földönkívüli, az Agyfürkészők, vagy A nyolcadik utas: a Halál. Napokig lehetne sorolni az idézett kor legjobbjait, melyek fordulatait, jellegzetes stíluselemeit (díszlet, megvilágítás, carpenteri szintizene), plánjait, karaktereit Dufferék így vagy úgy, de felvillantják a nyolc rész során. Mégis, van abban valami üdítően újszerű, ahogy a raklapnyi filmes utalás (melyek nem szolgalelkű kikacsintások) ellenére a Stranger Things képes egy megérintő, érzékeny, és „sokat látottságában” is izgalmas, kerek egész filmmé válni. Nem arról van szó, hogy a szerzőpáros az ártatlan spielbergi gyerekbarátság-motívumának és a Carrie, a Tűzgyújtó, a Kincsvadászok, vagy az Állj mellém! felnövés-történeteinek olvasztótégelyében újat képes mondani – mert nem tud –, hanem arról, hogy ez a sorozat kevésbé stílus- és zsáner-érzékeny alkotók kezében idézetek érthetetlen hadarásává válna. A Duffer-testvérek legnagyobb érdeme ugyanis a Stranger Things artikuláltsága. Komor hangulata ellenére is romantikus gyermekmese ez felnőtteknek, melyben a gyerek- és felnőtt-lét kontrasztja és ambivalenciája egyre árnyaltabbá válik az egytől-egyig kitűnő színészeknek köszönhetően. Winona Ryder őrületig aggódó anyafigurája ugyan nehezen kerül közel a nézőhöz, a színésznő azonban el tudja mélyíteni a hisztérikus szerepet. David Harbour tragikus múltú, elkeseredett, de egyre eltökéltebbé váló rendőrfőnökével meglepően könnyű azonosulni, a gyerekszínészek munkáját pedig oldalakon keresztül lehetne az egekbe emelni. Az inspirált, nagyszívű alakítások pedig fel sem tűnnének, ha az itt piedesztálra emelt filmek paneljei nem illeszkednének precízen egymáshoz. Ha kilógna az öncélú nosztalgia lólába, pocsékba menne a színészek erőfeszítése és csak azt látnánk, amit már évtizedekkel ezelőtt is láttunk, és nem érdekelne senkit a hihetetlenül szerethető, bátor gyerekek sorsa. Ez azonban nincs így, és ezért is lehet az, hogy a gyorsan letehetetlenné váló sorozat azokhoz is ugyanúgy szól, azokat is ugyanúgy elvarázsolja, akik egyet sem láttak a Stranger Things világát formáló filmekből.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/10 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12910