KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Grunwalsky Ferenc: Senki sem dadog Fiatal filmesek
• Varga Balázs: A másik ország Fiatal filmesek
• Vasák Benedek Balázs: Egy a sok közül A Balázs Béla Stúdió filmjei
• Müllner Dóra: Megfelelő emberek Beszélgetés a Közgáz Vizuális Brigáddal
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Súlytalanság Berlin
• N. N.: Az 50. berlini filmfesztivál díjai
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Testgubó és szuperegó Szimulált világ
• Janisch Attila: Virtuális koporsó – digitális lélek Cyberológiai horror

• Bori Erzsébet: Fenevadak a golftanfolyamon Highstmith-horror
• N. N.: Patricia Higsmith (1921–1995)
• Bikácsy Gergely: A legokosabb gyilkos Hitchcock nyomában
• Ardai Zoltán: Texas, az éjszaka csodái Véresen egyszerű
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Robotok, idióták, szilikon-angyalok Chris Cunningham videóklipjei
FESZTIVÁL
• Báron György: Mozifieszta Mar del Plata

• Zalán Vince: A vidéki film Filmnapló
KÖNYV
• Harmat György: Művészet és ipar születik Kömlődi Ferenc: Az amerikai némafilm
KRITIKA
• Székely Gabriella: Nagyjuli Kisvilma – Az utolsó napló
• Hirsch Tibor: Egy világ, nyolc és fél rubrika 8 és ½ nő
• Varró Attila: Vörös kereszt Holtak útja
• Györffy Miklós: Az eltűnő öröm nyomában Buena Vista Social Club
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Ember a Holdon
• Békés Pál: Magnolia
• Pápai Zsolt: Lány a hídon
• Gervai András: Pola X
• Köves Gábor: Egy kapcsolat vége
• Mátyás Péter: Halálsoron
• Turcsányi Sándor: A fiúk nem sínak
• Hungler Tímea: Észvesztő
• Elek Kálmán: Hó hull a cédrusra
• Kovács Marcell: Alkonyattól pirkadatig 2. – Texasi vérdíj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Grindhouse

Tobe Hooper: Élve elfogyasztva

Orosdy Dániel

Eaten Alive, 1976

 

„My name is Buck, and I’m here to fuck.” – ez az örökérvényű gondolat nem a Kill Billben hangzott el először, hanem Tobe Hooper második horrorfilmjében, Robert Englund szájából. Hooper akkor Tarantinóhoz hasonlóan gondolkodott („ami egyszer működött, működni fog másodszor is”), csak éppen a kivitelezéshez nem volt elég tehetsége. A vendégeit és szeretőit házi krokodiljával megetető redneck derűs története pedig távolról sem olyan erős helyi legenda, mint Ed Gein kannibalizmussal és családi melegséggel átitatott meséje néhány évvel korábbról. (Egyelőre a vendéglátós Joe Ball sorozatgyilkos volta is bizonyításra vár.)

Ez a felemás, túlstilizált képi világú film igazi „ragadóskópiájú”, gátlástalanul hatásvadász grindhouse movie: a stáblista után 1-2 perccel Buck már szodómiára akar kényszeríteni egy lányt, akit kisvártatva megöl és krokodiljának dob a grizzlyorgánumú Judd (Neville Brand). Ami ezután, nagyjából 90 percen át (illetve egyetlen este!) történik, teljesen esetleges és logikátlan, viszont mindent felvonultat, ami érdekelhet egy olcsó moziba beülő nézőt: akadnak itt tükör előtt vetkőző nők, kukorékoló patkányok, bizarr mellékszereplők, szakajtónyi szex, nyilaskeresztet és USA-zászlót kiaggató pszichopata, borzalmas countryzene, emberevő haszonállat (avagy a fából faragott krokodil), kocsmai kakaskodás, niggerezés, és persze sok-sok vér.

Hooper első stúdióban forgatott horrorja, az öregedő sztárokat és Oscar-jelölt karakterszínészeket felvonultató Élve elfogyasztva egyértelműen bizonyítja, milyen mázlija volt a rendezőnek a Texasi láncfűrészes mészárlás idején az alacsony költségvetéssel, eredeti helyszínekkel és amatőr szereplőkkel: a vászonra érve ezek a hiányosságok erénnyé nemesültek, már-már művészfilmmé avatva az alkotást. A második, „krokodilos” film távolról sem rossz, de igazán „hazai pályán”, az exploitation mezőnyben fut jól. Leköti, sőt, intenzitásával és túlzásaival szinte hipnotizálja a nézőt, ami komoly érdem. A New York-i Modern Művészetek Múzeuma nem fog lecsapni Tobe Hooper első (és legjobb) hüllős filmjére, annyi szent, az emlékezetes kommersz roncsfilmek között viszont az élmezőnyben a helye.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 29. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9680