KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Grunwalsky Ferenc: Senki sem dadog Fiatal filmesek
• Varga Balázs: A másik ország Fiatal filmesek
• Vasák Benedek Balázs: Egy a sok közül A Balázs Béla Stúdió filmjei
• Müllner Dóra: Megfelelő emberek Beszélgetés a Közgáz Vizuális Brigáddal
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Súlytalanság Berlin
• N. N.: Az 50. berlini filmfesztivál díjai
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Testgubó és szuperegó Szimulált világ
• Janisch Attila: Virtuális koporsó – digitális lélek Cyberológiai horror

• Bori Erzsébet: Fenevadak a golftanfolyamon Highstmith-horror
• N. N.: Patricia Higsmith (1921–1995)
• Bikácsy Gergely: A legokosabb gyilkos Hitchcock nyomában
• Ardai Zoltán: Texas, az éjszaka csodái Véresen egyszerű
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Robotok, idióták, szilikon-angyalok Chris Cunningham videóklipjei
FESZTIVÁL
• Báron György: Mozifieszta Mar del Plata

• Zalán Vince: A vidéki film Filmnapló
KÖNYV
• Harmat György: Művészet és ipar születik Kömlődi Ferenc: Az amerikai némafilm
KRITIKA
• Székely Gabriella: Nagyjuli Kisvilma – Az utolsó napló
• Hirsch Tibor: Egy világ, nyolc és fél rubrika 8 és ½ nő
• Varró Attila: Vörös kereszt Holtak útja
• Györffy Miklós: Az eltűnő öröm nyomában Buena Vista Social Club
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Ember a Holdon
• Békés Pál: Magnolia
• Pápai Zsolt: Lány a hídon
• Gervai András: Pola X
• Köves Gábor: Egy kapcsolat vége
• Mátyás Péter: Halálsoron
• Turcsányi Sándor: A fiúk nem sínak
• Hungler Tímea: Észvesztő
• Elek Kálmán: Hó hull a cédrusra
• Kovács Marcell: Alkonyattól pirkadatig 2. – Texasi vérdíj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A szabadság ösvényein

Fáber András

Bizonyos szavaknak egyes kultúrkörökben szinte kultikus mögöttes tartalmuk van. Auschwitz, Katyn, Újvidék: e földrajzi nevek hallatán sokunkban széleskörű történelmi ismeretek és mély személyes érzelmek elevenednek fel. Megannyi mérföldkő (ide illő képzettársítással: sírkő) a gyilkos erőszak vértől iszamos országútja mentén. De mi mozdul meg bennünk, ha ezt a szót halljuk: Rangoon? Az olvasottabbakban legfeljebb némi P. Howard-reminiszcencia. Hát még, ha ezt: Mianmar? Kedélyeskedő tévé-vetélkedők döntő kérdése lehetne bugyirózsaszín díszletek között, s a szerencsés nyertes már iszkolhatna is hazafelé a főszponzor által nagylelkűen felajánlott túlélő-készlettel. Pedig mintegy negyvenötmillió ember él (nyomorog, vegetál) ebben a számunkra teljesen ismeretlen délkelet-ázsiai országban (az egykori Burmában), ahol az Excalibur és más jelentős filmek világhírű alkotója, John Boorman legújabb filmje játszódik.

A német irodalomtudományból terjed el az Erziehungsroman, vagyis a nevelődési regény fogalma. Nem nehéz felismerni, hogy A szabadság ösvényein (Rangoon) egy terjedőben lévő filmtípusba illeszkedik (vö. Eltűntnek nyilvánítva; Gyilkos mezők stb.), melyek közös receptje a következő: végy egy kissé naiv, derék és becsületes amerikai állampolgárt, és helyezd egy egzotikus országba, ahol zavargások vannak. Az átélt (nagyrészt szörnyű) kalandok során, melyeket némi szerencsével sikerül megúsznia, veszít ugyan naivitásából, de még derekabb és még becsületesebb ember válik belőle, a szegények és elesettek oltalmazója, ügyük védelmezője. Nos, ebben az Erziehungsfilmben a nevelődő hősnő egy szimpatikus amerikai orvosnő, aki férje és kisfia erőszakos halálát felejteni utazik az említett távoli országba. 1988-ban vagyunk. Az állam és a hadsereg kíméletlen terrorral igyekszik elfojtani a növekvő elégedetlenséget. Egy karizmatikus nő, Aunk San Suu Kyi szervezi a tüntetéseket, az ellenállást. (Nem árt, ha tudjuk, hogy az ország államformája: egypárt-rendszerű szocialista köztársaság, s hogy Aung San Suu Kyi-t 1991-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.) A doktornő egy helybéli, botcsinálta idegenvezető révén (aki – mint időközben megtudjuk róla – az egyetemről erőszakkal eltávolított tanár, buddhista szellemi vezető) az üldözöttek közé keveredik. Fokozatosan „involválódik”, kigyógyul apátiájából, s a film végére (a hosszú menekülés izgalmasan fényképezett képsorai után, immár a határ túloldalán, Thaiföldön, amely a menekültek számára nem a szexturizmus és az ópiumbarlangok, hanem az ígéret földje) felébred benne az emberi szolidaritás érzése: hozzálát bekötözni a sebesülteket. („Orvos vagyok, mit segíthetek?”)

Addig is, amíg elkészül az első amerikai „nevelődési film” a természeti szépségekben gazdag, amúgy azonban rommá lőtt és etnikailag alaposan megtisztogatott Boszniáról (úgyhogy aki az iszlám fundamentalizmusról akar filmet készíteni, annak valószínűleg messzebbre kell majd utaznia), újabb túlélőkészleteket sorsolunk ki a tévé-vetélkedők azon nézői számára, akik hibátlan angolsággal ki tudják mondani ezt a szót: Srebrenica.

Tanulság: az egzotikum nem feltétlenül jár karöltve az árnyalt ábrázolással.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/09 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=957