KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Grunwalsky Ferenc: Senki sem dadog Fiatal filmesek
• Varga Balázs: A másik ország Fiatal filmesek
• Vasák Benedek Balázs: Egy a sok közül A Balázs Béla Stúdió filmjei
• Müllner Dóra: Megfelelő emberek Beszélgetés a Közgáz Vizuális Brigáddal
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Súlytalanság Berlin
• N. N.: Az 50. berlini filmfesztivál díjai
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Testgubó és szuperegó Szimulált világ
• Janisch Attila: Virtuális koporsó – digitális lélek Cyberológiai horror

• Bori Erzsébet: Fenevadak a golftanfolyamon Highstmith-horror
• N. N.: Patricia Higsmith (1921–1995)
• Bikácsy Gergely: A legokosabb gyilkos Hitchcock nyomában
• Ardai Zoltán: Texas, az éjszaka csodái Véresen egyszerű
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Robotok, idióták, szilikon-angyalok Chris Cunningham videóklipjei
FESZTIVÁL
• Báron György: Mozifieszta Mar del Plata

• Zalán Vince: A vidéki film Filmnapló
KÖNYV
• Harmat György: Művészet és ipar születik Kömlődi Ferenc: Az amerikai némafilm
KRITIKA
• Székely Gabriella: Nagyjuli Kisvilma – Az utolsó napló
• Hirsch Tibor: Egy világ, nyolc és fél rubrika 8 és ½ nő
• Varró Attila: Vörös kereszt Holtak útja
• Györffy Miklós: Az eltűnő öröm nyomában Buena Vista Social Club
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Ember a Holdon
• Békés Pál: Magnolia
• Pápai Zsolt: Lány a hídon
• Gervai András: Pola X
• Köves Gábor: Egy kapcsolat vége
• Mátyás Péter: Halálsoron
• Turcsányi Sándor: A fiúk nem sínak
• Hungler Tímea: Észvesztő
• Elek Kálmán: Hó hull a cédrusra
• Kovács Marcell: Alkonyattól pirkadatig 2. – Texasi vérdíj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Eizenstein Erósza

A rajzoló rendező

Palotai János

Nagyformátumú album egy nagyformátumú filmrendező rajzaiból, egy időben a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótermében rendezett tárlattal.

 

Eizenstein grafikáit külföldön először a Műcsarnokban mutatták be 1991-ben. Azóta jelentek meg albumok titkos, frivol rajzaiból Párizsban, Szentpéterváron, valamint a 2006-os cannes-i filmfesztiválon rendeztek alkalmi kiállítást belőlük. (A Filmvilág többször foglalkozott a rendező rajzaival, legutóbb a 2006/1. számában.)

A korábbihoz képest most egy jóval bővebb anyag volt látható, Eizenstein filmjei társaságában. A rajzokat Lígyia Naumova, a Rettegett Iván jelmeztervezője őrizte meg az utókornak, vállalva a kockázatot, mivel a rendező barátai gyakran félelmükben eltüntették, megsemmisítették a merész grafikákat. Eizenstein gyerekkora óta élénk fantáziájú, tehetséges rajzoló volt. Apja Riga főépítésze, maga is erre a pályára készült, de nem elégítette ki az építészeti-műszaki rajz, tehetségét avantgárd színpadi dekorációkban, kubo-futurista díszletekben, jelmezekben élte ki (Meyerhold, Proletkult Munkásszínház). Emellett forradalmi plakátokat festett, első filmjeit, a Sztrájkot, a Patyomkin páncélost is propaganda céllal, „agitkának” készítette – más lett belőlük. Mint ahogy más lett a Rettegett Ivánból is.

Az alkotó fantáziájában akaratlanul is egy másik Iván öltött testet: az igazi rettegett, a mániákus, a gyanakvó, a hatalom megszállottja. Ehhez adalék a kiállításon és az albumban látható 94 rajz, az „Akcsurina gyűjtemény”: az elnevezés Naumova unokahúgát, az örököst jelöli – aminek nagy része e filmhez kötődik. A rendező benyomás-rajzai az „átöltözéses” szerepekről, alakokról rendkívül expresszívek, Otto Dix, Georg Grosz, ill. Daumier, Toulouse-Lautrec képeire emlékeztetnek. („Mesterének” a régi kínai bölcset tartotta: „a vonal a mozgásról szól”.) Eizenstein ceruzavezetését az expresszív, váratlanul irányt változtató vonal jellemzi, nagy felületekkel dolgozik, a részleteket gyakran leegyszerűsíti, az alakok fő vonalait hatásosan kihangsúlyozva hozza létre a képi általánosítást. Színészei magasak, vékonyak, hajlékonyak, megfelelnek a rajzolatnak, a vonalvezetésnek. A mozdulatok dinamikáját, harmóniáját, a szándék erejét akarta kifejezni. Vonalakban gondolkodott, mindig a vonal formájából indult ki, a maszkoknál is, nem a színészből, ahogy egy színész jellemezte. Rajzai teatralitása a rendezve gondolkodó rajzolót mutatják, de Geréb Anna Eizenstein-kutató szerint rendezései a rajzművész beállításai; filmjei ettől grafikai jellegűek. (Ezért tartják a Rettegett Ivánt némelyek az animáció különleges esetének.) „A vonalrajztól a színházon át a moziig… ez maga a kinematografika” – írja alapos bevezető tanulmányában Geréb. Eizenstein vonalvezetése meghatározta a látvány érzelmi hatását. A gyors, a szaggatott, a hirtelen felemelkedő vagy a váratlanul eső vonal más-más reakciókat vált ki. Az egyenes máshova irányítja az érzelmi érdeklődést, mint a ferde vonal, a meghökkentő görbék más lelki választ hívnak elő, mint a harmonikusan vezetett vonalak. A rendező maga írta a filmhez készített rajzairól, hogy: „Ezek néha egy olyan jelenet érzésének első benyomásai, amelyeket aztán róluk másol, ír le a forgatókönyv. Néha annak a lehetőségnek a kiaknázása, hogy már ezen a kezdeti fokon is meglásd a megelevenedő szereplők viselkedését. Néha annak az érzésnek a koncentrált rögzítése, amit a jelenetnek kell kiváltania, leggyakrabban keresések”. Azaz a befogadás-lélektan törvényének alkalmazását keresi, hogy e formák átérzése során ezeknek megfelelő lelki indulatok keletkezzenek. Mindez utalhat az alkotó lelki feszültségére, zaklatottságára is. Bár – mint írta – a leforgatott jelenet néha semmi közöset nem mutat a rajzzal, a kiállított grafikák jól mutatják, hogyan alakultak át eljátszott és felvett jelenetté, képpé.

E formák alapelveit a rendező az expresszionista festészettől vette át. Színkezelési elve volt, hogy azoknak kifejező mozgásuk legyen. Jelentés szerint válogatta össze őket: „a düh felfelé ívelő vonala vörös tónusú, a kétségbeesésé lefelé hajló világoskék”. A film végső részét színesben forgatta, a színes filmről írt tanulmányát már nem tudta befejezni.

A rajzok alapján a néző tovább írhatja.

 

Szergej Eizenstein, a kinemato-grafikus
Budapest Galéria (Lajos utcai kiállítóterem)

Szergej Eizenstein. A rajzoló rendező.

Szerk. Geréb Anna. Kossuth Kiadó, 2007.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/06 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9015