KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Grunwalsky Ferenc: Senki sem dadog Fiatal filmesek
• Varga Balázs: A másik ország Fiatal filmesek
• Vasák Benedek Balázs: Egy a sok közül A Balázs Béla Stúdió filmjei
• Müllner Dóra: Megfelelő emberek Beszélgetés a Közgáz Vizuális Brigáddal
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Súlytalanság Berlin
• N. N.: Az 50. berlini filmfesztivál díjai
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Testgubó és szuperegó Szimulált világ
• Janisch Attila: Virtuális koporsó – digitális lélek Cyberológiai horror

• Bori Erzsébet: Fenevadak a golftanfolyamon Highstmith-horror
• N. N.: Patricia Higsmith (1921–1995)
• Bikácsy Gergely: A legokosabb gyilkos Hitchcock nyomában
• Ardai Zoltán: Texas, az éjszaka csodái Véresen egyszerű
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Robotok, idióták, szilikon-angyalok Chris Cunningham videóklipjei
FESZTIVÁL
• Báron György: Mozifieszta Mar del Plata

• Zalán Vince: A vidéki film Filmnapló
KÖNYV
• Harmat György: Művészet és ipar születik Kömlődi Ferenc: Az amerikai némafilm
KRITIKA
• Székely Gabriella: Nagyjuli Kisvilma – Az utolsó napló
• Hirsch Tibor: Egy világ, nyolc és fél rubrika 8 és ½ nő
• Varró Attila: Vörös kereszt Holtak útja
• Györffy Miklós: Az eltűnő öröm nyomában Buena Vista Social Club
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Ember a Holdon
• Békés Pál: Magnolia
• Pápai Zsolt: Lány a hídon
• Gervai András: Pola X
• Köves Gábor: Egy kapcsolat vége
• Mátyás Péter: Halálsoron
• Turcsányi Sándor: A fiúk nem sínak
• Hungler Tímea: Észvesztő
• Elek Kálmán: Hó hull a cédrusra
• Kovács Marcell: Alkonyattól pirkadatig 2. – Texasi vérdíj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Vízipók-Csodapók

Tóparti történetek

Csantavéri Júlia

 

Vízipók, a csendes, tiszta vizű tó lakója és barátai, a Keresztespók és a csigák már régóta jó ismerősei a gyerekeknek. A televízió képernyőjén egy időben gyakran megjelentek, és bizonyára sok gyerek gondolta a rövidke tíz perc lejártával: de kár, hogy már vége van! Az ő kívánságukat teljesítették az alkotók, amikor a rövid epizódokat egy körülbelül hetven perces egységbe fogták össze. Ez a hetven perc éppen megfelelő hosszúságú annak az 5–6 éves korosztálynak a számára, akikhez a film szól, s akik biztosan nagy örömmel fedezik fel a moziban a tévéből ismert történeteket.

A lazán összefogott epizódok során tavasztól őszig kísérhetik majd végig Vízipók életének eseményeit. Ez a laza szerkezet lehet az oka annak, hogy a film dramaturgiailag nem túl feszes, és még pontatlanságok is adódnak. Például előbb következik az az epizód, amelyben az éles csiga óvatlanul elvágja a kristálypalota tartókötelét, csak azután az, amelyben a palota felépül. Ettől eltekintve azonban az epizódszerű szerkesztés nem zavaró, hiszen a Vízipók tulajdonképpen nem mese a szó klasszikus értelmében. Nem jut döntő szerephez benne a mesék két nélkülözhetetlen alapeleme: a drámaiság és a költőiség. A történetek valójában leíró jellegűek, a tó és a tópart apró lényeinek, rovaroknak, pókoknak, békáknak a világát mutatják be a gyerekek sajátos képzeletét követve.

A film sikerének egyik alaptényezője éppen ez: kitágítja a gyerekeknek szóló történetekben szereplő állatok körét, és a hagyományos méhek, lepkék helyett holmi pókokat, csigákat, sőt legyeket szerepeltet, és ahhoz is van bátorsága, hogy kitalált történetek helyett az életük tényleges elemeit állítsa a középpontba. A kicsi nézők rengeteg fontos dolgot megtudnak; például, hogy a vízipók „magával viszi” a vízbe a levegőt, a rák vedlik, a békák előbb ebihalak voltak, és még hosszasan lehetne sorolni. Aki látta már, hogy milyen szenvedélyesen figyeli az ilyen korú gyerek, mondjuk, a hangyák vonulását a fű között, hallott már végeérhetetlen kérdezősködést a Balaton partján, az tudja, hogy milyen izgalmas számukra mindez. Az ő friss tekintetük előtt még csupa csoda maga a világ, de különösen a természet, az ezernyi formában mozgó élet. Az alkotók vállalták ezt a gyermeki nézőpontot, ezt bizonyítják a figurák, amelyek közül a legtöbb – sajnos nem mindegyik – anélkül kedves, hogy édeskés lenne, s amelyeket úgy ruháztak fel emberi tulajdonságokkal, hogy azok tényleges tulajdonságaikon alapulnak, azok felnagyításai. A Vízipók attól Csodapók, hogy egyszerűen éppen olyan, mint amilyennek egy vízipóknak lennie kell, s ebben a minőségében természetesen más, mint a többiek. Különbözőség és egység játékos-humoros bemutatása; ez a film egyik legnagyobb érdeme.

A Vízipók és barátja, a Keresztespók így válhatnak igazi karakterekké. Az örökös tevékeny és új felfedezésekre mindig kész izgő-mozgó Vízipók, és a hálója sarkában figyelő, a másikat irigységgel vegyes csodálattal szemlélő, de azért okos és vidám Keresztespók barátsága csöppet sem egyszerű; sokféle, ha nem is látványos külső-belső akadályba ütközik. A gyerekek ezt pontosan értik és átérzik, s a két pókocska barátságának szelíden ironikus pillanataira nyilván sokáig emlékezni fognak.

Felejthetőbbek a filmnek azok a részei, amelyek az átlelkesített természet világába egészen külső elemeket iktatnak. Legyen az akár tudományos tétel (a tárgyak súlyának változásáról), akár Weöres Sándor a gyerekek körében egyébként nagyon kedvelt Bóbita című verse. Az ilyen elemek nem válnak szerves alkotórészévé a filmnek, hiszen már semmi közük sincs a természeti világhoz. Bántóan megbontják a mű egyébként is laza egységét. Hasonlóképpen megterhelik a filmet a gyerekeknek szóló alkotásokban, úgy látszik, elkerülhetetlen didaktikus utalások, amelyekből megtudhatjuk, hogy irigykedni nem szép, a segítséget illik viszonozni, valamint hogy legyünk tekintettel egymásra. Pedig a kisebb és nagyobb nézők rokonszenvét egyaránt élvező szép és derűs történetek enélkül is, sőt főként enélkül lennének igazán tanulságosak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/09 25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6887