KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Grunwalsky Ferenc: Senki sem dadog Fiatal filmesek
• Varga Balázs: A másik ország Fiatal filmesek
• Vasák Benedek Balázs: Egy a sok közül A Balázs Béla Stúdió filmjei
• Müllner Dóra: Megfelelő emberek Beszélgetés a Közgáz Vizuális Brigáddal
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Súlytalanság Berlin
• N. N.: Az 50. berlini filmfesztivál díjai
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Testgubó és szuperegó Szimulált világ
• Janisch Attila: Virtuális koporsó – digitális lélek Cyberológiai horror

• Bori Erzsébet: Fenevadak a golftanfolyamon Highstmith-horror
• N. N.: Patricia Higsmith (1921–1995)
• Bikácsy Gergely: A legokosabb gyilkos Hitchcock nyomában
• Ardai Zoltán: Texas, az éjszaka csodái Véresen egyszerű
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Robotok, idióták, szilikon-angyalok Chris Cunningham videóklipjei
FESZTIVÁL
• Báron György: Mozifieszta Mar del Plata

• Zalán Vince: A vidéki film Filmnapló
KÖNYV
• Harmat György: Művészet és ipar születik Kömlődi Ferenc: Az amerikai némafilm
KRITIKA
• Székely Gabriella: Nagyjuli Kisvilma – Az utolsó napló
• Hirsch Tibor: Egy világ, nyolc és fél rubrika 8 és ½ nő
• Varró Attila: Vörös kereszt Holtak útja
• Györffy Miklós: Az eltűnő öröm nyomában Buena Vista Social Club
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Ember a Holdon
• Békés Pál: Magnolia
• Pápai Zsolt: Lány a hídon
• Gervai András: Pola X
• Köves Gábor: Egy kapcsolat vége
• Mátyás Péter: Halálsoron
• Turcsányi Sándor: A fiúk nem sínak
• Hungler Tímea: Észvesztő
• Elek Kálmán: Hó hull a cédrusra
• Kovács Marcell: Alkonyattól pirkadatig 2. – Texasi vérdíj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A piszkos ügy

Barna Imre

 

Wim Wenders nagy válságfilmjéhez, A dolgok állásához egy valóságos, többször félbeszakadt, konfliktusokkal teli forgatás adta a hátteret. A konfliktusoknak A dolgok állásában nincs feloldásuk, a filmbeli producert, sőt a rendezőt is, lelövik, mint egy kutyát. A valóságban viszont utóbb mégiscsak befejeződött az a bizonyos forgatás, és elkészült a Hammett című detektív-film. Producer: Francis Coppola. Rendezte: Wim Wenders.

Azt a jólértesült honfitársamat, aki, tudván, amit tud, esküszik rá, hogy A dolgok állásában lepuffantott producer maga Coppola, és jegyet vált A piszkos ügyre (mert nagy bennfentesen még azt is kiszimatolta, hogy a bárgyú cím nem egy újabb Piedone-folytatást takar, hanem a Hammettet igyekszik eldugni előle a moziműsorban), könnyen csalódás érheti a Hammett láttán. Mármint akkor, ha csak a tanulság kedvéért ül be a moziba: milyen az, amikor a mesélni immár bevallottan képtelen művész hazudik egy jó nagy mesét. Amikor a zseniális szobrász széklábat farag, jó pénzért.

Mert a Hammett nem székláb, hanem remekmű. Dashiell Hammettnek, A máltai sólyom és más, műfajt újító krimik szerzőjének a története mese a javából, és mégsem árulás. Wenders stilizál – például szinte leltárt készít a hasonló filmek minden klasszikus kellékéből –, és a Hammett mégsem duplafenekű persziflázs, hanem meghatottan elmélyült játék. Játék a konszenzussal.

A film kulcsjelenete: Hammett egy bújócskázó kisfiú cinkosává lesz, nem árulja el őt a hunyónak. Ahogy a gyerekek a bújócskát és Hammett a detektívtörténeteket, ugyanúgy Wenders is komolyan veszi a régi Hollywoodot. A Hammett mese a mesélőről, aki ki-bejár a saját története és az életveszélyes valóság közt nyíló ajtón. Mese arról, hogy van ilyen ajtó. Tehát bizonyíték, hogy nincs, hiszen csak mese. De hát ezt már tudjuk.

Nem tudom, mikor változik, és változhat-e egyáltalán a dolgok állása. A magam részéről legszívesebben biztatnám Wenderst: addig is, amíg ez eldől, bújócskázzon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5879