KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Grunwalsky Ferenc: Senki sem dadog Fiatal filmesek
• Varga Balázs: A másik ország Fiatal filmesek
• Vasák Benedek Balázs: Egy a sok közül A Balázs Béla Stúdió filmjei
• Müllner Dóra: Megfelelő emberek Beszélgetés a Közgáz Vizuális Brigáddal
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Súlytalanság Berlin
• N. N.: Az 50. berlini filmfesztivál díjai
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Testgubó és szuperegó Szimulált világ
• Janisch Attila: Virtuális koporsó – digitális lélek Cyberológiai horror

• Bori Erzsébet: Fenevadak a golftanfolyamon Highstmith-horror
• N. N.: Patricia Higsmith (1921–1995)
• Bikácsy Gergely: A legokosabb gyilkos Hitchcock nyomában
• Ardai Zoltán: Texas, az éjszaka csodái Véresen egyszerű
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Robotok, idióták, szilikon-angyalok Chris Cunningham videóklipjei
FESZTIVÁL
• Báron György: Mozifieszta Mar del Plata

• Zalán Vince: A vidéki film Filmnapló
KÖNYV
• Harmat György: Művészet és ipar születik Kömlődi Ferenc: Az amerikai némafilm
KRITIKA
• Székely Gabriella: Nagyjuli Kisvilma – Az utolsó napló
• Hirsch Tibor: Egy világ, nyolc és fél rubrika 8 és ½ nő
• Varró Attila: Vörös kereszt Holtak útja
• Györffy Miklós: Az eltűnő öröm nyomában Buena Vista Social Club
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Ember a Holdon
• Békés Pál: Magnolia
• Pápai Zsolt: Lány a hídon
• Gervai András: Pola X
• Köves Gábor: Egy kapcsolat vége
• Mátyás Péter: Halálsoron
• Turcsányi Sándor: A fiúk nem sínak
• Hungler Tímea: Észvesztő
• Elek Kálmán: Hó hull a cédrusra
• Kovács Marcell: Alkonyattól pirkadatig 2. – Texasi vérdíj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A pénz beszél

Csejdy András

 

Promiszkuus, akcelerált kora-kamaszkorom volt, nyaltunk nyelvet a Széchenyi melegvizes medencéjében, rongyosra lapoztuk az ágyneműtartóból kicsent osztrák szexmagazinokat és már ötödikben üvegeztünk a hábéken, amelyeket senki nem volt hajlandó születésnapi zsúrnak tekinteni. Ezeken a nagymamák-felügyelte bulikon a leghallgatottabb kazetta mindig Barry White volt, a Gazsi külkeres faterja hozta az eredetit, tőle vette át az osztály. Mikor tavalyelőtt revival lett az öblös torkú énekesből, hullámokban kerített hatalmába a nosztalgia, szagok, ízek és érzetek képződtek a torkomban, izzadt a tenyerem, visszavágytam. A pénz beszél első képsorában egy helyes fekete fickó torka szakadtából vonyítja Barryvel együtt egyik slágere refrénjét, hömpölyög a soksávos Los Angeles-i forgalom, hétágra süt a nap, puhán siklik a merdzsókabrió – mézesmadzag amerikánából – és akkor hirtelen szeretnél ott lenni, bújnál a bőrébe, kapaszkodnál te a volánba. De aztán rögvest kisül, hogy az élet alkalmi császára csupán próbakörre vihette el a kocsicsodát a műhelyből, ahol dolgozik, ült is már, meg fog is még, mert piti kis stiklikből tartja fenn magát, fergeteges a dumája, jelentősek a tartozásai, és hiába tud bármikor jegyet szerezni a focistadion díszpáholyába, ha egyszerre egy rabomobilban köt ki, összebilincselve egy mindenre elszánt francia gyémántcsempésszel. Hogy hogyan szövődik össze Franklin Hatchett sorsa egy középszerűnél harmatosabb tévériporterével, miként lesz félreértésből a fekete-fehér tandem az Államok legkeresettebb bűnelkövető párja, milyen véletlen- és rendeltetésszerű fordulatokon hajszolja végig őket forgatókönyvíró-társával a bizonyítottan profi Joel Coen, elképzelhetjük, ha láttunk már pehelysúlyú, hollywoodi vígjátékot. Hogy ez a verihepiendinges tucatkomédia mégis nyugodt szívvel ajánlható, az Tucker művészúr érdeme, akiről már Az ötödik elem showmanjockey-ja után sejteni lehetett: egy-két Beverley Hills-i bulvárt bármikor ráver az ügyeletes fekete komikussztár Eddie Murphyre. A pénz beszél, ugatnak a kutyák, halad a karaván, Barry White-ot meg az isten tartsa meg jóegészségben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1731