KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Grunwalsky Ferenc: Senki sem dadog Fiatal filmesek
• Varga Balázs: A másik ország Fiatal filmesek
• Vasák Benedek Balázs: Egy a sok közül A Balázs Béla Stúdió filmjei
• Müllner Dóra: Megfelelő emberek Beszélgetés a Közgáz Vizuális Brigáddal
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Súlytalanság Berlin
• N. N.: Az 50. berlini filmfesztivál díjai
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Testgubó és szuperegó Szimulált világ
• Janisch Attila: Virtuális koporsó – digitális lélek Cyberológiai horror

• Bori Erzsébet: Fenevadak a golftanfolyamon Highstmith-horror
• N. N.: Patricia Higsmith (1921–1995)
• Bikácsy Gergely: A legokosabb gyilkos Hitchcock nyomában
• Ardai Zoltán: Texas, az éjszaka csodái Véresen egyszerű
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Robotok, idióták, szilikon-angyalok Chris Cunningham videóklipjei
FESZTIVÁL
• Báron György: Mozifieszta Mar del Plata

• Zalán Vince: A vidéki film Filmnapló
KÖNYV
• Harmat György: Művészet és ipar születik Kömlődi Ferenc: Az amerikai némafilm
KRITIKA
• Székely Gabriella: Nagyjuli Kisvilma – Az utolsó napló
• Hirsch Tibor: Egy világ, nyolc és fél rubrika 8 és ½ nő
• Varró Attila: Vörös kereszt Holtak útja
• Györffy Miklós: Az eltűnő öröm nyomában Buena Vista Social Club
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Ember a Holdon
• Békés Pál: Magnolia
• Pápai Zsolt: Lány a hídon
• Gervai András: Pola X
• Köves Gábor: Egy kapcsolat vége
• Mátyás Péter: Halálsoron
• Turcsányi Sándor: A fiúk nem sínak
• Hungler Tímea: Észvesztő
• Elek Kálmán: Hó hull a cédrusra
• Kovács Marcell: Alkonyattól pirkadatig 2. – Texasi vérdíj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Kölcsönlakás

Lakásszínház

Fekete Tamás

Úgy hírlik a bohózat könnyű műfaj, pedig nem az.

 

Valószínűleg senkinek nem jutott eszébe 1997-ben, hogy több mint két évtized elteltével hivatkozási pontként tekintünk A miniszter félrelép-re. Pedig egyértelmű, hogy a Kölcsönlakás filmváltozatának fő apropójául ez, illetve a 662 ezres nézőszám szolgált, melyet azóta sem tudott magyar film még csak megközelíteni sem. Hogy a Filmalap a receptet szeretné újrahasznosítani, arra a Kölcsönlakás mellett a Miniszter félrelép 2 már elfogadott forgatókönyve is utal. Ám hogy a siker kulcsa mennyire nem csupán az alapanyag, illetve a bohózat műfaja volt, arra épp jelen film a legékesebb bizonyíték.

A Játékszínben futó színmű adaptációjában egyszerre három pár próbál félrelépni egy üresnek hitt lakásban. A gyermekáldásra vágyó fiatal házaspár, Anikó (Balla Eszter) és Balázs (Haumann Máté) hétvégére megüresedő lakásának kulcsát történetesen egy másik pár mindkét tagja megkapjaBalázs barátjának és kollégájának, Henriknek (Klem Viktor) a férfi adja oda a kulcsot, míg a feleség testvérének, Lindának (Martinovics Dorina) a nővére segít a hirtelen elhatározásból megszülető alkalmi légyottnak helyszínt találni. Anikó másik húga, Szilvi (Kopek Janka) pedig az otthon felújításán dolgozó lakberendezővel, Márióval (Szabó Simon) szeretne eltölteni a helyszínen pár meghitt órát. Csakhogy a tulajdonosok tervezett kirándulásából végül semmi nem lesz, így előbb-utóbb mindenki egymásba botlik, ráadásként pedig egy sikeres mesekönyv-író (Oroszlán Szonja) is betoppan, hogy Balázsék cége számára egy életmentőnek bizonyuló üzleti ajánlatot tegyen.

A bohózatokon köztudomásúlag sem a hiteles környezetábrázolást, sem a karakterek kidolgozottságát, esetleg többrétegűségét nem illik számonkérni. A végletekig eltúlzott figurák szinte egyetlen motivációja libidójuk kiélése, majd a lebukás után pillanatnyi ötletek bedobásával valahogy kievickélni az egyre nagyobb slamasztikából. Ugyanígy felesleges megkérdőjelezni a szituációk és a konfliktusok életszerűségét – mégis, ezek kellően lendületes halmozása, és a párbeszédek szellemessége adja meg a zsáner lényegét. Hiába azonban a minden más műfajhoz képest jóval erősebb szövegközpontúság, ha azt nem sikerül megfelelő módon megszólaltatni.

Dobó Kata rendezői jelenléte minden bizonnyal leginkább annak köszönhető, hogy a Játékszínben ő alakítja az egyik főszerepet; ezért is érthetetlen, hogy az ottani színészek közül miért csak Klem Viktort hozta magával, aki ráadásul másik figurát játszik a filmben. A lecserélt színészgárda minden szimpátia és igyekezet ellenére itt alkatilag nem illik ehhez a valójában komoly kihívásokat jelentő műfajhoz, és nem találják a megfelelő regisztert megszólalásaikhoz. Egyedül Szabó Simon játéka élvezetes, a tőle már megszokott bumfordi figura eleve szerencsésen kilóg a környezetből, ő pedig ezt kiváló érzékkel játssza túl, pont ahogy az itt kívánatos.

A legfontosabb aspektus, a színészvezetés mellett sajnos minden más téren is gyengélkedik a film: a feleslegesen hosszú és lassú, humorban meglehetősen visszafogott expozíció kifejezetten rosszul arányul a csak lassan felpörgő bohózati cselekményhez. A színházhoz képest jóval tágabb mozgástér sincs kihasználva: a történet java része továbbra is szinte végig a címbeli lakásban játszódik, és különösen feltűnő a kihagyott ziccer, mikor dramaturgiailag lényeges pillanatban egy új helyszín kerül elő; ám ahogy például a kocsmai jelenet, úgy az irodai együttlét is szellemes szóváltások és váratlan fordulat nélkül cseng le. Hasonlóan izgalommentes a képi világ is, pedig egy-egy elkapott pillanat, az eseményekre adott reakciók megjelenítése az arcokon, a színészek közti interakció és ezek megjelenítése mindenképp óriási lehetőség a színház zárt terével szemben – ám ez is elmarad, gyaníthatóan a rendezői tanácstalanság miatt. Ezt a bizonytalanságot jelzi amúgy a zene vég nélküli használata, amivel úgy próbálják meg állandóan kiemelni a humoros pillanatokat, ahogy rosszabb sorozatokban a nevetőgépet kapcsolgatják.

Öt éve a Dumapárbaj apropóján már láttuk, hogy milyen, amikor egy sikeres színpadi produkció minden eleme elvérzik a vásznon. A Kölcsönlakás sajnos minden szempontból ezt idézi fel.

 

Kölcsönlakás – magyar, 2019. Rendezte: Dobó Kata. Írta: John T. Chapman és Ray Cooney bohózata nyomán Búss Gábor Olivér. Kép: Seregi László. Zene: Czomba Imre. Szereplők: Balla Eszter (Anikó), Haumann Máté (Balázs), Martinovics Dorina (Linda), Klem Viktor (Henrik), Kopek Janka (Szilvi), Szabó Simon (Márió), Oroszlán Szonja (Szakács Petra), Kiss Ramóna (Vénusz), Fehér Tibor (Tibor). Gyártó: Kölcsönlakás Kft. Forgalmazó: InterCom. 90 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14033