KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Grunwalsky Ferenc: Senki sem dadog Fiatal filmesek
• Varga Balázs: A másik ország Fiatal filmesek
• Vasák Benedek Balázs: Egy a sok közül A Balázs Béla Stúdió filmjei
• Müllner Dóra: Megfelelő emberek Beszélgetés a Közgáz Vizuális Brigáddal
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Súlytalanság Berlin
• N. N.: Az 50. berlini filmfesztivál díjai
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Testgubó és szuperegó Szimulált világ
• Janisch Attila: Virtuális koporsó – digitális lélek Cyberológiai horror

• Bori Erzsébet: Fenevadak a golftanfolyamon Highstmith-horror
• N. N.: Patricia Higsmith (1921–1995)
• Bikácsy Gergely: A legokosabb gyilkos Hitchcock nyomában
• Ardai Zoltán: Texas, az éjszaka csodái Véresen egyszerű
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Robotok, idióták, szilikon-angyalok Chris Cunningham videóklipjei
FESZTIVÁL
• Báron György: Mozifieszta Mar del Plata

• Zalán Vince: A vidéki film Filmnapló
KÖNYV
• Harmat György: Művészet és ipar születik Kömlődi Ferenc: Az amerikai némafilm
KRITIKA
• Székely Gabriella: Nagyjuli Kisvilma – Az utolsó napló
• Hirsch Tibor: Egy világ, nyolc és fél rubrika 8 és ½ nő
• Varró Attila: Vörös kereszt Holtak útja
• Györffy Miklós: Az eltűnő öröm nyomában Buena Vista Social Club
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Ember a Holdon
• Békés Pál: Magnolia
• Pápai Zsolt: Lány a hídon
• Gervai András: Pola X
• Köves Gábor: Egy kapcsolat vége
• Mátyás Péter: Halálsoron
• Turcsányi Sándor: A fiúk nem sínak
• Hungler Tímea: Észvesztő
• Elek Kálmán: Hó hull a cédrusra
• Kovács Marcell: Alkonyattól pirkadatig 2. – Texasi vérdíj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Django

Baski Sándor

Django – francia, 2017. Rendezte: Etienne Comar. Írta: Alexis Salatko. Kép: Christophe Beaucarne. Zene: Warren Ellis. Szereplők: Reda Kateb (Django Reinhardt), Cécile De France (Louise), Gabriel Mireté (Lévêque), Palya Bea (Naguine), Bimbam Merstein (Negros). Gyártó: Fidelité Films / Pathé. Forgalmazó: Cinenuovo. Szinkronizált. 117 perc.

Kultuszt építeni és ápolni a szelektálással (is) lehet, az elmesélt és az elhallgatott részletek funkciója ugyanaz. Az elmúlt évszázad talán legismertebb francia énekesnőjéről készített biopic (Piaf, 2007) alkotói úgy döntöttek, kifelejtik a nácikkal való kollaboráció kényelmetlen epizódját, míg a 20. század másik legendás frankofón zenészlegendájának életéből pont a német megszállás idejét gondolta kiemelendőnek Etienne Comar rendező. A döntés mindkét esetben érthető – az erkölcsi bukásnál az ellenállás jobban passzol a mítoszba, még ha utóbbi szcenáriónak is megvannak a maga buktatói.

A Djangónál ez a túlságosan ismerős sztorivonalak csábítása. Comar, illetve az adaptáció forrásául szolgáló regény szerzője, Alexis Salatko nagyvonalúan bánnak az életrajzi tényekkel, hogy megidézhessék a Mephisto alaphelyzetét. A kirívóan tehetséges zenészt és együttesét németországi turnéra „hívja” a Luftwaffe egyik tisztje, és Reinhardt-nak döntenie kell. Comar lefuttatja a kötelező köröket („én csak zenélek, nem érdekel, ki a közönség”, „eltúlzott a veszély, nem eshet bántódásunk”), majd a film második felét a menekülési és emigrálási kísérleteknek szenteli. A visszatérés az elegáns szalonokból a cigány karavánok világába önmagában is elég erős drámai helyzet lehetne, de a forgatókönyv ezt még megspékeli egy szükségtelenül hollywoodias epizóddal – az ellenállókkal együttműködő Reinhardt szó szerint életet ment a zenéjével – majd a fináléban még a valós eseményeket is meghamisítja.

Nehéz eldönteni, dicséretnek vagy kritikának számít-e, hogy a film legjobban sikerült részei azok, amikor a túlírt dialógokat hosszas koncertrészletek szakítják meg, amelyek a laikusok számára is jól illusztrálják, miben állt a három ujjal gitározó Django zsenialitása (Reda Kateb kiváló választás volt a címszerepre, hiteles az átszellemülése), csak jobb nem belegondolni, mit tudott volna kezdeni egy ilyen kaliberű figurával egy tehetségesebb író-rendező páros.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/12 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13473