KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 31. Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Sodrásban
• Jeles András: Szemlélődés Játékfilmek
• Forgách András: A megtalált színész Játékfilmek
• Muhi Klára: Háromgarasos mozi Kisjátékfilmek
• Gelencsér Gábor: Romvirág Dokumentumfilmek
HORROR
• Varró Attila: Amerikai gótika Kosztümös horrorfilmek
• Pápai Zsolt: Rémségek kicsiny falva Az Álmosvölgy legendája

• Király Jenő: Rovareposzok Multiplex esztétika II.
ANIMÁCIÓ
• Reisenbüchler Sándor: A tengeralattjáró sárga mosolya A Beatles-kor alámerülése
• Kemény György: Öö Észt és lengyel animáció
• Hegyi Gyula: Kockáról kockára

• Bóna László: Bukás a győzelembe Sport a filmben
• Ardai Zoltán: Tüzes aréna Kokó és a média
• Zalán Vince: A tehetetlenség melankóliája Filmnapló
KÖNYV
• Kelecsényi László: Bővített újratermelés Filmlexikon
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Magára maradt történet Jadviga párnája
• Fábry Sándor: Apád, anyád Mindent anyámról
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Szomorú vasárnap
• Déri Zsolt: A John Malkovich-menet
• Pohl Péter: Az élet egy füttyszó
• Turcsányi Sándor: Taxi, Madrid
• Gervai András: Alice és Martin
• Pápai Zsolt: A part
• Vidovszky György: Hurrikán
• Lévai Zsuzsa: Stuart Little, kisegér
• Mátyás Péter: A bennfentes
• Tamás Amaryllis: Hálószobák és előszobák
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Kolóniák

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Másnaposok

Baski Sándor

Hangover – amerikai, 2009. Rendezte: Todd Phillips. Írta: Jon Lucas és Scott Moore. Kép: Lawrence Sher. Zene: Christophe Beck. Szereplők: Bradley Cooper (Phil Wenneck), Zach Galifianakis (Alan Garner), Ed Helms (Stu Price), Heather Graham (Jade), Jeffrey Tambor (Sid Garner). Gyártó: BenderSpink / Green Hat / Legendary. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 100 perc.

 

Eric Berne pszichológus főművében, az Emberi játszmákban felsorolja az alapvető férfibeszélgetés-típusokat, és bár konkrétan nem említi, biztosak lehetünk benne, hogy az „úgy berúgtam múlt éjjel, hogy semmire sem emlékszem” kezdetű diskurzus is egy népszerű, minden földrészen gyakorolt rítus, amely éppen egyidős az alkohol feltalálásával. A játszma célja, hogy a résztvevő felek egymásra licitálva bizonygassák, hogy mennyire jól érezték magukat az elmúlt éjszaka, az emlékmozaikok kollektív összeillesztgetése pedig segít elmélyíteni az ivócimborák közti macsó kötelékeket.

Hálás dolog erről a profán aktusról filmet forgatni, lévén, hogy a hasonló élményekkel felvértezett közönség maximálisan bele tudja képzelni magát a szereplők helyzetébe. A Másnaposok nem is nagyon tesz mást, mint a mindenki által ismert alapszituációt, a komédia szabályainak megfelelően, végletekig viszi. Hőseink, akik egy legénybúcsú ürügyén érkeznek Las Vegas-ba, a másnapi macskajajos ébredést követően nem csupán gyanús külsérelmi nyomokat találnak magukon – ebben még semmi rendkívüli nem lenne –, de egy tigrist is a fürdőszobában, és egy csecsemőt a szekrényben, miközben kiderül, hogy a vőlegénynek nyoma veszett.

A cselekmény előrehaladtával egyre abszurdabb részletek derülnek ki az elmúlt éjszaka történéseivel kapcsolatban, és minekutána a néző sem tud többet, mint a szerepelők, az erdőből kivezető információmorzsák felcsipegetése legalább annyira izgalmas, mint amennyire vicces maga a nyomozás. A Másnaposok három főszereplőjéből kettő humoristaként kezdte (Ed Helms, Zach Galifianakis), így a poénok időzítésével sincs gond, az pedig hogy ezek jó része politikailag inkorrekt és/vagy altesti irányultságú, az alapszituáció ismeretében teljességgel érthető, sőt indokolható. A fináléban aztán a szereplők visszatérnek a konformista, polgári életükhöz, a Las Vegas-i éjszaka dionüszoszi extázisa pedig megmarad szórakoztató férfianekdotának – ugyanez a sors vár a filmre is.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/07 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9874