KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 31. Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Sodrásban
• Jeles András: Szemlélődés Játékfilmek
• Forgách András: A megtalált színész Játékfilmek
• Muhi Klára: Háromgarasos mozi Kisjátékfilmek
• Gelencsér Gábor: Romvirág Dokumentumfilmek
HORROR
• Varró Attila: Amerikai gótika Kosztümös horrorfilmek
• Pápai Zsolt: Rémségek kicsiny falva Az Álmosvölgy legendája

• Király Jenő: Rovareposzok Multiplex esztétika II.
ANIMÁCIÓ
• Reisenbüchler Sándor: A tengeralattjáró sárga mosolya A Beatles-kor alámerülése
• Kemény György: Öö Észt és lengyel animáció
• Hegyi Gyula: Kockáról kockára

• Bóna László: Bukás a győzelembe Sport a filmben
• Ardai Zoltán: Tüzes aréna Kokó és a média
• Zalán Vince: A tehetetlenség melankóliája Filmnapló
KÖNYV
• Kelecsényi László: Bővített újratermelés Filmlexikon
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Magára maradt történet Jadviga párnája
• Fábry Sándor: Apád, anyád Mindent anyámról
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Szomorú vasárnap
• Déri Zsolt: A John Malkovich-menet
• Pohl Péter: Az élet egy füttyszó
• Turcsányi Sándor: Taxi, Madrid
• Gervai András: Alice és Martin
• Pápai Zsolt: A part
• Vidovszky György: Hurrikán
• Lévai Zsuzsa: Stuart Little, kisegér
• Mátyás Péter: A bennfentes
• Tamás Amaryllis: Hálószobák és előszobák
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Kolóniák

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Hét év Tibetben

Az osztrák beteg

Reményi József Tamás

Annaud filmjében a kétféle civilizáció egymásra csodálkozása roppant megejtő és roppant kiszámítható.

 

Almásy László gróf folytatja menetelését a filmvásznon, csak most Heinrich Harrernek hívják, s nem a sivatag a szenvedélye, hanem a hegyóriások, az irtóztató meredélyek világa. Azaz a romantikus néző nem a Szahara horizontján érzékeli individuális ambíció és részvétlen világtörténelem összecsapását, hanem a Himalája vertikumán. Egyébként: ugyanaz a kaptafa.

Hősünk épp újabb csúcsokat hódítana, amikor kitör a második világháború. Brit hadifogságba kerül, ahol önérzetesen osztrák mivoltát kell hangsúlyoznia a német besorolás ellenében (akár Almásynak a magyarságát osztrák címke alatt), Tibetbe szökik, s ott a kolostorok bensőségében épül testileg-lelkileg, mígnem Mao Ce-tung Kínája lerohanja menedékét. A valódi Harrer, a modellül szolgáló hegymászó-zseni, aki még a náci kollaboráció vádját illetően is osztozik magyar kollégája sorsában (jóval több okkal!), a kalandjairól írt könyvével szinte törvényszerűen talált utat a misztikumra és egzotikumra fogékony rendezőhöz. Jean-Jacques Annaud olyan embert lát benne, aki többszörös száműzöttként, fásultan és nyitottan kerül egy ismeretlen aura vonzásába: hitvese nem várja vissza, sőt távollétében elválik s időközben született gyermeküket megtagadja tőle, és a férfi, aki ifjonti dölyfében a felebaráti-közösségi kötelékeket sem ismerte el soha, külsőbelső hontalanságban találja magát. Ebből a nihilből emeli ki egy megpróbáltatásokon edződött barátság s egy fia helyett fiaként szerethető gyerek, aki történetesen a kis Dalai Láma. Annaud itt aztán igazán elemében van, a két kultúra, a kétféle civilizáció és habitus találkozása, egymásra csodálkozása roppant megejtő – sémáiban pedig roppant kiszámítható. A Hét év Tibetben világvégi idillje, igaz, monstre érzelmességében szolidabb Az angol betegénél, blöffje nem olyan pöffeszkedő, de meglehet, hogy Annaud-ból – akárcsak korábban A rózsa neve vagy A szerető esetében – a nagyobb formátum hiányzik, amely a kommercializálódott posztmodern gondolkodást vakmerőbben alkalmazná a moziban. Antony Minghella nemzetközi stábja fesztelenül hordott össze tücsköt-bogarat egy vállaltan, nyilvánvalóan lehetetlen történetben, Annaud – ugyancsak internacionális – vállalkozása viszont valahol félúton marad a nevelődésregény és az olcsó szoft-legenda között. Amikor Almásy Sebestyén Mártát hallgat a sivatagban, akkor e digitális arab-magyar mutáció a blődségében merészen giccses. A tibeti lámagyerek zenélő dobozából Debussy szól. Ez lehet kedves, mosolyogtató, gyöngéd pillanat, ám Annaud-nál legfőképp: üres.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3610