KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Leon, a profi

Déri Zsolt

„Victor vagyok, a takarító” – köszönt a felejthetetlen Jean Reno a Nikita című film vészhelyzetmegoldó szupergyilkosának rövidke mellékszerepében, a forgatás végeztével pedig elkezdte rágni Luc Besson fülét: ugyan, csináljon már egy Victor című filmet! Besson, az 1959-es születésű francia forgatókönyvíró-rendező-producer, aki az utóbbi évtizedben váltogatva készített egymás után krimit és vízifilmet (Metro, A nagy kékség, Nikita, Atlantisz), tavalyi thrillerjét tényleg a „takarító” figurájának szentelte – hősét időközben ugyan Leonra keresztelte át. Egy esetleges remake lehetőségét csírájában pusztította el: Amerikában forgatott, angol nyelven. A szereplőgárda egyetlen franciája a kevés szavú Reno, Besson fétisszínésze.

Leon bevándorló bérgyilkos, szakmája gyermeklelkű mestere, aki fáradságos munkájából a New York-i Spanyol Harlemben fenntartott, puritán berendezésű bérleményébe hazatérve vasalással és viráglocsolással relaxál. A szomszéd családot épp a szeme láttára mészároltatja le az idegbeteg, tablettazabáló, korrupt és gonosz főzsaru, Stansfield (a kaméleonzseni Gary Oldman, ezúttal Alain Delon-osra vett fizimiskával). Az egyetlen túlélő, a pubertáskorú Mathilda Leonnál keres menedéket. Profink sehogy sem tud megszabadulni a leánykától („Nőket és gyerekeket soha!” – hangzik szakmai credója), megszereti hát, és a bosszú felé vezető rögös úton kiképzi kicsi Nikitává. Kapcsolatuk makulátlanságát a rendező minden interjújában hangsúlyozza, ennek ellenére a közös jeleneteket Björk legerotikusabb szövegű slágerével (Venus As A Boy) festi alá, a 12 éves Mathildát pedig felnőtt nőként sminkeli és filmezi. „Leon és Nikita együtt majdnem Lolita” – jegyezte meg egy éles szemű angol kritikusnő, így aztán az sem meglepetés, hogy jelenleg a Mathildát alakító Nathalie Portman az első számú esélyes Hollywoodban a soron következő Lolita-adaptáció címszerepére.

Besson nem egy Bresson, sohasem volt a mélység mestere (legfeljebb az óceánok mélységéé), a Nikita esetében azonban úgy tűnt, igenis képes a tartalmat és a formát egyensúlyba hozni. A Leon, a profi tulajdonképpen ezt a korábbi filmet reciklálja: most minden sokkal monumentálisabb és sokkal látványosabb (a végső tűzharc például a Nikita konyhacsatájának emberfelettire nagyított változata), a forgatókönyv azonban bice-bóca, a karakterek és cselekedeteik motivációja bosszantóan hanyag. Olyan, mintha egy képregény filmváltozata lenne: lenyűgöző vizualitása mögött ordítóan üres. Ugyanaz a szindróma, ugyanaz a botlás, mint a szintén francia Jeunet-Caro párosnál, vagy az amerikai Coën fivéreknél, akik a megszokottnál egy nagyságrenddel nagyobb pénzösszegből gazdálkodva hirtelen olyan filmeket készítettek, mint Az elveszett gyermekek városa, illetve A nagy ugrás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=958