KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Miami Vice

Varró Attila

Miami Vice – amerikai, 2006. Rendezte: Michael Mann. Írta: Anthony Yerkovich és Michael Mann. Kép: Dion Beebe. Zene: John Murphy. Szereplők: Colin Farrel (Jones ’Sonny’ Crockett), Jamie Foxx (Ricardo Tubbs), Gong Li (Isabelle), Naomi Harris (Trudy Joplin), Ciarán Hinds (Fujima), Justin Theroux (Zito). Gyártó: Universal. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 134 perc.

 

A jelenkor jelentős hollywoodi stúdió-szerzői manapság komoly érdeklődést mutatnak a televízió mint kísérleti terep iránt – míg azonban Walter Hill (Deadwood) vagy Kathryn Bigelow (Homicide) újkeletű figyelme elsősorban a sorozatokban rejlő epikus lehetőségek felé fordul, a korszak legprogresszívebb erős műfaji rendezőjét lassan húsz éve inkább a rokon/rivális médium formai erényei izgatják. A szűkös életművet szinte kubricki eltökéltséggel, ám főként különféle thrillerekből építhető Michael Mann éppúgy a tévé emlőin nevelkedett, miként az Új-Hollywoodnak ösvényt taposó nagy generáció (Frankenheimer, Penn, Peckinpah) – épp ezért szinte jelképértékkel bír, hogy frissen elkészült program-filmjéhez az alapot első komoly tévésikere, az 1984-89 közt sugárzott Miami Vice-széria szolgáltatja. Akárcsak az elmúlt évtized egyik mérföldkövének tartott Szemtől szemben esetében, ami Mann 1989-es televíziós heist filmje, az L.A. Takedown szélesvásznú újragondolása (és amelynek nyitójelenetét az új film kétszer is megidézi), az idei Miami Vice mozifilm is egy kisképernyőre írt alapsztori (ez esetben a sorozat pilotfilmje) – hozzáigazítva egy másik médium ezredfordulós adottságaihoz. A Crockett–Tubbs-páros érdesebb, befelé fordulóbb és immár kezdettől a Mannre jellemző olajozott profizmussal dolgozik össze, a kolumbiai drogbáró multinacionális főgonosz oldalán elcsábítani való élet- és tettestárssal, a történet pedig nyitva hagyott dupla bossszúszál helyett a beépülős ügynöksztori és a tragikus szerelmi vonal közti ellenpontozás tökéletesre sűrített keveréke.

Mann a Miami Vice elsőre epizodikusnak látszó cselekményében radikálisan szembefordul a közelmúlt akció-orientált dramaturgiai elvárásrendszerével, amikor a húszpercenként kötelező tűzharc-jeleneteket egyszerűen kiejti, és a jóformán csak feszült dialógusokra felszerkesztett történetet egyetlen hosszú és precízen kidolgozott akciófinálé előjátékaként kínálja fel a sorozat-orgazmusokra kondicionált nagyközönségnek. A Miami Vice az Álomgyár első tantra-akciófilmje, nem csupán a végletekig késleltetett erőszak-tetőpont vagy az érzelmi kapcsolatokra történő összpontosítás okán, de mert mindemellett az utat és nem a célt tartja elsődlegesnek: ezért a drámai szerkesztésmód és ezért a Mann-féle digitális stíl-kísérleteket merészen továbbfejlesztő látványvilág: a nagyfelbontású DV-kamerák ezúttal nem csak a nagyvárosi neondzsungelek fénykontrasztjaiból teremtenek egyenrangú szereplőt, de páratlan szépséggel és átéléssel adják vissza a verőfényes dél-amerikai őserdők élénk, páradús atmoszféráját is. A Miami Vice hamisítatlan tévéfilm, de a kifejezés új értelmében: két médium tartalmi-formai egyesülésének kivételes igénnyel készült úttörőjeként – amelynek hidegkékre szűrt fényvilága immár nem a fegyveracélé, hanem a katódsugarú nagyképernyőké.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8826