KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Twist Olivér

Békés Pál

 

A jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. Ez azért mégiscsak megnyugtató. És talán ez az egyetlen megnyugtató Roman Polanski új Twist Olivér-adaptációjában, mely a filmográfusok szerint a 20-as sorszámot viseli a népmesévé lényegült, újra és újra elbeszélt Dickens-regény filmfeldolgozásainak sorában.

A Twist Olivér komor történet, mely legalább részben elkerülte a szokásos felületes csúsztatást: ha gyerek szerepel benne, nyilván gyerekeknek szól. Erről szó sincs, noha ennek legmeggyőzőbb bizonyítéka nem a józan ész, csupán egy közvetett bizonyíték: lám, nem készült belőle Disney-rajzfilm.

A lelencfiú történetébe Charles Dickens belezsúfolja a – kortársának regénycímét kölcsönözve – „megalázottak és megszomorítottak” életének minden stációját, és ugyan ki lehetne kiszolgáltatottabb, ki lehetne legkönnyebb céltáblája a gonoszságnak, mint egy gyerek?

A néző, aki valamelyest tisztában van Roman Polanski pályájával, vagy látta előző filmjét, A zongoristát, arra gondol: Twist Olivér szorongattatásának históriájában legalább részben és áttételesen saját kálváriáját, a Holocaust-Lengyelországban töltött gyerekkorát is belevitte a rendező.

A Ronald Harwood jegyezte szakszerű forgatókönyv pontosan követi a regény legfőbb szálát, s így kellő hangsúly kerül a Dickens-panoptikum egyik legemlékezetesebb figurájára, Faginra. A gyerekbandát trenírozó zsebtolvaj-király kemény kihívás Polanski számára és talán éppen ezért vállalkozott a regény 20. filmrevitelére. Dickens Faginja ugyanis zsidó, a kor antiszemita kliséinek gyűjteménye, ábrázolása épp annyi gondot vet fel, mint Shakespeare Shylockjának színrevitele. A feladat színészóriást kíván, és amiként az 1948-as feldolgozásban Alec Guinness játszotta a szerepet, most Ben Kingsley küzd meg Faginnal. És győz. A többiek, beleértve a címszerepet alakító korrektül angyalarcú Barney Clarkot, és a Bill Sykest, a tépettarcú gyilkost formázó Jamie Foremant a követelményeknek megfelelően egysíkúak – a filmre vitt téziseknek már csak ez a sorsuk. Ben Kingsley viszont él lehetőségeivel: mohó, fenyegető, rettenetes, olykor szánalomra, végül kivégzése előtti tébolyrohamában már-már szeretetre méltó.

Rajta kívül Sykes fehér kutyáját őrzi majd az emlékezet, a síkosan fehér, rózsaszín pofájú vérbullt, mely kísértetként bolyong a filmben, és egy másik Polanski-pecsétet üt a történetre: a kutya révén a vaskos londoni ködben földereng a horror.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/12 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8460