KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Végelgyengülés

Zalán Vince

 

Kira Muratova filmjének egyik, emberekkel zsúfolt metróállomáson játszódó jelenetében hirtelen hányat vágódik valaki. A hullámzó tömegből senki sem siet segítségére. Kikerülik, átlépik, majdhogy le nem tapossák. Később a fal mellé húzkodják. A megérkező hivatalosok csalódottan tapasztalják: alkoholnak nyoma sincs; sorsára hagyják a férfit. A filmben azután kiderül, hogy nemcsak a főszereplő sajátja ez a meg-akadályozhatatlan alvás-kényszer, hanem amerre a kamera csak fordul: iskolában, utcán, házibulin, lakásokban, szinte mindenütt tenyészik ez az alvásba hanyatló fáradtság. A film tere ugyanis a fáradtság glóbusza, méghozzá egy különös fáradtságé. A rendeznőnő, mintha épp a fáradság és a fáradtság megkülönböztetésével kívánná jellemezni a mai szovjet állapotokat. A hősök nem fáradoznak, hanem fáradtak, nem nehéz az életük, hanem egyszerűen reménytelen. Belefáradtak a küzdelembe, hogy mindennapi életük emberi élet legyen. A normális életfeltételek megteremtéséért folytatott küzdelem már felőrölte minden energiájukat. Beletörődtek helyzetükbe. Muratova – a tavalyi berlini fesztiválon is kitüntetett – rendezése pontosan, minden tanári fölény, vagy épp siránkozás nélkül mutatja meg, hogy ez az állapot miként emészti el az emberek közötti szolidaritást. Mert persze a maga módján mindenki próbálkozik: madarakat tart, heppeninget rendez, vagy giccses (emlék) tárgyakat gyűjt stb. de bármi legyen is ez a mód: mind tévút, önérdekű bezárkózás. Senki sem beszélget, mindenki szüntelenül csak a magáét mondja, megállíthatatlanul monologizál. Nincs az a szenvedés, mely visszhangra találna, nincs az a segélykiáltás, melyet bárki is meghallana. Muratova hősei – tanárok, népművelők, naplopók, adminisztrátorok, diákok –, vannak, de nem élnek. Ezért nem is tudhatnak különbséget tenni jó és rossz között. Szinte öntudatlanul teszik ezt is, azt is. A mű eredeti címe: Aszténiás-szindróma. Sok más orosz filmtől eltérően ebben az ogyesszai stúdióban készült filmben nincsen semmi fátumos, vagy a történelmi hagyományokból eredeztetett végzetes kimerültség. A szereplők nem a régmúlt foglyai, hanem elmúlt évtizedek kárvallottjai; nem az emberek, de a társadalom betegsége, hogy stílusosak legyünk: ez az epidemikus aszténia, amely talán még egyetlen szovjet filmben sem mutatta meg igazi arcát olyan kendőzetlenül, mint Kira Muratova filmjében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/04 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4099