KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Kardos István (1942–2002)

Rózsa János

 

Hétfőn este órákat beszélgettünk terveinkről, hogy mihez kezdünk holnap és holnapután, elég volt, ő filmet ír, én rendezek. És másnap, kedden – nem akartam elhinni a hírt. Máig hihetetlen.

A görög drámaírók fantáziáját is próbára tenné az a tragédia sorozat, ami Pityuval, Pityu körül történt. Elvesztette feleségét, felnőtt fiát halálos baleset érte. Ezt soha nem tudta kiheverni. Azután meghalt bátyja, Feri, most nyáron temette édesanyját.

A sors kegyetlen csapásokat mért rá, pedig nem érdemelte. Talán az egyetlen ember szakmánkban, akiről soha, senki egyetlen rossz szót nem mondott. Nem is mondhatott.

Tíz játékfilmet csináltunk együtt. Ha számolni kezdem az együtt töltött időt, órákat, heteket, hónapokat – mintha a testvérem lenne. Nehéz megszokni a gondolatot, hogy nincs többé. Azt veszem észre, hogy magamat, magunkat sajnálom elsősorban.

 

*

 

Kardos István az egyetlen író Magyarországon, aki kizárólag filmet, forgatókönyveket írt. Össze sem tudom számolni, de biztosan több mint harminc játékfilmje meg is valósult. Óriási szám. Bátyjának, Kardos Ferencnek, Lugossy Lacinak, Erdős Palinak és másoknak írt. És a televíziós sorozatok, az iskolatévé, a Családi kör… Dőlt belőle a sztori, áradt belőle az ember szeretete.

Nemzetközi filmfesztiválok tucatjairól hozott haza díjakat. Legjobb film díja, legjobb első film díja, legjobb forgatókönyv díja… Össze sem tudnám számlálni, annyit.

Írók sorát pátyolgatta, önzetlenül segített filmhez rendezőket, kevesen tudtak úgy hozzászólni mások terveihez, mint ő. Évekig vezette a Hétfői Műhelyt, a Mafilm dramaturgiai műhelyét, ahol forgatókönyveket készítettek irányításával, közreműködésével, segítségével. Értéket „termelt”. Valakinek útjában lehetett, mert a műhelyt megszüntették.

Munkahelyén, a Duna Televízióban a dramaturgiát vezette. Pályázatok sorát nyerték el, megpezsdült a filmélet a televízióban, díjakat nyertek a Filmszemléken – ezután elvették tőle a pénzt, amivel a dramaturgia rendelkezett. Nehezen viselte, hogy legutóbb még a szobájából is ki akarták rakni.

Ami a legfájóbb, amit csak mi tudunk, mennyi remek történetet vitt magával. Ömlött belőle a humor, az egyedülálló látásmód, az óbudai téglagyár, ahol gyerekkorát töltötte, az iskola, ahol hosszú évekig tanított, a világ, ahol még írnia kellett volna, de nagyon sokat…

Mint mindenkinek, neki is jól esett az elismerés. Balázs Béla-díjig „vitte”. Fukar volt vele a szakma. Érthetetlen, hogy miért.

Az Objektív Filmstúdió örökös tagja. Ez a cím nem létezik, de őt megilleti.

A Stúdió legelső filmjét, a Pókfocit ő írta, és mindmáig, minden filmünk aktív alkotójának, munkatársának tekintjük. Mindig érdeklődéssel, izgalommal vártuk hozzászólását az ötletekhez, a forgatókönyvekhez. Ha megrekedt a munka, őt kellett megkeresni.

Mostantól kezdve azon gondolkodom: mit mondana a Pityu, ha látná, ha olvasná.

Igazságtalan volt vele a sors. És velünk is, hogy magunkra hagyott.

Sokkal nehezebb lesz nélküle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/11 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2733