KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Egy költő a Lower East Side-on

Gazdag Gyula

Eörsi István

Gazdag Gyula és Eörsi István dokunaplója Allen Ginsbergről

 

„Felvétel! Tessék!” – a környéken tipikusnak egyáltalán nem mondható, lakáyos New York-i konyhában vagyunk, a fridzsider ajtaján mágneses tapaszkák, az aljzat parkettázott, a sokadkézből rendezett, használt bútorkiárusítások hangulatát idéző, rusztikus faasztalnál Allen Ginsberg ül vasalt fehér ingben, kint süt a nap, az udvar hatalmas fáinak lombkoronájában madarak üvöltenek. Ginsberg a stábról tudomást sem véve beszél barátjának és magyar hangjának, Eörsi Istvánnak egy bárról, ahol Gregory Corso szokott írni, és ahol, mutatja, portréképeket készített róla Kerouac bekeretezett fotója mellett. Randevút kér telefonon Corsótól a forgatás kedvéért, Eörsi a háttérben hibázik, talpával fölfelé tartja a poharat, arra tölti a hazai kisüstit, elröhögi, magát, tiszta pálinka lett a zoknija, tessék-lássék feltörli a tócsát, ahol a papol táncolnak, közben Ginsberg azt meséli a kagylóba, hogy nemrégiben Kerouac-kal álmodott. Aznap valami fellépése volt egy rock and roll klubban, ahol fiatal buddhista zenekarok játszanak, fáradt volt, ledőlt egy órácskára, mikor megszólalt a telefon. Jack volt az. Közölte vele, hogy annak idején Allen Ginsberg és Eörsi István tudott valcerozni, mire álmában Ginsberg azt felelte, ő se igen táncolna már, nem bírná a szíve.

 

Eörsi István: Engem mindig lenyűgözött, hogy milyen pontosan emlékszel az álmaidra.

Allen Ginsberg: Hát van benne gyakorlatom. Mindig is ezt tettem. Harmincnegyven éve írom le az álmaimat, 1954 óta. Februárban lehetett, volt egy fura álmom Carl Solomonnal. Megkérdeztem tőle, milyen odaát. Nem is olyan rossz, válaszolta, akár egy kórház, ha betartod a szabályokat, el lehet lenni. És mik a szabályok, kérdeztem. Tulajdonképpen csak kettő van. Először is nem szabad elfelejtened, hogy halott vagy. Plusz úgy kell viselkedned, mint egy halottnak. Hát hallottál már ilyet? Jellemző Carlra. Másfél hete meg Kerouac-kal álmodtam. Ezt meséltem el Gregorynak, aki szintén sokat álmodik vele. Szóval az álmomban Kerouac elmesélte, hogy találkozott a szőke hajú Jacquline Onassis-szal, akit különben tényleg ismert, és meg akarta neki mondani, hogy már halott, de Jacquline hallani sem akart erről.

Eörsi: Nekem mindig az volt az érzésem, hogy utólag átdolgozod az álmaidat.

Ginsberg: Így valahogy. Amikor felébredsz az éjszaka kellős közepén, akkor még jelen van az álom, de bizonyos részletek rejtve maradnak, azokat tovább kell álmodnod. És pont ez a helyzet az írással is. Nagyon hasonló a két tudatállapot. De a szerkezet, sőt, néha még a részletek is egy az egyben az álomban születnek meg, én csak kiegészítem. Például az autó helyett beírom, hogy Ford. Mint William Carlos Williams Álom című versében, aminek az első hat sora tiszta álomleírás. De hát az is ugyanannak az elmének a szüleménye. Én is ezt teszem, ugyanabban az állapotban és hangulatban folytatom tovább az álmomat, de ki kell találnom a beszéd maradékát.

Eörsi: Amikor elkészülsz egy verssel, tudod, hogy mennyi van belőle az álomból, és mi az, amit te tettél hozzá?

Ginsberg: Ez mindegy. Az alvó elme és az írás közben működő elme nem különbözik olyan nagyon. Amikor írsz, olyan dolgok merülnek fel belőled, amikre nem is számítasz. Olyan szavakat, képeket dob a felszínre a tudatod, amiket nem terveztél el. A semmiből keletkeznek. Ugyanez a helyzet az álommal. Ha álmodom, néhány perc múlva leírom, ami velem ott történt. Felkapcsolom a lámpát, esetleg kimegyek vizelni, és írni kezdek. Ami előjön belőlem írás közben, abban ugyanannyira megbízom, mint amennyire az álmokban. Mondok egy példát. Álmodtam egy hatalmas utcáról, és amikor a versben be akartam tájolni, tudtam, hogy Manhattantól valahol északra kell legyen ez a hely. Kelet-Bronxba helyeztem a történetet. Aztán jutott csak eszembe, hogy a családom lakott arrafelé, és a táj, ami megjelent álmomban, ugyanolyan volt, de ezt álmomban még nem tudtam. Kerouacnak egy mécses volt az ágya fejénél, nekem éjjeli lámpa áll ott, Burroughs pedig most fejezett be egy könyvet My Education (Tanulás) men, amiben az utóbbi tizenkét évének álmait rögzíti. Kerouacnak is volt egy kötete, a Book of Dreams (Álmok könyve). Mi mindannyian jegyzeteltük az álmainkat.

 

Csejdy András fordítása


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/11 42-43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1688