KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Hóember

Hidegítés

Sepsi László

Alfredson az erőszak sokkja helyett az elhidegülés témájára épít.

Nehéz eldönteni, hogy a lerobbant, alkoholista detektív alakja fölött eljárt az idő, vagy egyszerűen csak Hollywood nem tud mit kezdeni a figurával. Ebből a szempontból Jo Nesbø Hóemberének feldolgozása nagyon hasonló tüneteket mutat, mint pár éve a Sírok között című Lawrence Block-regény adaptációja: a készítők addig eljutottak, hogy koszos kabátot adjanak a jó érzékkel kiválasztott férfi főszereplőre, de ami ezen túl történik a vásznon, az alig képes meghaladni egy szerda esti krimisorozat aktuális epizódjának izgalmait. De mielőtt a részeges nyomozókat a tömegfilm panoptikumába száműznénk a kócos hajú őrült tudósok és békepipát pöfékelő testes törzsfőnökök közé, nem árt figyelembe venni, hogy a karaktertípus otthontalanságát a mozikban nem annyira a korszellem okozta – mint az említett két esetben –, hanem hogy brutális traumákkal terhelt, önsorsrontó bűnüldözőkkel éppenséggel telített a szórakoztatóipar. Csak éppen nem a mozivásznakon, hanem a tévében és az online streaming-szolgáltatóknál: az elviekben biztos közönségbázisra – hiszen Blocknak és Nesbønek is megvan a maga méretes olvasótábora – krimiadaptációknak így a könnyen hozzáférhető, és a mozijegynél jóval olcsóbb, de minőségi tartalommal kell versenyeznie, ahol skandináv krimi, botegyszerű procedural és kiterjesztett Coen-univerzum is egy kattintással elérhető.

A Hóember készítői mintha már felismerték volna, hogy ismert szerző ide vagy oda, egy jól futó regény, mint alapanyag önmagában kevés az üdvösséghez. Felhasználva ugyanazt a stratégiát, amivel a legismertebb kábelcsatornák is piacvezetővé váltak, a Hóember egyik kulcsfogalma a presztízs lett: Oscar-díjas színészek még a mellékszerepekben is, producerként Martin Scorsese tüsténkedik, a rendező Tomas Alfredson pedig az Engedj be! és a Suszter, baka, szabó, kém után nyugodtan nevezhető az elmúlt évtized egy legmegbecsültebb adaptátorának. Ám a filmet felvezető kampány tolakodó name-droppingján túl a Hóember külcsínben is igyekszik ráígérni a kisképernyős konkurenciára. Alfredson kimért stílusa, szimmetrikus keretekbe szorított szereplői és a behavazott táj távlatainak kihasználása messze meghatározóbb jellemzőjévé válik a Hóembernek, mint a regényeredeti pervertált giallókat idéző kegyetlensége. Egy sorozatgyilkos-thrillertől szokatlan módon a kétórás játékidő második feléig a Hóember ellipszisben hagyja az erőszakjeleneteket, és csupán az eljegesedett holttestek megmutatására szorítkozik, ami tekinthető az alkotói elegancia valamiféle megnyilatkozásának, ám ezzel épp a műfaj alapvető attrakcióját számolja fel.

Párhuzamban a gyilkos praxisának szemérmes kezelésével, Alfredson a filmszöveg egészét alárendeli az elhallgatás és elhidegülés témájának. Bár a megrogyott házasságok nőtagjait büntető gyilkos kapcsán ezek maguktól értetődő választások, a Hóember elharapott, kopogós párbeszédeinek és minduntalan egy belső keret két oldalára szorult, eleve kissé robotszerű szereplőinek hála ez a művészi megfontolás végül teljesen maga alá gyűri az alapanyagot. Alfredson filmje nem csak azért kudarc, mert az elhidegülés színrevitelének jegyében merev arccal bámuló hóembert csinált minden szereplőjéből, hanem mert ez a formanyelvi és színészvezetési döntés – amely le Carré hűvös-mechanikus kémvilágához messze jobban passzolt – túlságosan is távol áll a Harry Hole-regények működésmódjától. Nesbø ravasz nézőpontváltásokon és információadagolási trükkökön alapuló, de mindig pergő cselekményvezetésének nyoma sincs Alfredson Hóemberének lassúvá dermesztett világában, és a vérprofi krimiíró bűvészkedése nélkül hamar kiderül, hogy „Norvégia első sorozatgyilkosának” története el sem bírja azt a komolykodó fajsúlyt, amit az adaptáció rá akar testálni. A Hóembert végül pont az a terhes presztízsre törekvés fojtotta meg, amit a stúdió a produkció legnagyobb fegyvertényének szánt: habár egy lerobbant nyomozó köztudottan a jég hátán is megél, Alfredson most bizonyította, hogy kellőképpen hűvös körülmények közt még a legjobb ballonkabát is használhatatlanra fagy.

 

HÓEMBER (The Snowman) – amerikai, 2017. Rendezte: Tomas Alfredson. Írta: Jo Nesbø regényéből Hossein Amini. Kép: Dion Beebe. Zene: Marco Beltrami. Szereplők: Michael Fassbender (Harry Hole), Rebeca Ferguson (Bratt), Chloë Sevigny (Sylvia), Val Kilmer (Rafto), J.K. Simmons (Stop). Gyártó: Universal Pictures / Working Title Films. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 120 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/11 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13416