KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Onibaba

Géczi Zoltán

Onibaba – japán, 1964. Rendezte: Kaneto Shindo. Szereplők: Nobuko Otowa, Taiji Tonoyama, Kei Sato. Forgalmazó: Etalon Film. 103 perc.

Kaneto Shindo a háború utáni japán film egyik atyamestere, generációjának legtöbbet dolgozó képviselője; négytucat filmet rendezett (96 évesen még kamera mögött állt!), íróként 238 forgatókönyvhöz kapcsolható a neve, producerként számos rendező munkáját támogatta, röviden: a szó legszorosabb értelmében véve szentelte teljes életét a mozgókép művészetének. Leghíresebb rendezése (Hirosima gyermekei, 1953) a Hibakusha cinema (az atombomba sokkhatását filmes eszközökkel feldolgozni igyekvő zsáner) meghatározó darabja, ugyanakkor munkásságában végig jelen van a háború és a militarista szemlélet kérlelhetetlen kritikája.

Az 1964-ben bemutatott Onibaba történelmi hátterét a XIV. században dúló polgárháború adja, cselekményét pedig egy klasszikus japán történet ihlette, de az előremutató alkotói koncepciót mérnöki precizitással megvalósító film kulcsa továbbra is az antimilitarista attitűdben, a szamuráj eszménykép deheroizálásában keresendő. Főszereplői (Kaneto Shindo ez alkalommal is kedvenc színészeivel dolgozott, mint Nobuko Otowa, Kei Sato, Taiji Tonoyama) a háború névtelen áldozatai, céltalanul kódorgó kutyák, akik az abszurd erőszak tobzódása közepette józan eszüket és erkölcsi érzéküket egyaránt elveszítették, és a legalantasabb gaztetteket is hezitálás nélkül követik el, ha a bűn hozzásegíti őket egyetlen nyomorúságos tál rizshez. A békésen hullámzó virágosnád-tenger közepén tengődő, igencsak beteges viszonyban élő anya és lánya életét először a katonaszökevény Hachi hazatérése forgatja fel, a később felbukkanó, démonmaszkot viselő szamuráj pedig már az elkerülhetetlen isteni igazságszolgáltatás metaforája. A horror-elemekkel átszőtt film vizuális kivitelezésében valóságos vászonköltemény: természetfilmeket megszégyenítő tájképek sorakoznak, a fények és az árnyékok rafinált játékot űznek egymással, de a csodálatos éjszakai felvételek (valójában ezeket is nappal rögzítették) mellett olyan avantgárd megoldások is felbukkannak, mint a tradicionális Taiko-dobok és a kortárs amerikai jazz vegyítése. A szofisztikált képi világ és a finom erotika hatásosan ellenpontozza a nihilista lélektani portrékat, a kárhozat felé menetelő szereplők őrületét, amelyből csak a fiatal lány számára kínál kiutat a rendező – a háború által megfertőzött, elállatiasodott nemzedék tagjai nem menekülhetnek bűneik elől, de a következő generáció talán reménykedhet a megváltásban.

Kaneto Shindo ezen műve is remekül példázza, hogy a rendkívül produktív 1960-as években Japán kritikán felüli produkciókkal járult hozzá az egyetemes filmművészet fejlődéséhez, így az Onibaba megtekintése a mozgókép története iránt komolyan érdeklődők számára erősen javallott.

Extrák: negyven perces werkfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/11 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11666