KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Bordélyház

Forgács Nóra Kinga

L'Apollonide­ – francia, 2011. Rendezte és írta: Bertrand Bonello. Kép: Josée Deshaies. Zene: Bertrand Bonello. Szereplők: Hafsia Herzi (Samira), Céline Sallette (Clotilde), Jasmine Trinca (Julie), Iliana Zabeth (Pauline). Gyártó: Les Films du Lendemain. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 122 perc.

Az új francia extremitás jegyében alkotó Bertrand Bonello (A pornófilmes, Tiresia) ezúttal egy hírneves bordélyház romlásának és széthullásának visszafordíthatatlan folyamatába vonja be nézőjét, miközben beavat a legősibb iparág ethoszába, és bepillantást enged egy zárt női közösség, valamint a Belle Époque, a 19. század alkonyának és az illúzióitól megfosztott 20. század hajnalának kulisszái mögé. A hatáskeltés érdekében kihasználja a minden nézőben ott élő voyeur bűntudatos élvezetét és az érzéki-érzelmi-értelmi síkon is eluralkodó borzalom keltette iszonyatot. Nem történetet mesél, éppen a hétköznapi történések kettős karakterét mutatja meg: monoton ismétlődésükben, túlélést szolgáló tárgyilagos célszerűségükben elfedik a felszín alatt zajló, feltartóztathatatlanul a megsemmisülés felé vezető folyamatot, ugyanakkor éppen ennek a végzetnek válnak értelmezésre szoruló jelzéseivé, enigmáivá is.

Az események mechanizmusát egy brutális tett indítja be – egy visszatérő, a bizalom bűvkörébe eső vendég megkínoz és elcsúfít egy lányt. A lány arcát a sebhely örök mosolyba torzítja (Victor Hugo A nevető embere és Joker vigyora nyomán), ez az időben kiterjesztett „pillanatfelvétel” uralja a filmet, mintha annak lenne az emléke, mikor az egész kezdődött, mintha az eseményeket értelmező, a tragikumot felismerő néző reflexiójának volna képi kifejeződése. A heg stigma, a romlás első, hírmondó jele, a fixálódó trauma metaforája. Az erőszakos tett után elszaporodnak a válság jelei, a türelemház kimondatlan, bizalmon alapuló társadalmi és privát megállapodásainak egyre több a szerződésszegő hazardőre, miközben változik a világ odakint is, a modern idők az út szélére sodorják a szerelmet.

Bertrand Bonello a céltalan extremitást egy határozott esztétika eszközeivel zabolázza meg, jól integrálva klasszikus és modernista stílusjegyeket a posztmodern szövetbe. A szépséget lassanként erodáló napi rutint részletes, mégis esztétizáló, hol brutális, hol nosztalgikus realizmussal ábrázolja, miközben a filmkép, a tér és a folyó idő manipulálásával, anakronisztikus elemek beillesztésével idézőjelbe teszi az eseményeket. Történetet romboló radikalizmusa visszafogott, ugyanakkor elszánt, hiszen az időfelbontásos technika és a flashbackek éppen a torz mosoly fájdalmas titkát bontogatják, az ismétlődések pedig a reményt koptatják, aláhúzva ezzel a gyógyíthatatlanság állapotát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/04 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11096