KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az igenember

Varró Attila

The Yes Man – amerikai, 2008. Rendezte: Peyton Reed. Írta: Danny Wallace könyvéből Nicholas Stoller és Jarrad Paul. Kép: Robert Yeoman. Zene: Mark Everett. Szereplők: Jim Carrey (Carl), Zooey Deschanel (Allison), Bradley Cooper (Peter), Terence Stamp (Bundley). Gyártó: Warner Bros / Village Roadshow. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 102 perc.

 

A legtöbb filmcsillag pályáján előbb-utóbb elérkezik arra a pontra, amikor már egyetlen ajánlatra sem mondhat nemet, ám kevesen vannak köztük, akik ezt el is játszhatják. A „gumiarcú idióta” skatulyájából mind intenzívebben szabadulni próbáló Jim Carrey eddigi önreflektív alakításai a szerepkényszerek pokláról meséltek (a Truman show tévésztárjától a Minden6ó botcsinálta Istenén és a Majestic háborús veteránnak vélt amnéziásán át egészen a Maszk varázsálarcos szuperhőséig) – ezúttal az igazmondásba kényszerített Hantaboy alakját veszi elő a bőséges készletből és igazítja aktuális problémájához. Az Igenember lecsúszott főhőse a siker érdekében az állandó beleegyezés kétségbeesett végső eszközéhez nyúl, miután egy szektaguru (Terence Stamp Bowfingert ismétlő alakításában) ördögi szerződést köt vele: a szebb jövő érdekében ezentúl mindenre igent kell felelnie.

A Disney-remakekről és kifordított szerelmi komédiákról ismert Peyton Reed friss mozifilmje némi erőfeszítéssel lehetett volna maró szatíra a kényszeres életigenlés fogyasztói mókuskerekében taposó amerikai társadalomról (lásd a főhőshöz választott foglalkozást és az FBI rövidke cameóját), vagy ami ennél is csábítóbb, hamisítatlan szituációs burleszk, ahol épp olyan gigantikus helyzetkomikum-gegek tornyosulnak fel a kötelező bólintásra, mint Stan és Pan párosánál a farbarúgásra. Sajnálatos módon az előbbihez a gondolati merészség hiányzott (a film félúton elereszti alapötletét, és a Carreytől megszokott furcsapár-románcba fullad), az utóbbihoz némi Monty Python- vagy legalább Farrelly-féle vérbő, anarchista humorérzék. Maradt az elvárt kelléktár: a grimaszok és kaszkadőrszámok, a bizarr előadású dalbetétek és persze néhány politikailag inkorrekt poén – hiába jut el a fináléban a főhős az üdvözítő nemhez, úgy tűnik, a sztár számára mégis csak a jól bejáratott igenek maradnak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/02 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9666