KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Egy rózsafüzér szemei

Sziléziai anzix

Koltai Ágnes

 

Kazimierz Kutz filmfüzére a Fekete föld sója (1969), a Korona gyöngye (1971) és az Egy rózsafüzér szemei (1980) a sziléziai bányászok életét követi nyomon a húszas évektől napjainkig. A trilógia záródarabjában a rendező szakított korábbi filmjeinek stílusával, elbeszélőmodorával. Az Egy rózsafüzér szemei nem olyan lírai, mint a Korona gyöngye, nem a hősiességet, a hétköznapokat bearanyozó szépséget hangsúlyozza s legfőképpen nem emléket állít. Indulatos mű, talán mert napjainkról szól.

Dokumentarista eszközökkel rajzolta meg a mai Szilézia portréját Kutz az Egy rózsafüzér szemeiben. A fakó színek, a szürke ködben úszó táj, a városra nehezedő bánya láttán szinte érezni a mindent beborító por ízét, szagát. Mint egy szikár szociofotó, úgy örökítette meg a kamera a munkában megfáradt emberek arcát. A film jórészt közelképekből építkezik, a történet lényegében egyetlen helyszínen, a nyugdíjas bányász otthonában játszódik, így a néző komótosan elidőzhet minden apró részleten. Az intérieurök, a tárgyak szociografikus hűséggel dokumentálnak egy életformát. Kutz egy lépéssel sem távolodik el a pőre valóságtól. A főszereplők, Augustyn Halotta és Maria Straszna amatőrök; humorral, bájjal fűszerezett, vérbő, életteli alakításuknak köszönhetően a film hiteles és átélhető. Természetes viselkedésük, érzelemteli játékuk formál valós emberi drámát a tanmese ízű sztoriból.

A történet egyszerű és meghökkentően banális: egy nyugdíjas bányász nem hajlandó panelházba költözni, nem hagyja magát kirakni öreg kertes házából (amelyet mellesleg érdemei elismeréséért kapott valaha a bányától), makacsul ragaszkodik múltjához, testvérként szeretett szomszédaihoz. Habryka látszólagos önzése és a bánya vezetőségének látszólagos embersége, jóindulata csap össze, s Kutz ebben a társadalmi és személyes kapcsolatok ellehetetlenülését s az egyéntől elidegenedett hatalom képét villantja fel. (Riasztó, hogy mennyire nem tud hangot találni az igazgató és a munkás, kölcsönösen félreértik egymást.) A trilógia hősei, az igazságtalansággal gyakorta dacoló sziléziai bányászok büszkék és rátartiak. Habryka is erős és megingathatatlan. Nem lehet elhitetni vele, hogy „eljárt felette az idő”, nem hagyja magát félreállítani. Saját normái szerint él, tudja, mi az érték – a tisztességgel, becsülettel elvégzett munka, az összetartó család –, s mi a talmi. Egyénisége legvarázsosabb vonása az öntudat. Tisztában van jogaival, nem hatja meg a „közérdek” (erre hivatkozva akarják kitenni házából), pontosan látja, hogy az igazgatóság a kisajátításokat és az új lakások építtetését egyformán lélektelenül intézi. A komor valóságot át meg átszövi a komikum. Habryka válogatott „trükkökkel” hárítja el a bontást. Győztes hadvezérként ül aláaknázott háza lépcsőjén, s egy csintalan kisfiú örömével kacag az ítéletvégrehajtónak kiküldött munkásokon.

A film tempóját a Habryka család mindennapi liturgiája szabja meg: a felkelés, a reggeli készítése, a nyúl etetése, a perlekedés a feleséggel és a játék az unokával. Lassan, méltóságteljesen hömpölyög a történet, és ezek a mindennapos események különös jelentőséget kapnak. A monotonon ismétlődő mozdulatok rend és törvény uralta életre vallanak, s ha olykor mosolyogtató is ez az élet, kétségbe vonni nincs jogunk. Kazimierz Kutz ügyesen lopja be a nézőt ebbe a világba, s mert belülről látjuk, értjük és elfogadjuk, hogy Habryka a szuverenitását félti. Ha elhagyja e ceremóniák színhelyét, élete darabokra hullik. (Amint ez a film végén be is következik. A bányaigazgató egy luxusvillával „fizeti ki” Habrykát. A hipermodern labirintusban bohózatba illően kereng az idős házaspár.).

Kutz nem pozitív hősöket mutat be. Az öntudatos bányász bizony zsarnok és maradi férj, elnyomja a gyerekeit és a menyét is. Konokságát, kérlelhetetlenségét huncutsága, gyerekes pajkossága sem enyhíti. Jámbor és vallásos felesége a fakanál és az imádságos könyv mellett tölti napjait. A szokások és hagyományok egyszerre éltetnek és húznak le, de erőszakkal mégsem lehet változtatni rajtuk – csendül ki az Egy rózsafüzér szemeiből.

A dokumentarizmus és a népi humorral ízesített vígjáték keveredik Kutz filmjében. Túlzottan is poénra helyezett a luxusvilla útvesztője. A méltóságteljes tempó elnehezítette a filmet, a lassan vánszorgó idő tompította a dráma erejét, a rendező hosszan készítette elő Habryka halálát. A feszültséget végül is feláldozta a hitelesség és a komikum oltárán.

Az 1980-as gdanski fesztivál nagydíját az Egy rózsafüzér szemei kapta. Hírlik, hogy a film frenetikus sikert aratott a lengyel nézők körében. Minden bizonnyal a vaskos tréfák és a politikai helyzet is hozzájárult e sikerhez.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6971