KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A vadon szava

Takács Ferenc

 

E filmet nézve az ember érzései – enyhén szólva – felemásak. Egyrészt egyszerű üzleti vállalkozásról van szó: itt van Jack London izgalmas állatregénye, kutyákról és aranyásókról, amelyből nem túl nagy pénzen igazi családi filmélmény kerekíthető ki; és itt van az új köztestechnika, a moziban is játszható tévéfilm, a tévén is játszható mozifilm, amely egyben videókazettán is terjeszthető. Ez utóbbi jótékony hatással van a producer pénztárcájára, hiszen az új technika a beállítások intimitását igényli, nincs is szükség tehát a rengeteg pénzt felemésztő nagykiállításra, s jól jön a papáknak, mamáknak is, akik elvihetik a gyerekeket a kutyafilmre, s közben maguk is jól szórakoznak. (Sőt, el sem kell vinni őket: ott a házivideó.)

Ezt a receptet használja, a hozzávalók arányainak igen gondos betartásával az angol film. A külső felvételek a távoli (és költséges) Amerika helyett Spanyolországban ( = Kalifornia) és Norvégiában ( = Alaszka) készültek; a belsők természetesen műteremben, ezen belül tévéjátékok módjára stitilizáltak és kifestőkönyv-jelleggel műviek. Szükség volt még egy méltányos áron kapható sztárra is. Őt a rendező Charlton Heston személyében találta meg; nyilván felrémlett neki valami a Ben Hur kocsiverseny-jelenetéből, úgyhogy most az öregedő színész kutyaszán talpára állva rímelhet rá ifjúkora sztárszerepére.

Ezért nem is csodálkozunk, hogy Jack London regényének példázat-eleméből csupán jelzések maradtak meg a filmen. A vadon szava ugyanis – eredetileg – szociáldarwinista-nietzscheánus tanmese: arról szól, hogy a kényelmes, következésképp gyenge illetve a keményen harcos, következésképp korrupt civilizációból hogyan vezet el az út a természetesek és erősek utópiájába, a vadság állapotába. Jack London elkényeztetett szobakutyája megtanul harcolni és ölni, szolgálni és uralkodni, hogy végül – az emberi világot mindenestül elutasítva – visszatérjen a farkasok közé, a szabadok vezéreként. A filmváltozat készítőit ezek az érdekes eszmei összefüggések viszont a jelek szerint hidegen hagyták.

Másrészt... Másrészt ki ne szeretné, ha gyermekkora könyvemlékét valamilyen formában viszontláthatja a filmvásznon? És ki nem szeret kutyákat nézni a moziban, akár vakulásig? Különösen áll ez arra a filmre, amelynek a főszerepét ily kitűnően alakítják. Egyik-másik epizodista ugyan ugatja csupán a színművészetet, de a főszereplő Buck illetve az őt játszó német juhászkutya alakításáról csupán felső fokon beszélhetünk. Nem tudhatni persze, hogy a rendező fogta-e rövid pórázon, vagy veleszületett színészi képességekkel rendelkezik; tény viszont, hogy játékának letisztult eszköztelenségével tűnik ki a filmben, nyeri meg a nézői szíveket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/11 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6279