KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Magányos farkas

Bérczes László

Turgenyevnek van egy rövidke elbeszélése, melyben a „tekintetes urak” enyhe arisztokratizmusával, ártatlan, őszinte, de hányaveti érdeklődésével ír le egy jelentéktelen kis epizódot: az úr viharba kerül, eltéved az erdőben, találkozik az erdésszel, aki a kunyhójába vezeti. Ez az ember Birjuk, a „vadóc”, ő az erdő ura, tőle retteg minden paraszt. „Csak a dolgomat teszem” – mondja, amikor megfogja a rőzsét lopó, ázott muzsikot. Pedig maga is ágrólszakadt, nincs egyebe, mint két éhes gyereke. A tekintetes úr melegszik egy kicsit, aztán elmegy. Talán elmeséli az esetet otthon, de az is lehet, hogy elfelejti, mire hazaér.

Az elbeszélésnek és a belőle készült filmnek eredetileg azonos címe van (Birjuk), de Balajant, a film rendezőjét csak annyira érdekelte Turgenyev, mint az írót az erdész. A találkozást így aztán „letudja” néhány perc alatt (ezzel az írogató tekintetes urat megszemélyesítő nagy név, Oleg Tabakov végleg ki is vonul a filmből), a hátralevő másfél órában pedig megcsinálja saját filmjét. Egy tiszta, szép balladát Birjukról, erről az erős, nehézéletű, gyönyörű emberről.

1848-at írunk – jobbágyfelszabadítás előtti, nyomorúságos idők. A filmbeli erdő szélén gubbasztó kis falu parasztjai fáznak és éheznek. Közvetlen ellenségük tehát a kíméletet nem ismerő erdész, akit egy alkalommal, cseppnyi bátorságát összeszedve véresre is ver néhány muzsik. Balajan szerencsére nem azért készítette filmjét, hogy a múlt század parasztjait és erdészeit öntudatra ébressze. Őt egy méltóságát őrző, a természettel harmóniában élő, elhagyatottan, értelmetlenül elpusztuló ember érdekli. Kaljuta kamerája ráközelít az erdész arcára és kitartóan fürkészi a szenvedés boldog és boldogtalan pillanatait. (Mihail Golubovics játéka pontos, a közelképet tűrő, fegyelmezett alakítás.) A kihalt erdő, a magányos kunyhó, benne az apa és két gyermeke a topár sziget konok csendjét idézi. A természet megszólalásai, a tárgyak, a gesztusok még önmagukat jelentik. Semmi szükség a beszédre. csak azt halljuk, ahogyan a kanál a levesbe merül, a kés a kenyeret szeli, a mákgubóban zörög a mák, suhint a kasza, és a fű oldalra dől.

Bírjuk egy fa tövében szunyókál, tenyeréből madár eszik. Csend van. Hirtelen beszéd hallatszik: orosz urak és hölgyek franciául csevegnek arról, hogy el kellene adni az erdőt. Egyikük megfordul és egy madárra lő. Lovagolnak tovább, eltűnnek a fák között. Ulita, az erdész kislánya boldogan válogat a hátrahagyott piknik csemegéi közt. Lehunyt szemmel kacag, szájából kicsordul az édes nyál. Odébb, egy fa mögül Birjuk tápászkodik fel, hátán véres folt. Meglőtték. Elzuhan, fekszik az avarban. Ellepik a hangyák.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/01 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6227