KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

James Bond, a magányos ügynök

Szemadám György

 

Fergeteges tempójú kezdés, gyors vágások, egyszerre legalább három szálon végigrángó izgalom (melynek következtében az ember még a film tizedik percében sem ért semmit az összefüggésekből), félelmetesen kemény férfiak, szadizmus, gyilkosságok, és persze: hajsza földön, levegőben, vagy a víz alatt. És ekkor még éppenhogy csak elkezdődnek kirajzolódni a legújabb James Bond-film cselekményének erővonalai. Aztán: száguldó autók, repülőgépek, helikopterek, aeroplánok, hajók és tengeralattjáró, állandó lövöldözés és robbanások, körítésként pedig tropikus tájak, tenger, gyönyörű nők, elegancia, csillogás, gazdagság. Ennyi! Profi technikával, profi operatőrökkel, profi trükkmesterekkel és látványtervezőkkel készített krimi-szadi-szexi. Az egész film mintha a szupertechnika apoteózisa volna. Itt a jól bevált kommersz akciófilm-fordulatok éppoly gépies tökéletességgel működnek, mint a lépten-nyomon előkerülő járművek és fegyverek arzenálja. Igaz, hogy éppen emiatt a profi „pontosság” miatt minden fordulatot jóelőre sejteni lehet, de ez csak megkönnyíti az ilyenfajta filmek nézőközönségének a dolgát. Ennél zavaróbb, hogy maga a 007-es ügynök is csupán egy gépiesen működő, elnyűhetetlen műanyag-embernek hat a filmvásznon. A James Bond-sorozat tizenhatodik darabjának főszereplőjéből – a tagadhatatlanul jóképű Timothy Daltonból – teljességgel hiányzik a személyiség varázsa. Elődjeihez – a fanyar és zord Sean Conneryhez, és az elegánsan ironikus Roger Moore-hoz – képest ő bizony nem más, mint egy elnyűhetetlen pofozóbábu, akit öt nindzsa ver félholtra, majd rádől egy egész ház, s másnap mégis kipihenten, sebhelyek nélkül kezd újra munkához. Nála bizony még a kábítószercsempész-banda tagjai – különösen Sanchez, a sötétpillantású főnök – is árnyaltabban megformált figurák. A film legélvezetesebb pillanatai azok, ahol készítői szemlátomást beleuntak a profizmus taposómalmába, és egy-egy öncélúan bornírt geget engedtek meg maguknak. Ilyen például az, amikor James Bond egyik segítőtársa egy cirokseprűnek álcázott adó-vevőbe beszél, majd unottan eldobja azt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/10 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5500