KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Natasa

Bábeli szerelem

Muhi Klára

A Lomonoszov Egyetem falain belül dúl a népek barátsága. A béketábort már csak mágikus erők tartják össze.

 

Csupa szem és fül leszünk Tóth Tamás Natasa című új filmjének első pillanataiban. Egy szibériai sámán nagymama Moszkva leghatásosabb várostotáljait dobolja ki nekünk. A folytatás is ígéretes, a kamera vad iramban robog a Lomonoszov Egyetem gigantikus tereiben, ahol minden szegletben más színű, fajú, vallású fiatalok főznek, fecsegnek, imádkoznak. Köztük Ferenc, a budapesti nyelvész, aki szerelmes lesz a sámánasszony unokájába, Natasába. A Lomonoszov nagyszerű találmány: egyszerre szimbolikus helyszín – épületnyi világfalu, Moszkva öblös szája, amely benyel és kiköp embereket, családokat, egész nációkat – és konkrét tér, ahol a portás kéri a belépőt. Más is tetszett Tóth Tamás filmjében. A bolhapiac például, a háttérben a Vörös tér hagymakupoláival a hatalmas romos házak mögött. Sajnos egy felcsattanó gépfegyver csak rövid ideig hagyott bámészkodni. Aztán a szereplők közül Szergej, a titokzatos, egyszerre félelmetes és játékos szibériai mackó, furcsa nézésével, rabruha szerű darócpulóverével. Az egzotikus Natasa, ahogy nincs jelen, csak a keze játszik, finom ujjai mindent mohón megtapintanak, majd gyorsan visszavonulnak. S tetszett Melis László sodróan oroszos zenéje; egyáltalán a tempó, a lendület, amely a magyar film ritka erénye.

Talán ebből a hevenyészett leltárból is kiderül, sok minden együtt volt ahhoz, hogy Tóth Tamás első filmje, a Vasisten gyermekei után – amely öt évvel ezelőtt a Woyzeckkel osztozott a Filmszemle nagydíján – egy nagyszerű második szülessen. Emlékszem, milyen izgalom vett rajtam erőt azon a tavalyi „sivatagos” szemlén, amikor a nyitó képsorokat megláttam.

S arra is, milyen tanácstalanul álltam fel a film végén. Mindenekelőtt a rengeteg lyuk, zavaró hiátus miatt, ami ezen a színes filmszöveten fellelhető. Csak sejtéseink lehetnek a bizarr melodramatikus történetről, miszerint Ferenc, az ártatlan nyelvész valójában egy testvérszerelembe lép be harmadikként, s Natasa végül őt választja a bátyja, Szergej helyett. Arról viszont fogalmunk sincs, mi lehet abban a titokzatos táskában, amivel Szergej éjszakánként Moszkva sikátoraiban felbukkan. Kik lőnek a piacon és kire, miért tartóztatják le Szergejt, s miért engedik később szabadon? Arra meg kifejezetten kíváncsiak lennénk – s a sámánnagymama szeretője szívesen el is fecsegné, ha hagynák –, hogy mi vagy ki elől kellett Natasáéknak Moszkvába menekülniük? S hová tűntek a film végén oly hirtelen?

Tóth Tamás filmje végül is nem meséli el igazán sem Moszkvát, sem a titokzatos családot, sem a szerelmi háromszöget. Vajon miért? Esetleg mert „alibi” filmet látunk – ahogy Makk Károly nevezi az új magyar filmeket –, a rengeteg szponzor, kurátor, kicsikart tévésegély nyomán előálló álmozik egyikét? Egy kis avantgarde, egy kis nem létező történet – ironizál Makk a honi filmtermésen, s igaza van –, ahol az alkotói invenció javarésze elszivárog, mire a kamera egyáltalán beindulhat? Vagy mert a magyar filmes hagyomány – nevezzük inkább félreértésnek –, miszerint nem fontos a pontosan megmunkált cselekmény, majd a képek, a minőségi operatőri munka elviszi a filmet, elmondja azt is, amit a szereplőknek meg a kidolgozott helyzeteknek kellene, levetkőzhetetlen, meghaladhatatlan – még akkor is, ha a rendezőnek orosz a stábja, a története, sőt a diplomája is?

De az is lehet, hogy egyfajta mágikus, balladisztikus stílus megteremtésének vágya tette ilyen hézagossá ezt a történetet. Ez azonban már a Vasisten gyermekeiben is csak többé-kevésbé sikerült. A Natasában ugyan mindig ott a pillanat, amikor el kellene hangoznia bizonyos mondatoknak, hogy bevilágítsák a történet homályos helyeit, ám a rendező ilyenkor csendre inti szereplőit vagy elvágja a jelenetet. Nem a tényekkel való realista pepecselést hiányolom, hanem az egyszerűbb dolgokat: a jelenetek belső logikáját, az erős képek mögött a jól megépített mesevázat, amely a látomásos hangú mesterek filmjeit is – Paradzsanovét, Klimovét, akikkel Tóth Tamás rokonságot érez – szilárdan megtartja. A Natasa rendezőjét azonban a Lomonoszov falai közt kavargó színes embermelanzs, az állandósult karnevál még saját történetétől is elsodorta.

Minden hibájával együtt szimpatikus film a Natasa. Látszik, hogy Tóth Tamás jó helyen keresi a kitörési pontokat: oroszországi élményei nyomán sodró erejű nemzetközi mozimesét szeretne forgatni. A legtöbb fiatal rendezőhöz hasonlóan magányosan küzd ezen a széthulló, alig-alig működő kelet-európai filmpiacon a lehetőségért, önnön stílusának megtalálásáért – sőt, mint egy televíziós interjúban elmondta, filmje puszta bemutatásáért is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/03 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3995