KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lövések a Broadwayn

Makai József

A legbölcsebb kínai, Mao elnök – sőt, a Négyek Bandája en bloc – elégedett volna: végre egy mozi, amelyik autentikusan és következetesen leszámol a büdös értelmiséggel (ahogy a Kulturális Forradalom idején nevezni szerették ezt a gyanús képződményt). A maoisták köztünk vannak, ugye, és ők bizony tódulni fognak, hogy megnézzék, mennyire – és milyen könnyen! – teszi nevetségessé Woody Allen a gyűlölt ellenséget: kacagni fognak és örülni. Nem vagyok az a kimondott maoista alkat, de én is kacagtam és örültem. Woody mester kiváló filmet készített (ismét, teszem hozzá W. Allen-rajongóként).

Az USA-beli szesztilalom még mindig inspiráló trauma. Emlékezzünk: szeszcsempészeten gazdagodott meg a Keresztapa Corleone családja; Sergio Leone – erősen az olasz maffia-mitológia képére formált – zsidó bűnszövetkezete (Robert de Niro mint kivénhedt gengszter) is belenyúlt a mézesbödönbe a Volt egyszer egy Amerikában; Billy Wilder örökbecsűjében, a Van, aki forrón szereti-ben Kertész és Lemmon, két jó barát is egy korabeli kerozint felszolgáló csehóban muzsikál, majd menekül, ésatöbbi.

Woody Allen beállt a sorba és hamar elunta: a szesztilalom idején – teli a kád itókával – is létezik már a szórakoztatóipar, tönkremennek a színházak, eltűnnek a produkciók, a Broadway a golyózáporban is zsong, mint a szorgos kaptár. Megannyi hasonlóság áldatlan állapotainkkal: ha nincs szponzor, előadás nyista. A pénznek pedig szaga van ugyan, de mosható, kompromisszumot köt producer és bűnöző. Ugye, milyen ismerős, mindenki kapásból öt példát... De ennek most, úgy fest, így kell lennie.

Csak a művész, az értelmiségi, az nem nyughat: elfogadja a pénzt, de lelke háborog – nyilván keveset kapott –, tehetségtelen, de alkot; ismét csak rengeteg asszociáció ugrik be, hát nem aranyos? Semmi sem változik. Woody is örök, annyira tud filmet csinálni, hogy az már fáj. A Férjek és feleségek és a Rejtélyes manhattani haláleset ideges vállkamerája után ez a mozi – hiszen más kép nem élt volna meg – szépen, mívesen van megcsinálva (nem csak képileg és dramaturgiailag, jó ennek minden kockája).

A tehetség ritka halálos kór, derül ki végül, a boldog vég pedig annyi, hogy egy alkalmatlan ember feladja és visszavonul. Éppen idejében, de így is marad elég.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/02 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=201