KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Un homme pressé

Kovács Kata

Un homme pressé – francia, 2018. Rendezte: Hervé Mimran. Írta: Christian Streiff könyve alapján Hélène Fillières és Hervé Mimran. Kép: Jérôme Alméras. Zene: Balmorhea. Szereplők: Fabrice Luchini (Wapler), Leila Bekhti (Jeanne), Rebecca Marder (Julia), Igor Gotesman (Vincent), Yves Jacques (Eric). Gyártó: Albertine Productions / Gaumont. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 100 perc.

 

A színészi pályán majdnem ötven éve, tinédzserként, Eric Rohmer mellett induló Fabrice Luchini mára a franciák legendás nagyágyúja, kiváló komikus, akit hazájában a filmvászonról épp olyan jól ismernek, mint a színpadról. Hozzánk utoljára a Párizs császára, A házban és a Gemma Bovery hozta el. Mostani szerepe lehetne akár pályaösszefoglaló is: a történet elején a komoly autógyáros, Alain Wapler – a Peugeot-vezér Christian Streiff memoárja nyomán – életveszélyes stroke-ot kap, beszédközpontja súlyosan megsérül, afáziás lesz, így kénytelen otthagyni pazar karrierjét és évek óta sivár magánéletében, no meg a Casablanca újra- és újranézésében reményt találni. A Luchini alakításaiból jól ismert, kissé különc, kótyagos, meg nem értett figurát meglehetősen unalmas narratív megoldások mozgatják: hősünk logopédusa személyében támogatóra, kutyájában hűséges társra lel, elhanyagolt és mélyen megbántott lányával is békét köt.

Az író-rendező Hervé Mimran (Szerelmem New York) filmje elsősorban a – fordításban javarészt elvesző – kimunkált nyelvi humorra épít. A könnyed hangnem, a lazán felvázolt, ám néhol indokolatlanul bő lére eresztett mellékszálak és az egymást érő zenés montázsok mind Luchini színészi bravúrjának engednek teret, bár a sokadik átöltözést és félrebeszélést már ő is csak üres rutinból oldja meg. Hiába szól a film a testét és az elméjét összehangolni képtelen értelmiségi vívódásáról, a kimunkált expozíciót csak egy banális újrakezdés-történet követi, ahol Luchini félszívvel eljátszott, kényszernyugdíjazott vezérigazgatója leginkább félnótás autókereskedőnek látszik, és még az újjászületést szimbolizáló zarándoklat is inkább tűnik bakancsreklámnak, mint katarzis-katalizátornak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/02 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13992