KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Annie Hall / Manhattan

Pápai Zsolt

Annie Hall – amerikai, 1977. Rendezte: Woody Allen. Szereplők: Woody Allen, Diane Keaton, Shelly Duvall. Forgalmazó: MGM/UA. 93 perc.

Manhattan – amerikai, 1979. Rendezte: Woody Allen. Szereplők: Woody Allen, Diane Keaton, Mariel Hemingway, Meryl Streep. Forgalmazó: MGM/UA. 96 perc.

 

A hetvenes évek második felében az amerikai film hátraarcot csinál, számos meghatározó rendezője visszanyes a korábbi munkáira jellemző modernista irányultságból és az őshollywoodi mozitradíciókhoz kanyarodik. Woody Allen azonban ekkor – ekkor is – szembemegy a trenddel, és előbb megteremti, majd pedig megerősíti filmjei modernista alapozását. Míg a hetvenes évek első felében inkább óhollywoodi mintákat használt (Chaplint, a Marx fivéreket imitálta, a Casablancát készítő Kertész Mihályt idézte), addig a dekád derekától jó időre Ingmar Bergman és a modern európai mozi más klasszikus szerzői lesznek a fétisei. Az 1975-ös Szerelem és halál már jelzi a változásokat, igaz, a Persona, A hetedik pecsét és az Úrvacsora megidézése a zárlatban még inkább ironikus. Allen mesterkettesében, az 1977-es Annie Hallban és az 1979-es Manhattanben (kiegészülve a közéjük ékelődő, de művészileg enerváltabb Belső terekkel) viszont már a filmes intertextek mentesek a (pre)poszt iróniától. Valamennyi szívből jövő hommage, elsősorban a svéd művészfilm, másodsorban az európai modern film nagy direktorai előtti főhajtás. Az a lendület, amit Allen az európai művészfilmtől a hetvenes évtized második felében nyer, még sokáig kitart, ezt bizonyítja többek között a Szeptember (amit a bergmani kammerspiel hagyománya formált), a Szentivánéji szexkomédia (amit az Egy nyári éj mosolya – illetve Renoir Mezei kirándulása – ihletett), a Hannah és nővérei (amire a Fanny és Alexander hatott), továbbá a részben a 8 és ½ által inspirált Csillagporos emlékek vagy az Amarcord vonzását mutató A rádió aranykora.

Az Annie Hall és a Manhattan nagy filmtörténeti érdeme (mert számos egyéb érdeme is van a két filmnek) tehát, hogy életben tartanak egy olyan tradíciót, amely az elkészültükkor már igencsak elvékonyodott, és hathatósan bizonyítják, hogy az akár viviszekcióra épülő európai szerzői gondolat pompásan harmonizálható az amerikai kultúra elemeivel, a stand-up-hagyománytól a burleszken át a romantikus vígjátékig. Az önvallomásos jelleg több szintű a filmekben, Allen egyrészt személyes élettényeit használja fel, mégpedig kíméletlen nyíltsággal, másrészt himnuszt ír szerelmetes városához, New York Cityhez. Az önvallomásosságot erősíti a művek kvázi-dokumentarizmusa, az, hogy a rendező–főszereplő folyamatos reflektál saját magára, és rendre kontaktusba kerül a nézővel, direkten megszólítja őt. A művészfilmes hatás azonban mindenekelőtt a filmek pszichológiai alapozásán érződik. Lelki nyavalyák, pszichés defektusok kavalkádját látjuk, a direktor a modern élet által szült zavarokat (elidegenedés, depresszió, paranoia, narkolepszia, szexuális problémák) lajstromozza. Pontosan úgy, mint Bergman – csakhogy Allennek jobbak a bemondásai.

Extrák: Nincsenek. A két lemez két külön kiadvány.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/07 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12817