Mozi

Vadon

Varró Attila

Wild – amerikai, 2014. Rendezte: Jean-Marc Vallée. Írta: Cheryl Strayed önéletrajzából Nick Hornby. Kép: Yves Belanger. Szereplők: Reese Witherspoon (Cheryl), Laura Dern (Bobbi), Thomas Sadoski (Paul). Gyártó: Fox Searchlight / Pacific Standard. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 115 perc.

Állítólag a Grand Canyonban évente legalább annyian veszítik életüket selfie-készítés közben, mint a kellő felkészültség hiányában bevállalt teljesítménytúrákon – a természeti szépségek elé tolakodó emberi ego mára mindkét tekintetben önpusztító veszélyforrássá vált az egyetlen földi faj számára, amely szülőbolygójára csupán saját fejlődése díszleteként/kellékeként tekint. A Vadon egyszerre szól fajtánk Darwin-díjas énkép- és testépítőinek: valós élményen alapuló történetének hősnője, a beszédes nevű Cheryl Strayed viszontagságos vándorlásáról zeng dicshimnuszt, aki azért vágott neki hirtelen felindulásból a Sierra Nevada vadregényes tájait átszelő, 1600 mérföldes Pacific Crest Trail túraútnak, hogy rákbeteg édesanyja halála és viharos válása után sínre tegye kisiklott életét.

Mégsem ezért a kaland-párosításért (lásd még 127 óra) szokatlan hibrid Jean-Marc Vallée testfilm-trilógiájának záródarabja. Egyfelől látványos feminista propagandamű, ami nem csak Strayed férfiakat megszégyenítő fizikai- és lelkierejét demonstrálja, de sztár/producere szerzői önállósodásának is példás szemléltető ábrája (amit a válása óta elszaporodó férj-drámák sora jelez Nyughatatlantól Kiadatáson át a Vizet az elefántnak-ig). Ugyanakkor precízen illeszkedik Vallée igen személyes életművébe is (lásd C.R.A.Z.Y.), és nem csupán a jellegzetes formai megoldások terén a grafikusan illesztett flashback-snittektől a természetes fények kizárólagos használatán át a metaforikus slágerekig (ezúttal az El Condor Pasa válik a történet leitmotivumává): az Ifjú Viktória és a Café de Flore után ismét az anyától való elszakadás traumatikus élményéről mesél, a szerető zsarnokság és kóros ragaszkodás stádiuma után immár csodás szellemképpé idealizálva a gyermeke életét meghatározó nőalakot (Vallée édesanyja rákban halt meg öt évvel ezelőtt). Így aztán mialatt hősnőnk a kopár sivatagokon, rideg sziklákon és hómezőkön át eljut az „Istenek Hídja” északi végpontjára, a fenséges szekvóják közt rátalálva saját lélekállatára és belső gyermekére, a lenyűgöző táj nem revelatív élmények forrását nyújtja, mindössze kanosszát kínál és jelképes kivetüléseket a non-lineáris belső utazásnak – néző és szerző számára a végső megbékélés nem az Anyatermészettel történik, inkább az Anya természetével.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 56-57. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12189

Cikk értékelése:

szavazat: 125 átlag: 5.77