KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
   2/július
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Titánember és a többiek

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

King Kong

Matos Lajos

 

Filmtörténészek szerint az ötlet atyja M. C. Cooper, a kiváló amerikai dokumentumfilmes, aki 1929-ben Afrikában forgatott és közben érdekelni kezdte a gorillák élete. Mi lenne, ha egy szuper-értelmes óriásmajom elszabadulna egy nagyvárosban? Mindjárt a film végére is volt látványos elképzelése: a hatalmas gorilla az éppen befejezett Chrysler Building tetején tornyosulna New York fölé.

Cooper trükkfelvételekkel felnagyított, élő állatokkal képzelte el a forgatást, de a filmben végül Willis O’Brien parádésan tervezett modelljei szerepeltek, s naponta félpercnyi moziidőt fejeztek be, hiszen a majom mozgás-fázisait filmkockánként fényképezve araszoltak előre az eseményekben. Az 1933-as világsiker egy évbe és 650 000 dollárba került.

Amikor Dino De Laurentiis a hetvenes években ismét filmre vitte az óriásmajom megható és felemelően izgalmas kalandjait, már mintegy harmincszor ennyit kellett a produkcióra költenie. Forgatás közben fellengzős cikkeket közöltek a csillagászati összegért készített, életnagyságú robot King Kong-ról, mely a korunkhoz méltó technikát testesítette meg. Sajnos, a robot-majom csak a film végefelé, a stadionban játszódó jelenetben látszik, mert egyébként sehogy sem működött: ha elindították, hidraulikus szerkezetéből dőlt a folyadék, ami kissé elrontotta az illúziót. Maradt tehát a modell-mozgatásnál is ősibb technika – Rick Baker, a majombőrbe bújtatott színész.

A most látható film többnyire vontatott rendezése nem szolgálja jól a mozgalmas történetet, viszont az első változat óta megváltozott világunkban a nők helyzete, ami tükröződik is a főszereplő viselkedésében: a szőke Fay Wray 1933-ban illő passzivitásra ítélve csak bájosan sikoltozott, mikor King Kong a tenyerén hordozta; Jessica Lange viszont tudatosan csábítgatja az ártatlan lelkű rémet – igaz, nyílt szóval figyelmezteti is szerelmük beteljesedésének anatómiai akadályaira.

Nehézkesen bonyolított cselekmény, sokszor eltúlzott színészi játék, érzelgős, melodramatikus jelenetek sora – elgondolkoztató, mégis miért köti le figyelmünket ismét ez a majommese. Csak az azonosulás vágya, hogy ilyen erősnek érezzük magunkat? Racionálisan elemezzük a világot, de érzelmekre szomjazunk, s manapság már csak az ilyen tiszta-lelkű vadállat meri kimutatni az érzelmeit. King Kong a szőrbundát viselő Csodálatos Mandarin, „akit” elfoghatnak, megszégyeníthetnek, akár meg is ölhetnek, de utolsó szívdobbanásáig sugárzik belőle a vágy és a szenvedély. Csoda-e, hogy a lány a filmben felvonultatott férfi-választékból csak iránta érezhet hasonlót? S esztétizálhatunk kedvünkre, de így vagyunk a mozival is. Elveszett az a filmgyártás, melynek nincsenek hősei.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/08 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6354