KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Régi és új A film alászállása

• Beregi Tamás: Volt egyszer egy jövő Filmek az időlabirintusból
• Herpai Gergely: A létezés bábjai Idő és számítógép
• Schubert Gusztáv: Körkörös ROMok Borges és a bábeli könyvtár
• N. N.: Borges a filmvásznon
TITANIC
• Bori Erzsébet: Vízállásjelentés Titanic Fesztivál
• Ardai Zoltán: Egy katonaének Szellemkutya
• Horváth Antal Balázs: Egyenes beszéd Igaz történet

• Karátson Gábor: A múlt-jelen sötét falán Peter Brook: Mahábhárata
• Bodolai László: Hanimun, félhold, mozivarázs Úton Indiába
• Ágfalvi Attila: Csendes filmek dicsérete Claude Goretta
• Ádám Péter: André de Toth
• N. N.: Tóth Endre filmjei
FESZTIVÁL
• N. N.: Az OFF fődíjasai
• Stőhr Lóránt: Mélyebb értelem? Open Film Fesztivál
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A város éjszakája Lőporos hordó
• Ágfalvi Attila: Téli táj, bicikli Észak, Észak
• Békés Pál: Trendszerváltás Hippolyt
• Muhi Klára: Nesze neked szabadság! Egérút
• Gervai András: Kilenc és fél Claude Lanzmann: Soah
LÁTTUK MÉG
• Máriássy Vanda: Séta a Holdon
• Ádám Péter: Asterix és Obelix
• Békés Pál: Sztárral szemben
• Kis Anna: Szentivánéji álom
• Varró Attila: Háborgó mélység
• Halász Tamás: Életfogytig
• Vidovszky György: Bosszúból jeles
• Somogyi Marcell: Amerikai pite
• Tamás Amaryllis: Tarzan
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az utolsó szilveszter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kétbalkezes és az örömlány

Fekete Ibolya

 

A „túlkoros”, önnön mítoszukat túlélt hősök divatja elég régóta tart a moziban, főként, ha a mozi amerikai. Ez az ő műfajuk: mítoszt teremteni, kibontani, meghaladni, elsiratni, majd újraéleszteni ők tudnak igazán. Ez utóbbiakból is számos változat jutott el hozzánk drámától melodrámáig (mint Az utolsó mozielőadás vagy A kallódó emberek) és kesernyés-idézőjeles újrateremtésig (mint a Papírhold). De sorolhatnánk a Buffalo Bilit, a Madárijesztőt és még sokakat.

Ezúttal vígjátéki feldolgozással van dolgunk, olyannal, ami felsorakoztatott kellékeit tekintve jó is lehetne. Van benne cowboy (Lee Marvin): öregszik, de azért még férfi, kopott, esendő, de tény – régi újságkivágások bizonyítják –, hogy a polgárháború idején egykor „nagy” volt. Van egy kedves, ijedős és rezignált humorú indián (Oliver Reed), van csavargó, akinek talán egyetlen felismerhető tulajdonsága a malacság – és van természetesen az örömlány (Kay Lenz) – fiatal, csibészesen életrevaló, és lelke mélyén persze ártatlanka. Ott van aztán az immár testőrökkel megtámogatott, vadul lövöldöző madám a többi – kevésbé ártatlan lelkületű – örömlánnyal, s végül a főellenség: egy éppen divatba jövő műfaj képviselője, az elegancia felé igyekvő, csalárd kortesvezér. És van üldözés, furfang, átverés, hasraesés. S mindez a század legelején, az első pillanatok egyikében, amikor ebben az újsütetű történelemben valami tényleg elkezdhetett divatjamúlt lenni.

Kétségkívül lehetett valamiféle, a mítosz-siratást öngúnyba fordító szándéka a filmnek. Kézenfekvőbb és nyilvánvalóbb szándék azonban, hogy mulatságos vígjáték akart lenni; de sajnos, helyenként meglehetősen unalmas; több benne a közhely-poén, mint az igazi. A színészek közül is csak Oliver Reed képes meghaladni ezt a közhelyességet: egy-egy tüneményes gesztussal mintegy idézőjelbe téve önmagát, egyszerre teremtve meg a figurát és annak paródiáját. Pedig a főszereplő, Lee Marvin sem akármilyen jelenség. Az ő cowboyát azonban – éppen mert benne próbál megjelenni valamiféle halk tragédia – ugyanaz terheli meg, ami a film egészét: az időről időre becsempészett (ostobácska) melodráma. Így aztán a kedvesen önironikusnak szánt filmről még azt sem mondhatjuk el, ami egy vígjáték esetében nem is kevés: hogy tökéletesen súlytalan.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8126