KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Régi és új A film alászállása

• Beregi Tamás: Volt egyszer egy jövő Filmek az időlabirintusból
• Herpai Gergely: A létezés bábjai Idő és számítógép
• Schubert Gusztáv: Körkörös ROMok Borges és a bábeli könyvtár
• N. N.: Borges a filmvásznon
TITANIC
• Bori Erzsébet: Vízállásjelentés Titanic Fesztivál
• Ardai Zoltán: Egy katonaének Szellemkutya
• Horváth Antal Balázs: Egyenes beszéd Igaz történet

• Karátson Gábor: A múlt-jelen sötét falán Peter Brook: Mahábhárata
• Bodolai László: Hanimun, félhold, mozivarázs Úton Indiába
• Ágfalvi Attila: Csendes filmek dicsérete Claude Goretta
• Ádám Péter: André de Toth
• N. N.: Tóth Endre filmjei
FESZTIVÁL
• N. N.: Az OFF fődíjasai
• Stőhr Lóránt: Mélyebb értelem? Open Film Fesztivál
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A város éjszakája Lőporos hordó
• Ágfalvi Attila: Téli táj, bicikli Észak, Észak
• Békés Pál: Trendszerváltás Hippolyt
• Muhi Klára: Nesze neked szabadság! Egérút
• Gervai András: Kilenc és fél Claude Lanzmann: Soah
LÁTTUK MÉG
• Máriássy Vanda: Séta a Holdon
• Ádám Péter: Asterix és Obelix
• Békés Pál: Sztárral szemben
• Kis Anna: Szentivánéji álom
• Varró Attila: Háborgó mélység
• Halász Tamás: Életfogytig
• Vidovszky György: Bosszúból jeles
• Somogyi Marcell: Amerikai pite
• Tamás Amaryllis: Tarzan
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az utolsó szilveszter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fogadó az Örök Világossághoz

Mammon-tánc, magyar módra

Zsugán István

 

Komikus szerep az önjelölt kultúrhistóriai dinnyecsőszé: a témák, történetek, motívumok a művészet kezdetei óta olyan rakoncátlanul vándorolnak művekből művekbe, gyakran semmibe véve a műfajok, műnemek áthághatatlannak vélt határait is, hogy csak győzze kapkodni a fejét bármilyen jól képzett művészeti finánc-gyakornok. (Jellemző, hogy a plágium fogalmát is csak a művészet produktumainak áruvá válásának korszaka kanonizálta...) Másfelől: gyakran a tegnap velünk, itt, a sarkon megtörtént események leghívebb leképezése is a déjà vu érzetét kelti.

Fölösleges tehát aprólékosan méricskélni, hogy nagyszámú előképei közül melyikből mennyit merített a Fogadó az örök Világossághoz forgatókönyvírója, Molnár Gál Péter. Már az ősforrásnak tekinthető A vörös vendégfogadó szerzője, Balzac is azzal vezeti be Hermann úr, a német pénzember szájába adott, bőséges vacsora utáni hátborzongató elbeszélését, hogy fölemlegeti E. T. A. Hoffmann meséit, valamint Walter Scott regényeit – Jean Epstein, a költőből és kritikusból lett filmrendező 1922-ben még az élettelen tárgyak „fotogén poézisének” filmjét forgatja le Balzac elbeszéléséből. Claude Autant-Lara 1951-es változata, A vörös kocsma viszont bohózatba oltja a lidérces bűnügyi históriát; s ezen a verzión már fölismerhető nyomot hagytak René Clair – Agatha Christie Tíz kicsi négerének fanyarabb színei is. (Nyilván ez utóbbira utalnak a film Brechtes hangvételű hullabúcsúztató songjai.) Molnár Gál Péter forgatókönyve a commedia dell’arte kanavászainak szellemében fogant játékvázlat; nem törekszik semmiféle sosem hallott bölcsességek megfogalmazására az átkos pénzről, a véres aranyról, amire mindenki áhítozik, s ami végül mindenkit sírba taszít – elsősorban a színészekre bízza, hogy jókedvű játékkal töltsék meg a hátborzongató éjszakai história másfél órás kereteit.

Bán Róbert igyekezett is elsőrangú szereplőgárdát verbuválni a hidegleléses út menti fogadó lakóiul. A fogadó – ahová csak beszállni lehet, kijutni belőle sose – koros tulajdonosnője Törőcsik Mari; nem fogalomzavar, ha azt mondjuk: utánozhatatlan bájjal adja a sokszoros gyilkos, hamuszürke orcával haldoklást mímelő asszonyi Harpagont, aki hegyes tőrt rejtő kecses hátvakarójával éppoly ügyesen bánik, mint különleges jelentőségű, nyeles ágymelegítőjével. Kálmán György a választékos modorú idősebb Majorossyként, Márkus László dúlt képű rendőrnyomozóként gazdagítja eredeti színekkel e vendégmarasztaló fogadó panoptikumát És – kissé atelier jellegű szövegeik ellenére – talán nemcsak a szakmabelieknek szerez mulatságot a minden vendég – minden későbbi hulla – személyében csakis tervezett színielőadásuk egy-egy újabb jelmezére koncentráló színésztrió: Ronyecz Mária, Kézdy György és Dunai Tamás. Kende János operatőrnek ismét alkalma nyílik, hogy dekoratív képsorban hódoljon tűzimádatának; de nemcsak a recsegve-ropogva szénné égő fogadó fényképezésénél, hanem a sejtelmes belsők fény–árnyék-játékaival is bizonyítja fölényes szakmai tudását.

Bán Róbert új filmje nem vállalkozott különösebben nagy igényű, fölfedező erejű művészi feladat megoldására, de amit célul tűzött ki – másfél órás kellemes kikapcsolódást kínálni a fekete humorra fogékony nézőinek –, azt korrektül teljesíti. És ez nem is kevés ebben a mostanábani ál-mélységektől és mű-valóságoktól is hemzsegő filmtermésben.

S hogy ez a magyarosan előadott Mammon-tánc kicsit tenyeres-talpasabbnak tetszik egykori párizsi előképénél?

Istenem, a csárdás se olyan kifinomultan választékos, mint a francia négyes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/06 07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7414