KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Régi és új A film alászállása

• Beregi Tamás: Volt egyszer egy jövő Filmek az időlabirintusból
• Herpai Gergely: A létezés bábjai Idő és számítógép
• Schubert Gusztáv: Körkörös ROMok Borges és a bábeli könyvtár
• N. N.: Borges a filmvásznon
TITANIC
• Bori Erzsébet: Vízállásjelentés Titanic Fesztivál
• Ardai Zoltán: Egy katonaének Szellemkutya
• Horváth Antal Balázs: Egyenes beszéd Igaz történet

• Karátson Gábor: A múlt-jelen sötét falán Peter Brook: Mahábhárata
• Bodolai László: Hanimun, félhold, mozivarázs Úton Indiába
• Ágfalvi Attila: Csendes filmek dicsérete Claude Goretta
• Ádám Péter: André de Toth
• N. N.: Tóth Endre filmjei
FESZTIVÁL
• N. N.: Az OFF fődíjasai
• Stőhr Lóránt: Mélyebb értelem? Open Film Fesztivál
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A város éjszakája Lőporos hordó
• Ágfalvi Attila: Téli táj, bicikli Észak, Észak
• Békés Pál: Trendszerváltás Hippolyt
• Muhi Klára: Nesze neked szabadság! Egérút
• Gervai András: Kilenc és fél Claude Lanzmann: Soah
LÁTTUK MÉG
• Máriássy Vanda: Séta a Holdon
• Ádám Péter: Asterix és Obelix
• Békés Pál: Sztárral szemben
• Kis Anna: Szentivánéji álom
• Varró Attila: Háborgó mélység
• Halász Tamás: Életfogytig
• Vidovszky György: Bosszúból jeles
• Somogyi Marcell: Amerikai pite
• Tamás Amaryllis: Tarzan
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az utolsó szilveszter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Masamune Shirow: Ghost in the Shell

A testtelen Krisztus apostola

Kránicz Bence

A klasszikus manga technológiai adatokkal sűrűn telerótt lapjai a poszthumán fordulatról tudósítanak.

 

William Gibson, a Neurománc szerzője, a cyberpunk prófétája beszélt arról egy interjúban, hogy olyan sokat azért nem kellett gondolkodnia jövőbeli sci-fi világain. Elég volt egyetlen kirándulás Tokióba, hogy lássa, a cyberpunk maga a jelen. Az egymással összenőtt, gigantikus metropoliszok, a folyton szemerkélő eső, a munkába siető milliók arcára vetülő neonreklámok és digitális médiaképek fénye visszatérő háttér a nyolcvanas-kilencvenes évek mára klasszikussá nemesedett mangáiban. E két évtizedben Masamune Shirow annak a műfaji hullámnak vált a vezéralakjává, amely remekművek és kultuszdarabok egész sorát termelte ki, Akirától Battle Angel Alitán és a Blame!-en át a Neon Genesis Evangelion szívszorító nevelődési történetéig, és amely elsősorban rangos rajzfilmadaptációk révén jutott el nyugatra, új lendületet adva a hollywoodi sci-finek is.

Shirow a nyolcvanas években futott be máig leghosszabb sorozata, az Appleseed révén, a Ghost in the Shell (eredeti címén Kōkaku Kidōtai, vagyis Páncélos rohamosztag) pedig az évtizedfordulón jelent meg, bebiztosítva az interjút alig adó, álnéven dolgozó szerző helyét a legnépszerűbb manga-kák között. Nem is tűnik nehéznek néhány szóval leírni Shirow történeteit, mert az alapképlet általában ugyanaz: a közeljövőben – ma már inkább alternatív jelennek kellene mondanunk – az információs és robottechnológia alapjaiban határozza meg az emberek mindennapjait. A legtöbb emberbe került némi gép, vagy talán úgy pontosabb, hogy a jövő-menő robotokban maradt valami emberi mag, egy kis gerincvelő, vagy hamisítatlan szürkeállomány, ami miatt hőseink emberként tarthatják számon magukat.

A Ghost in the Shell egyik kérdése az, hogy érdemes-e ragaszkodni emberi mivoltunkhoz, ha a társadalmi hierarchia csúcsán álló politikusok a legbecstelenebb, legaljasabb gazfickók. A képregény tíz, önálló novellaként is olvasható fejezetében rendre a legfelsőbb körökig érő összeesküvéseket leplez le egy titkos akciócsoport, élén Kusanagi őrnaggyal, a félelmetesen hatékony kiborgkatonával. Shirow disztópiáját az intézményesített korrupció szervezi, kisszerű hatalmi játszmáikba belebolondult, pöffeszkedő hivatalnokok uralkodnak, akiket a szerző általában állatszerű, béka- vagy majompofájú figurákként rajzol meg. Velük szemben Kusanagi maga a tökéletesség, csillogó szemű, makulátlan testű gyilkológép, hasonlóan Shirow többi hősnőjéhez, például az életműből magyarul egyedüliként olvasható Dominion tankosztag-parancsnokához.

A pörgős, akciódús történetek befogadását a szerző két irányból nehezíti. A képregény stiláris sokszínűsége valójában csak a nyugati olvasó számára meghökkentő: az olykor brutálisan erőszakos cselekményt helyenként gyermeteg humor és az ehhez passzoló karikaturisztikus rajzok ellenpontozzák, ez a hangnemkeverés viszont a mangákban nem szokatlan. Annál különösebb Shirow mániákus precizitása, amellyel fegyverparamétereket, biológiai folyamatokat, információtechnológiai szaktudást rögzít, időnként riasztóan sűrű és rideg adatolással. Többről van szó, mint a posztmodern jellegzetes vonzódásáról a részletek iránt (lásd még: Tarantino és a Big Kahuna Burger), a Ghost in the Shell lapjain ugyanis maga a poszthumán fordulat zajlik le, ahol a humanista világkép átadja helyét a gép- és tudásközpontú hálózatnak. Az összeomló embertársadalom játékszereként használt Kusanagi őrnagy az új világrend testtelen Krisztusának, az animeváltozatban hangsúlyosabb szerepet kapó Bábjátékosnak válik apostolává, öntudatra ébredése pedig éppolyan küzdelmes, mint befogadóként alámerülni a Ghost in the Shell fikciójába. Shirow ráadásul a jegyzetekben röpke filozófiai traktátusokkal is kedveskedik, és a moralizálástól hiperaktív hősei sem mindig tartózkodnak („a fogyasztáson alapuló életmód fenntartásával teszünk igazán erőszakot a szegény országokon”, gondolkodik az őrnagy egy különösen véres akció után).

A korszakos jelentőségű rajzfilmadaptációból, a Páncélba zárt szellemből hiányzik a manga becsapós kedélyessége, Mamoru Oshii kezei között a kegyetlen szatíra komor és fenséges egzisztencialista munkává formálódott. Az anime az igazi remekmű, de a vízió teljes megértéséhez, ha úgy tetszik, a szellem pőre, páncél nélküli lényegének megtapasztalásához Shirow mangáját is forgatni kell.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/05 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13216