KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Régi és új A film alászállása

• Beregi Tamás: Volt egyszer egy jövő Filmek az időlabirintusból
• Herpai Gergely: A létezés bábjai Idő és számítógép
• Schubert Gusztáv: Körkörös ROMok Borges és a bábeli könyvtár
• N. N.: Borges a filmvásznon
TITANIC
• Bori Erzsébet: Vízállásjelentés Titanic Fesztivál
• Ardai Zoltán: Egy katonaének Szellemkutya
• Horváth Antal Balázs: Egyenes beszéd Igaz történet

• Karátson Gábor: A múlt-jelen sötét falán Peter Brook: Mahábhárata
• Bodolai László: Hanimun, félhold, mozivarázs Úton Indiába
• Ágfalvi Attila: Csendes filmek dicsérete Claude Goretta
• Ádám Péter: André de Toth
• N. N.: Tóth Endre filmjei
FESZTIVÁL
• N. N.: Az OFF fődíjasai
• Stőhr Lóránt: Mélyebb értelem? Open Film Fesztivál
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A város éjszakája Lőporos hordó
• Ágfalvi Attila: Téli táj, bicikli Észak, Észak
• Békés Pál: Trendszerváltás Hippolyt
• Muhi Klára: Nesze neked szabadság! Egérút
• Gervai András: Kilenc és fél Claude Lanzmann: Soah
LÁTTUK MÉG
• Máriássy Vanda: Séta a Holdon
• Ádám Péter: Asterix és Obelix
• Békés Pál: Sztárral szemben
• Kis Anna: Szentivánéji álom
• Varró Attila: Háborgó mélység
• Halász Tamás: Életfogytig
• Vidovszky György: Bosszúból jeles
• Somogyi Marcell: Amerikai pite
• Tamás Amaryllis: Tarzan
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az utolsó szilveszter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Párizs – Manhattan

Kolozsi László

Paris Manhattan - francia, 2012. Rendezte és írta: Sophie Lellouche. Kép: Laurent Machuel. Zene: Jean-Michel Bernard. Szereplők: Alice Taglioni (Alice), Patrick Bruel (Victor), Marine Delterme (Hélene), Woody Allen. Gyártó: Vendome Production / France2 / SND. Forgalmazó: CineReal. Feliratos. 77 perc.

Ha olyan filmet látunk, melynek egyik legfőbb szereplője, mondhatni, az események menetét meghatározó szereplője Woody Allen, de a filmet nem ő írta és rendezte, okkal kérdezhetjük, jobban járunk-e, ha erre ülünk be, mint egy Woody Allen filmre, vagy inkább maradjunk meg a Mester munkáinál? A Párizs Manhattan egyrészt egy rajongó filmje, tehát a Woody Allen fanok számára olyasféle mű, mint a Star Wars őrülteknek a Fanboys, ugyanakkor hommage is, szerényen abszolvált tiszteletkör, amit a Mester arcképe és filmjei előtt ró le Sophie Lellouche. A hölgy nem rokona az Egy férfi és nő rendezőjének, hiszen a nevét egy l-l írja, de legalább annyira tipikus francia filmet alkotott, mint majdnem-névrokona, tehát társalkodási és szerelmi drámát. És ha innen nézzük, mármint Párizsból, akkor jobban látszik az is, hogy aki láttán megszédül Lellouche, az sem elsősorban a skandináv tragédiákat dolgozta fel életművében, hanem sokkal inkább a franciás, könnyed darabokat. Tehát a francia közegbe helyezve (és ezt bizonyította Woody Allen párizsi filmje is – melynek forgatásáról tudták behívni e filmbe egy cameóra), a Woody Allen-humor még élőbb, élénkebb, még természetesebben hat: mintha ebben a városban, Párizsban, mindenki jól beszélne woody allenül, még Victor, a szimpatikus riasztószerelő is. Akinek – a történet alapja ez – össze kell jönnie a bombázó Alice-szal, azaz Alice Taglionival. Taglioni kisasszony egyébként, éppen szépsége okán, nem számítható tipikus Woody Allen hősnőnek: nem is áll jól neki a szerény, pasit alig találó gyógyszerésznő szerepe. Ha egyszer-egyszer jobb ruhába bujtatják, kirí az átlag-francia, középosztálybéli közegből.

Kevesebb a mindenre elszánt őrült ebben a drámában, mint a másik Allen-fan francia, Julie Delpy filmjeiben – itt is egyébként az idős apa az –, kevesebb benne a komikum is. Még maga Woody Allen sem mond igazán jókat. De minek is tenné. Az ő érdeke az, hogy a nézők inkább egy Woody Allen filmre üljenek be. És ha így tesznek: igazuk is van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11224