KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/október
KRÓNIKA
• (X) : Magyarország új svájci filmeken Cross-Over / Kereszteződések
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tatár György: Az igaz apokrif Simon mágus eltemetett tudása
• Kornis Mihály: Pont éppen soha Simon mágus

• Forgách András: Ó, Cocteau Egy dilettáns tükrei
• Gelencsér Gábor: Fecseg a mély Az ősz meséje
• Pápai Zsolt: Hollywood Dr. Frankensteinje Tim Burton, a rémmesemondó
• N. N.: Tim Burton filmjei
• Varró Attila: Kolorádó-bogarak South Park
• Schubert Gusztáv: Ecce Homér A Simpson-család
MÉDIA
• Bori Erzsébet: Vizesblokk, agymosás Magyar reklám
• Zachar Balázs: Az áruvédjegy művészete Beszélgetés a reklámról
• Hungler Tímea: A test angyala Fitness-videók

• Ágfalvi Attila: Jövőnk digitális tájképei Perspektíva: Vetített távlatok
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Eltévedt leopárdok Locarno
KRITIKA
• Bérczes László: Mozimese Közel a szerelemhez
• Csejdy András: Megér egy mesét Henry Fool
LÁTTUK MÉG
• Tóth András György: Quasimodo 2000
• Báron György: Anyósom
• Turcsányi Sándor: Sztárom a párom
• Zsidai Péter: Az átok
• Hungler Tímea: Bigyó felügyelő
• Halász Tamás: Diszkópatkányok
• Köves Gábor: A tábornok lánya
• Varró Attila: A 13. harcos
KÖNYV
• Györffy Miklós: Önarckép – szavakban Wim Wenders: Írások, beszélgetések
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Égi többszörös

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Eleven filmtörténet

Hámori Ottó

 

Kötetek sora. Kis füzetek, amelyek önmagukban is egy-egy nagy regény téziseit – vagy mondom így: lehetőségeit – adják s amelyek bár önállóan is olvasmányélményt kínálnak, igazi jelentőségüket egymást erősítve kapják. Mint a sorozatok általában – amikor majd teljes egységgé szerveződnek. Ámbár itt e teljesség aligha lehetséges, hiszen ez a sorozat egy eleven életfolyamat egy-egy szakaszát, fejezetét emeli ki az összefüggő egészből, fölidézve hőseink – többségükben még lezáratlan – életpályáját: építve ezzel egy sajátos szemléletű mai filmtörténelmet is.

Nyomtatásban megjelent művekről szólva illendő – ülendő?, kötelező – legelőbb is a szerzőről, erényeiről, tehetségéről beszélni. S majd utóbb a hatásról, amelyet a gonddal, felelősséggel írott mű olvasóiban ébreszt. Hanem itt ezek a szabályok nem érvényesek. Nem könyvekről, de kis kötetek sorozatáról van szó, s a kötetek szerzői nem „szerzők”, legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan a fiction irodalmi világában a nem létezőt a valóságosnál valóságosabbá formáló, mert sokféle valóságot egyetlen s már letagadhatatlan sorssá, s így a meg nem történtet a valóság elvitathatatlan részévé tevő írók műveinek esetében szerzőről, joggal beszélhetünk. Élt-e valaha Bellow Herzogja? Hát Gregořij Meljehov? Hát az a bizonyos Hamlet, a dán királyfi, ott Helsingőrben, a bástyák alatt? S mégis, vajon nem úgy beszélünk-e róluk, mint akik velünk együtt megélték az emberiség közös történelmét.

Azután máskor, éppen ellenkezőleg, a nem-fiction, pontosabban, szigorúbban – a néha a manipulációk világába tévédő, de oly lelkes igyekezettel, a műfajteremtő műveknek kijáró buzgó örömmel üdvözölt – dokumentarista alkotások hőseit nem rekesztjük-e ki a valóságból, mondván: egyedi esetek.

Fiction, nem fiction – nem minőségek. Csak műfajt jelölnek, igaz, azt sem pontosan.

Ezt a sorozatot az olvasó ember azért is fogadhatja érdeklődő jó kedvvel, mert – egyébként sem ebbe, sem abba a kategóriába nem sorolhatván – mégis sokszoros élményt ad. A kötetek írói nem kényszerülnek a „nagy sorsokat megálmodta tó” írói magányba, hiszen hőseik – szerzőtársaik. Alkotó emberek – a valóság és a fantázia világában drámákat és sikereket megélt, világméretekben ismert, értett, elfogadott személyiségek – mint akármely jeles regény- és drámahős. így azután ezeknek a kis életrajzi köteteknek a címben jelzett személyiségek végül is önmaguk a megteremtői – lévén formálói (a valóság életfeltételei szerint szabályozva) önnön történetüknek.

A társszerzők: a kötetek írói, szerkesztői. S így, ők – a hősöknek és sorsuknak kutatói, újrafogalmazói – együttesen a világirodalom jegyzőkönyveinek korábbi formáihoz hasonlóan, a filmvilág mai történetét írják, kötetről kötetre, kis egységekben haladva előre – érthető, sőt elvárható nagyobb figyelemmel a hazai művek és alkotóik iránt.

Mondjuk meg végre is, tárgyszerűen, miről van szó.

Csaknem tíz éve jelenik meg a Filmbarátok kiskönyvtárában, a Népművelési Propaganda Iroda és a Magyar Filmtudományi Intézet közös gondozásában a Kortársaink a filmművészetben című sorozat. S bár egyes kötetei egy-egy jeles rendezőről, színészről szólnak, már az első kötetben – a rendezőtárs Nádasy László írta Fábri Zoltánról – a történet főszereplője mondja mottóként (jelezve, hogy ezek a kötetek nem életrajzra egyszerűsített közlések, de a személyiséghez kötve, a filmnek, mint művészetnek természetéről is beszélnek): „Azt hiszem, az esetek többségében a filmipari vállalkozások sorából akkor emelkedik művé egyik, vagy másik, ha... a többértékűség megvan benne: hogyha azon kívül, amiről szól, másra is vonatkoztatható.”

A kötetek szerzői és szerkesztői valóban ennek az igénynek jegyében közelítik témájukat, s a legemlékezetesebb produkciót akkor adják, amikor e normának megfelelhetnek. S nemcsak olyankor, amikor a kötet főszereplőjére, mint befejezett életmű hősére emlékezik a szerző (a tragikus fordulattal mintegy törvényszerűen lezárt pályán mozgó valódi regényt Cybulski-ról írt nagy érzékenységgel és filológusi pontossággal Kelecsényi László; s az ugyancsak döbbenetes drámába fordult Pasolini-életről erős gondolati tartással, pontos műelemzésekkel Nemes Károly), de olyankor is, amikor a még mindig továbbformálódó mű alkotóját kell a változás-állandóság állapotában megidézni.

Különösen figyelemre méltó teljesítmény e tekintetben az a néhány kötet, amely magyar filmrendezők szellemi és művészi portréját adja. megrajzolva e portrék hátterét. Pontosabban: művek és valóság viszonyát elemezve idézi a művész személyiségét. A megjelenés rendjét követve – s nem műveket rangsorolva – ilyen a Nádasy László írta Fábri Zoltán-portré; a Jancsó Miklós alkotásait és szuverén szellemi világát idéző kötet, Gyertyán Ervin munkája, a Szabó Istvánról írott kötet, amelyben Karcsai Kulcsár Istvánnak sikerült e sajátos, egyedi jegyekben oly gazdag művek légkörét is megérzékeltetni; Szabó György tanulmánya Gaál Istvánról, azzal a külön is hangsúlyozandó erénnyel, hogy a szerző nemcsak mélyen érti a rendező gondolkodásmódját, választásait és eszközeit, de megerősíti s bizonyítja méltán megkülönböztetendő művészi rangját; s Zalán Vince Makk Károlyról írott portréja, amelyben a rendező szuggesztív személyiségének s elméleti jelentőséggel is erős alkotói módszereinek segítségével a magyar film egy egész nagy korszakát is felrajzolja.

Mindezeknek a köteteknek – s a többinek is, amelyekről itt most nincs mód szólni – nagy erénye, hogy hőseiket s azok alkotásait valóságos életközegükben ábrázolják, s így nem apologetikusak, de hitelt érdemlő tanúvallomásként a társadalom és a művész viszonyáról szólnak – ennek a műveket teremtő s embert is formáló kapcsolatnak konfliktusaival és tisztulásával.

Talán némi elfogultsággal szólunk e szerény kötetekről, de szerénységük még külön erény: nem állnak az alapélmény elébe, mögöttük fölrajzanak filmélményeink emlékei.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8120