KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/október
KRÓNIKA
• (X) : Magyarország új svájci filmeken Cross-Over / Kereszteződések
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tatár György: Az igaz apokrif Simon mágus eltemetett tudása
• Kornis Mihály: Pont éppen soha Simon mágus

• Forgách András: Ó, Cocteau Egy dilettáns tükrei
• Gelencsér Gábor: Fecseg a mély Az ősz meséje
• Pápai Zsolt: Hollywood Dr. Frankensteinje Tim Burton, a rémmesemondó
• N. N.: Tim Burton filmjei
• Varró Attila: Kolorádó-bogarak South Park
• Schubert Gusztáv: Ecce Homér A Simpson-család
MÉDIA
• Bori Erzsébet: Vizesblokk, agymosás Magyar reklám
• Zachar Balázs: Az áruvédjegy művészete Beszélgetés a reklámról
• Hungler Tímea: A test angyala Fitness-videók

• Ágfalvi Attila: Jövőnk digitális tájképei Perspektíva: Vetített távlatok
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Eltévedt leopárdok Locarno
KRITIKA
• Bérczes László: Mozimese Közel a szerelemhez
• Csejdy András: Megér egy mesét Henry Fool
LÁTTUK MÉG
• Tóth András György: Quasimodo 2000
• Báron György: Anyósom
• Turcsányi Sándor: Sztárom a párom
• Zsidai Péter: Az átok
• Hungler Tímea: Bigyó felügyelő
• Halász Tamás: Diszkópatkányok
• Köves Gábor: A tábornok lánya
• Varró Attila: A 13. harcos
KÖNYV
• Györffy Miklós: Önarckép – szavakban Wim Wenders: Írások, beszélgetések
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Égi többszörös

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bocsássanak meg, kérem!

Faragó Zsuzsa

 

Egy majális képével fejeződik be a neves litván rendező, Vitautasz Zsalakjavicsusz filmje. Ismerősök és ismeretlenek üldögélnek a fűben, gyerekek szaladgálnak, saslikot sütnek. Itt van a Televízió is: a híres énekest filmezik, barátai, édesanyja körében. Az énekes kezében gitár – s már szól is az érzelmes-intellektuális dal, az életünk értelmét kereső.

Ez a majális-kép, a fölé úszó gitárszóval, a legújabb szovjet filmművészet visszatérő képe. A napsütötte, füves domboldal egyszerre ironikus és érzelmes terepe (a szó szoros értelmében terepe) a magánélet és a közösségi lét szerepei közt bukdácsoló mai hősöknek. Ismerős tehát a befejezés, de ismerős a Bocsássanak meg, kérem! oly sok más eleme is. A magányos fiatal orvos küzdelme a faluban, az elhagyott, öreg szüleihez látogatóba érkező híres énekes („bárd” – ahogy a Szovjetunióban ezt a Viszockij nevével fémjelzett gitáros típust hívják), a Bovarynét „játszó” elnökfeleség, a városból menekült titokzatos lány. Minden szereplő előlép egy-egy pillanatra, mintha ő lenne a főszereplő, ám a rendező egyszer csak otthagyja, ott felejti hősét, s lustán egy másikra pásztáz.

Így lehet, hogy az ismerős elemek, ha nem válnak is revelatívvá, az összeálló, szándékosan laza, kihagyásos szerkezet mégis valami önálló, új értelmet nyer. Így lehet, hogy akárcsak a „bárd” utolsó dala, az egész film is valamiképp az időről kezd szólni, mely a drámai pillanatokat súlytalanítja, s a sok súlytalan pillanatból drámai egészet teremt.

Az énekes édesapja, a litván repülés megteremtője, valamikor egy vasárnap délelőtt leszállt a szomszéd falu templomterére, s az összefutó csődületnek azt mondogatta: bocsássanak meg, kérem, nem fog többé előfordulni, hogy megzavarom az imádságukat! Fáradt iróniával meséli el ezt a történetet az énekes, közben disszonáns akkordokat fog a gitárján. Újkori ballada. Arról a „hősről” szól, aki tesz valamit, kiválik a többiek közül, de maga is szégyelli, hogy különbözik. Zsalakjavicsusz nem egyformának mutatja a litván falu lakóit, csak éppen a különbözésre gyöngének. Nem mond ítéletet fölöttük, mert szereti őket – csak föléjük vonja a nem kegyelmező hétköznapi időt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/06 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6101